Elgurult a pirula
Néha, pár évente megesik velem, hogy be gőzölök és olyankor a felépített vagy éppen közel 100%-ra összerakott rendszeremet eladom az utolsó szálig és megveszek egy új felszerelést. A szűkebb ismerősi körben ilyenkor értetlen tekintetek mellett teszik fel a nagy kérdést: Miért?
Nagyon nehéz erre válaszolni mert néha nincs benne semmi racionalitás. A Canon full frame DSLR rendszeremet a legkönnyebb megmagyarázni, egyszerűen a súlya miatt elviselhetetlen fájdalommal járt a használata. Na de mi volt, amikor az Olympus rendszerről váltottam, vagy mi a fene üthetett belém úgy egy hónapja, amikor a sok éve használt Fujifilm cuccaimtól szabadultam meg? Ráadásul a Fujifilm már szinte kész rendszer volt.
A mai napig azt tartom, hogy számomra a legszebb vázakat az Olympus gyártja. Elég csak ránézni egy OM-D EM vázra vagy egy PEN-F-re és máris zakatol a szív. Nekem a kettes szorzóval volt talán a legnagyobb gondom akkoriban. Na meg a digitális fotózás elején voltam még és annyira nem voltam tisztában az árakkal, hogy nagyon drágának éreztem az optikákat. Pedig ma már azt hiszem, hogy a kezemet összeraknám, ha azokon az árakon jutnék fényerős objektívekhez.
Fujifilmre váltottam, aminek azért érzelmi okai is voltak. Az X-T10 a régi Zenit gépemet juttatta eszembe, amire csak ráerősített az analóg szerű kezelhetősége a kis dedikált tárcsáival. Eleinte egy XF 18-55 f2.8-4 optikám volt egy Helios 44M-el. Aztán persze jött az XF35mm f1.4, de nagyon vágytam volna fényerősebb portré objektívekre, mint például az XF56mm f1.2. Hobbi fotósként nagyon nagy beruházás lett volna és akkoriban még nagyon a tűréshatáromon kívül esett annak az üvegnek az ára. XF 60mm f2.4-et vettem helyette, olcsóbb volt, de csak f2.4 és még macro objektív is, így aztán a portrékon a legkisebb bőrhiba is csodásan látszott, aminek hála bőven volt lehetőségem a Photoshop-nál gyakorolni ezek eltüntetését.
Elkezdett lefelé csúszni a Canon EOS 6D ára és egy elgőzölt pillanatomban meghirdettem a Fujifilm cuccaimat és mindent eladtam. Megvettem a 6D-t és élveztem, hogy megannyi objektívből válogathatok. Én választhattam ki, hogy rakom össze a rendszeremet. Munkára prémium L-es objektíveket, az agymenéseim fotózására pedig olcsóbb kategóriás optikákat. Akkoriban Fujifilm esetén ilyenre még nem nagyon volt lehetőség. Az olcsóbb fixekben csupán az XF35mm f2 létezett. Csak utána jelent meg az XF23mm f2, XF16mm f2.8, XF50mm f2.
Az mondjuk valahol már akkor is beszédes volt, hogy ha nem kitben vettem a vázat az XF 18-55 f2.8-4-el, hanem külön, akkor annyiba került, mint amennyiért megvettem a 6D-re egy EF 24-70 f4 L objektívet. Persze a 18-55 kezdő fényereje f2.8, de APS-C szenzoron f2.8. Egy full frame szenzor általában jobban bírja a magasabb ISO-t és ha háttérmosás oldaláról nézem a dolgot, akkor egy full frame szenzoron a 70mm f4 szebb háttérmosást fog eredményezni, mint APS-C-n az 55m f4. Hasonló volt a helyzet portré látószög fronton is. Az XF 90mm f2 annyiba fájt, mint az EF 135mm f2 L.
Szóval a Canon rendszerre váltásomnak egyszerre volt az oka a full frame utáni vágyakozásom és az, hogy hasonló áron juthattam full frame rendszerhez, mint a Fujifilm APS-C vonalához. Persze idővel szembesültem, hogy a DSLR-nek milyen hátrányai vannak a MILC-hez képest, de ezen hátrányok mellett számos előnnyel is találkoztam. Ha csak az AF rendszert említem, az is jól érzékelteti ezt a kettősséget. Az f1.2-1.4 fényerővel megáldott objektívekkel rendre hajlamos volt mellé fókuszálni. Viszont az AF sebességének köszönhetően olyan pillanatokat tudtam elkapni, amit MILC-el korábban soha nem sikerült.
