Pannon Fényképészkör Egyesület – jövőkép a hobbi fotósoknak

Egy interjú arról, milyen lehetőségei vannak ma egy kezdő fotósnak, vagy valakinek, aki hobbi szinten űzi a művészet ezen formáját. Mit tehet, merre indulhat ha szeretné a világ elé tárni alkotásait. Kérdéseinkre Ruppert Tamás, az egyesület alapítója válaszolt.

Milyen a tevékenységet folytattok a fényképészkörben? Kikből áll jelenleg?

2017-ben léptük meg azt, amire már 2009 óra vágytunk és hivatalos egyesületté szerveződtünk. 2010 óta két fő lába van a fényképészkörnek, egyrészt a csapat, ami mindig is egyfajta fotóklubként működött, másrészt pedig a Fotósviadal rendezvényünk, ami azóta egy rendezvénysorozattá nőtte ki magát. Jelenleg a klubnak 23 aktív tagja van, míg a Fotósviadal szervezői csapata immár 11 fő.

2010-ben megrendeztétek az első Fotósviadalt, ami azóta is töretlen sikert arat minden évben. Mi hívta életre ezt a programsorozatot?

Ha egy tőmondatban kellene válaszolnom, akkor: az egyetemi Hóvirág presszó. A budapesti Fotomarathonon voltam fotózni és nagyon megtetszett maga a rendezvény, arra gondoltunk, hogy rendezünk egyet Veszprémben. Aztán gyorsan kiderült, hogy ez nem lehetséges, az érdekesség, hogy erre maga Soltész Rezső hívta fel a figyelmem, hogy a szabadalmi jog az övé, jobban mondva a lapkiadó cégéjé. Ezután felvázoltuk, hogy kitaláltuk a Fotósviadalt, hasonló, de mégis más. Biztatott minket, hogy csináljuk és csináltuk. Ennek már 12 éve.

Mit gondolsz miért fontos a Pannon Fényképészkör Egyesület és a hozzá hasonló szerveződések a hazai fotós közösségek életében?

Nem az egyesület, hanem a közösség a fontos, illetve lenne a fontos. Saját magamon is érzem, hogy egyre nehezebb a szocializálódás, a felszabadult és mindennapokból elszabadult közösségi élet néhány emberrel, akiket összeköt valami közös. Fontos hiszen tanulunk egymástól, folyton és nem csak a fotózásról, amikor néhány órára sikerül eljutnunk egy-egy közös fotózásra, akkor egy másfajta kikapcsolódást jelentünk egymás számára. És természetesen rengeteget inspirálódunk egymástól és a csapaton is egyre jobban azt érezni, hogy egymást tolják – toljuk ezen az úton. Én mindenkit csak bíztatok, hogy a közösségek működnek, de csak akkor, ha odatesszük magunkat. Azzal, hogy belépünk egy Facebook csoportba és befizetjük a tagdíjakat nem leszünk a közösség tagjai, csak akkor, ha beletesszük azt a mennyiségű energiát, ami igazából csak még több energiát ad.

Pár mondatban összefoglalnád az idei évre vonatkozó terveidet/terveiteket az egyesülettel?

Rengeteg tervünk van, mind csapat, mind Fotósviadal és mind egyesületi szinten is. Az elmúlt években nagyszerű támogató szakmabeli emberekkel sikerült körbevennünk magunkat, akik szerencsére látnak valamit az egyesületben, amiért érdemes az energiájukat és az idejüket ebbe beletenni. Elkötelezettek vagyunk az oktatás mellett, így egy több, mint 10 éves álom és munka beteljesüléseként ebben a félévben elindul a Pannon Egyetemen a Fényképészet alapjai szabadon válaszható kurzusunk, az egyetem összes karán és szakán (nappali és levelező tagozaton is, közel 60 fővel!). Természetesen a május nem múlhat el Budapesti Fotósviadal nélkül (immár a hatodik!), őszre ismét tervezünk kiállítást, rengeteg fotóstúra, bízom benne, hogy idén ismét összejön egy teljes hétvégés fotózás és csapatépítés, megújulóban van a honlapunk, erősödik a közösségi média megjelenésünk és bízom benne, hogy elérjük a 30 aktív tagot még ebben az évben. Lesz egy meglepetésünk is, valami igazán izgalmassal készülünk a Fotósviadal keretein belül, annyit elárulhatok, hogy Veszprém és Balaton régióhoz lesz köze!

Érdekesnek találtad az interjút? Akkor mindenképp nézz körül az egyesület honalapján! Ha pedig Te is szeretnéd egy kiemelkedő közösség keretein belül gyakorolni a hobbid, csatlakozz a Pannon Fényképészkör Egyesülethez itt!

Április 30-ig még kedvezményes áron juthatsz hozzá a VI. Budapesti Fotósviadal jegyedhez! Vásárlás és regisztráció 
itt.