Ahogy gyarapodott a Canon felszerelésem, úgy nehezedett rám egyre nagyobb súly. Szó szerint. Két váz, L-es objektívek, vakuk, állványok stb. Ha csak a vázakat és az objektíveket nézem, már az sem kis tömeg és egy-egy 6-8 órás fotózás után olyan volt, mint ha késeket szúrtak volna a gerincem csigolyái közé. Egyre elviselhetetlenebb kezdett lenni és egyre nagyobb undorral vettem a kezembe a DSLR gépeket. A feleségem Canon EOS M50 MILC-ét pedig egyre többször csentem el és vittem magammal.
Sokat gondolkodtam, hogy merre tovább. Az EOS M nem volt elkényeztetve objektívekkel, maximum adapterrel lehetett volna használni a nehéz DSLR optikákat, ami egészen biztosan csak átmeneti megoldásként működhetett volna. A m4/3 vonatra már nem akartam vissza szállni, full frame tükör nélküli váza meg csak a Sony-nak volt és a Leica-nak. Egy Leica-hoz véleményem szerint nem csak pénz kell, de meg is kell érni rá. A Sony A7II-t nagyon dicsérték, de valahogy még mindig nem volt az igazi. Nekem annak a váznak az ára még magas volt, az A7 már elérhető lett volna, de arról meg lebeszéltek. A Canon full frame MILC csak pletyka szintjén létezett, ahogyan a Nikon Z-k sem voltak még a láthatáron a Panasonic full frame rendszeréről nem is beszélve. APS-C MILC-ből sem volt választék, így hát mi maradt? Fujifilm. Ismertem már az objektíveket, közben az olcsóbb f2 fixek köre is bővült, a vázak is jobbak lettek és nem mellesleg éppen kifutó lett az X-T2, amihez egy elég jó árcédula is társult. Belecsaptam és a tapasztalataimat felhasználva már sokkal tudatosabban építettem újra a Fujifilm rendszeremet. Voltak optikáim az olcsóbb f2-es fixekből, de az évek alatt fokozatosan egy nagyon jó cuccot sikerült összeraknom. X-H1, X-Pro1, XF 16-55mm f2.8, XF 35mm f1.4, XF 56mm f1.2, Viltrox 85mm f1.8.
Mégis akkor mi történt? Miért gurult el az a pirula? Szerintem megint a kíváncsiság és a kalandvágy vezérelt főleg és persze bizonyos szintig a piszkos anyagiak is. Azt tartom, hogy a kreativitás bennünk van fotósokban, de ez önmagában még nem elegendő. Kell valami inspiráció, ami ezt kihozza, ami begyújtja azokat a bizonyos rakétákat és dolgozni kezd egy belső késztetés az alkotásra. A gyújtógyertya lehet egy ember, egy másik fotós, vagy bármi, ami ihletet ad, akár egy új felszerelés is. Azt éreztem, hogy megfeneklettem. Nem jött az ihlet, ami meg jött az olyan volt, mint amikor szorulással erőlködik az ember a WC-n. Nagyon szeretem az ultra nagylátószöget és bár volt Fujifilm-re egy Samyang 10mm f2.8 optikám, azt eladtam mert túl nehéz volt és nagy. Szerettem utcán használni és nem volt kényelmes, na meg feltűnő is volt a maga méreteivel. Az XF 10-24mm f4 lett volna a kézenfekvő megoldás, de 360.000 Ft és annyit nem adok egy APS-C-s f4-es objektívért. Volt szerencsém kipróbálni és baromi éles objektív, ugyanakkor én túl sterilnek is éreztem.
Újabb válaszúthoz érkeztem. Vagy további pénzt teszek egy APS-C rendszerbe, amit szinte full frame áron építgetek, vagy kihasználva a magasabb euro árfolyamot, ami miatt jelenleg kevésbé éri meg külföldi oldalakról vásárolni és így könnyebb a használt termékeket eladni, felszámolom megint a Fujifilm rendszeremet és annak árából átnyergelek egy másik gyártóhoz.
Az utóbbit választottam. Mostanában kaptunk egy olvasói levelet, hogy melyik lenne a jobb megoldás olvasónk számára a Canon EOS RP vagy a Sony A7II. Amikor megláttam István levelét, picit el is mosolyogtam magamat, hogy ennél jobbkor nem is írhatta volna meg a kérdéseit. Éppen benne vagyok a témában, csupán annyival voltam előrébb, hogy én már döntöttem és megvettem az új vázat. Nálam a Sony A7III nyert, amihez egy Tamron 20mm f2.8-at, egy Tamron 28-75mm f2.8-at és egy Zeiss 55mm f1.8 Sonnar objektívet vettem. Fényerős portré objektívnek egy Viltrox 85mm f1.8 STM Mk.II-t használok.
HA SZERETNÉD ELOLVASNI, HOGY MIT VÁLASZOLTUNK AZ OLVASÓNK LEVELÉRE, KATTINTS A KÉPRE!
48 óra alatt számoltam fel a Fujifilm felszerelésemet és ezek mellé még nagyon szerencsésen is alakultak a dolgok a Sony-val kapcsolatban. Először a Media Markt-ból rendeltem meg az A7III-at 616.000 Ft-ért. Viszont felhívtak másnap, hogy gond van a rendeléssel, mert átvételi pontra kértem és ott ekkora összeget nem lehet kifizetni. Engedtem, hogy töröljék a rendelésemet. Rákeresve a vázra azt láttam, hogy a WestEnd-ben a Sony központi márkaboltban is 616.000 Ft a váz, de 12.000Ft-ért plusz 2 év garanciát is kapok. A Media Markt-ban ilyen lehetőség nincs csak biztosítás, ami 1 évre 45.000Ft lett volna. Megrendeltem a WestEnd-ből a plusz garanciával. Néhány perc múlva az üzletből felhívott egy úr, hogy beérkezett a rendelésem és van is készleten. Pontosan lépésről lépésre elmondta az egész folyamatot a szállítással, plusz garanciával kapcsolatban. Közben pedig minimum 3 alkalommal meg is köszönte, hogy náluk vásároltam. A történetnek itt még nincs vége, ugyanis a csütörtökön megrendelt vázat kedden vettem át és közben elindult a cashback akció. Nyilván nem akartam ebből kimaradni ezért felkerestem az üzletet, hogy akkor én most jogosult vagyok az akcióra vagy nem. Elmondásuk szerint igen, mert az átvétel napja számít, de a biztonság kedvéért úgy rakták össze a dokumentációt, hogy abból egyértelműen látszódjon ennek a ténye. Ritka az, amikor kvázi ingyen reklámot csinálok egy üzletnek, de úgy gondolom, hogy a Záridő olvasói egy közösség és ha a közösség egy tagjával valami jó történt egy ilyen ügyletben, az a közösség többi tagjának is egy fontos információ lehet és hasznosíthatja majd a saját beszerzései során.
A Zeiss 55mm f1.8 Sonnar objektívet a DigitCam-ben vettem. Nagyon szeretem azt az üzletet és sokszor előfordul, hogy célirányosan kifejezetten náluk nézem meg a keresett objektívet. Gyakran ők adják a legjobb árban a hivatalos forgalmazók közül, amit éppen venni akarok. Még nem vagyok teljesen tisztában a vázamhoz kapható objektívek áraival, hogy mi számít jónak. Megláttam a DigitCam oldalán ezt az optikát 278.000Ft-os áron és valahogy úgy rémlett, hogy ennél csak drágábban láttam máshol. Így aztán gyorsan lecsaptam rá. Este szembesültem vele, hogy a visszatérítéses akcióban ez az obi is benne van.
A Tamron esetében is folytatódott a mázli sorozatom, mert megrendeltem, de nem volt készleten. Már indultam volna egy üzletbe, ahol volt, amikor egy belső sugallatra az autóban még rákerestem az objektívre a Google-ben. A Tripontban bő 30.000Ft-al olcsóbb áron volt kitéve, mint amennyiért éppen készültem megvenni. Olyan volt az egész váltás, mint ha az égiek fogták volna a kezemet miközben vezettek az új rendszerem felé vezető úton.
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK:
Sok mindenről meséltem, de arról még nem tettem említést, hogy miért váltottam immáron második alkalommal Fujifilm-ről. Ha most valami olyan dolgot vársz tőlem, hogy majd jól megköpködőm a Fujifilm-et, akkor csalódni fogsz. A Fujifilm egy nagyon jó rendszer. Ahogyan írtam fentebb, nálam valahogy kihűlt, hajtott a kíváncsiság. Annyira sokan dicsérik az A7III-at, hogy micsoda dinamikája van, mennyire gyors az AF, milyen szuper a szemkövető AF, hogy úgy éreztem, hogy ezt nekem is meg kell tapasztalnom. Hozzá teszem, hogy számomra eddig minden váltás sok pozitív tapasztalatot hozott, szélesítette az ismereteimet. Szinte, mint ha egy új nyelvet tanulna meg az ember.
Persze azért akadtak olyan dolgok is amik zavartak a Fuji-ban, de ha igazságos akarok lenni, akkor inkább azt írnám, hogy az APS-C-ben, és most egy kicsit örülök annak, hogy megszabadultam ezektől. Ilyen például a zaj. Biztosan nem vagyok elég elszánt Fujifilm rajongó, mert különben azt mondanám, hogy a zaj az jó, különösen mert a Fujifilm zaja más mint a többi márka zaja. Lehetek őszinte? Engem ez nem érdekel. Zajos és kész, amihez nem is kell az egekig tolni az érzékenységet. Gyorsan tegyük azt is hozzá, hogy a fizikát nem lehet megerőszakolni és a szenzor méret az adott. Más APS-C szenzoros gépek is ezzel küzdenek. Lehetett az X-T2-vel ISO12800-on is fotózni, van nekem is ilyen fotóm, de nem sok értelme van túlzottan elengedni az ISO értéket. Ha csak egy mód volt rá én mindig arra törekedtem, hogy ISO3200 fölé ne menjek. Egy barátom mondogatja mindig, hogy a zaj a fotó része. Valóban így van és már annyit hallottam tőle, hogy lassan ezt kezdem elfogadni. A régi nagy nevek, akik filmre dolgoztak, ők sem kaptak szívrohamot ha a fotó zajos volt vagy éppen látszódtak a kis karcok a negatívról. Például utcai fotóknál külön örülök egy kis zajnak, de vannak fotók, ahol nem tudom elviselni.
HA ÉRDEKEL A PANASONIC S1R TESZTJE, KATTINTS A KÉPRE!
A másik nagy problémám a Fujifilm-el tulajdonképpen nem a Fujifilm hibája, de jelen van és nem nagyon lehet mit kezdeni vele. Photoshop-ban gusztustalanul szétesnek a fotók. Stúdióban jól bevilágított, klasszikus portrék esetén is rengeteget szenvedek az utómunkával, mert a bőr elképesztően csúnya lesz. Mint ha szétesne, sokkal textúráltabb lesz mint a valóságban, hajszál vékony pici vonalak jelennek meg vagy olyan mint ha apró pixelekre esne a bőr. Mindezekhez társítva egy nem túl szép színt is. Az egyetlen igazi megoldás ha JPEG-ben fotózik a Fuji user, mert azt jól kezeli a Photoshop, ráadásul az a JPEG ami kiesik a Fujifilm vázakból, az valóban csodálatos. Létezik egy ingyenes Capture One Fujifilm-hez, abban fényévekkel jobb dolgozni, de bőr retusálására nem alkalmas az ingyenes verzió. Kipróbáltam a teljes változatot is, szerintem abban sem igazán kényelmes portrét retusálni. Így én megcsináltam Capture One-ban az alap beállításokat majd onnan löktem át a fájlt Photoshop-ba. Idővel viszont meguntam ezt a bohóckodást és maradt a JPEG.
Azt hiszem, hogy ezek voltak azok a gondjaim amik zavartak, de csak ezekért biztosan nem cseréltem volna le, tudtam velük élni. A Sony még nagyon új a kezemben, szinte biztosan ennek is lesznek olyan tulajdonságai amik zavarni fognak, mert tökéletes rendszer nincs. A fotós maximum mérlegre teheti, hogy mi az ami még a tűréshatárán belül van és a munkája szempontjából nem releváns. Ami már most nagyon látszik, hogy a Sony AF sebessége elképesztő a Fujifilm-hez képest. Gyermek fotóknál vért izzadtam a Fujival, hogy elkapjam a gyorsan mozgó pici gyerkőcök igazán szép pillanatait. A Sony-val lényegesen több a találati arány.
EGY ADAPTERES MEGOLDÁS FUJIFILM VÁZAKHOZ. A CIKKET ELOLVASHATOD HA A KÉPRE KATTINTASZ!
Az utolsó döfést valahol az adta meg, amikor a Facebook-on valahogy úgy keveredett két reklám egymás mellé, hogy az egyik oldalon a Sony A7III szerepelt, akkor éppen 620.000Ft-ért, a másik oldalon meg a Fujifilm X-T4 volt még kezdeti 680.000 Ft-os áron. Ezután kezdtem jobban beleásni magamat az árakba és újra arra jutottam, hogy a számomra fontos gyújtótávolságokat annyiért tudom megvásárolni Sony-ra, mint Fujifilm-re. Csak az előbbi egy full frame rendszer. Persze ez így nagyon jól hangzik, de a teljes igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nem feltétlen igaz a matek, úgy hogy Sony vázra Sony objektíveket veszek.
Természetesen ez megint sokkal bonyolultabb dolog, mint csak úgy simán egymás mellé tenni egy Sony 24-70 f2.8 GM obit és egy Fujinon XF16-55 f2.8-at. Ha így nézzük akkor a Sony dupla áron méri ezt a zoom-ot. Viszont ha tovább boncolgatjuk a témát és belegondolunk abba, hogy APS-C szenzoron az f2.8 a fényerő szempontjából éppen úgy f2.8, mint full frame esetén, de háttérmosás tekintetében már inkább egy full frame vázra helyezett f4-hez lesz közel és sokaknak ez is egy fontos tényező, ráadásul full frame szenzoron azt a kb. egy fényértéket simán utána lehet húzni ISO-ban. Vagyis akkor már talán a Zeiss 24-70 f4 amivel érdemesebb összevetni az XF16-55 f2.8 árát, ráadásul a Zeiss stabilizátort is kapott, ami tovább segíti lefaragni az egy fényértékkel rosszabb paraméterét. Mindezt mennyiért? Átlagosan 260.000Ft szemben az XF16-55 f2.8 átlagosan 370.000Ft-os árához képest. Akinek kell az f2.8 fényerő, de nincs keret a Sony GM-re, az még mindig választhat a Sigma DG DN 24-70 f2.8-ból és a Tamron 28-75 f2.8-ból. Előbbit 400.000Ft-ért, utóbbit ha éppen nem akciós, akkor 280.000Ft körüli áron veheti meg. És akkor azt hiszem, hogy elérkeztünk az egyik leglényegesebb ponthoz, amiért már egy ideje fontolgattam a váltást, a választékhoz.
AZ ELSŐ TESZTÜNK A VILTROX 23MM F1.4 OBJEKTÍVVEL KAPCSOLATBAN. A TESZTET ELOLVASHATOD HA A KÉPRE KATTINTASZ!
Lehetőségem van több alternatívából is választani. Nálam a fixek pörögnek jobban, meg is vettem a Zeiss 55mm f1.8-at, nem sajnáltam rá a pénzt, mert nálam ez a gyújtótávolság megy a legtöbbet. A zoom kevesebb alkalommal van bevetve, de ha kell, akkor kell az f2.8, viszont nem akartam sokat sem költeni rá, így a Tamron nekem tökéletes választás volt. Ez a szabadság, ami a Fujifilm esetén még nincs. Sokkal kötöttebb játékszabályok mentén kell rendszert építeni. Ráadásul éppen a napokban olvastam egy cikket, hogy egyelőre sem a Tamron, sem a Sigma nem tervez Fujifilm X bajonettre objektíveket bejelenteni, mert kisebb a potenciális vevőkör. Jelenleg az egyetlen alternatíva AF-es objektívek esetén a Viltrox a 23mm f1.4, 33mm f1.4 és a 85mm f1.8 sorral. A másik megoldás az adapterezés.
A Sony természetesen az újdonság erejével hat rám, ami idővel alább hagy majd. Viszont azt érzem, hogy újra lobog bennem a tűz. Újra merek kísérletezni, próbálkozni, hajt a vágy, hogy fotózzak. Új objektívek, új perspektívák és egy új váz, ami másként dolgozik, mint a Fujifilm. Ezek összessége, ami inspirál és hívogat felfedezni ezt az új világot.
Szöveg: Roszberger Bandi