Az expozíciós háromszög – Az ISO

Már végigvettük a záridőt, a blendét, nem maradt más hátra, mint az ISO. Érdekes szerepköre van az ISO-nak. A záridőt és a blendét szokták kreatív paraméternek kategorizálni, míg az ISO-nak csupán egy kiegészítő szerep jut. Miért is lehet ez?  

Aki végig rágta magát az előző két cikken, az már tudja, hogy a záridővel határozhatjuk meg például, hogy éles legyen a képünk, vagy legyenek rajta bemozdított részek is. Míg a blende felel a háttérmosásért, amivel kiemelhetünk egy alakot a környezetéből. Azonban ennek a két paraméternek szoros kapcsolata van egymással. A blende ugyanis a szenzorra bejutó fényért is fele, ami hatással van a záridőre. Ha kevesebb fény jut be, akkor a záridő hosszabb lesz és egy bizonyos hosszúságú záridőnél már nem feltétlen tudjuk úgy kitartani kézben a kamerát, hogy ne mozduljon be a kép. Ha viszont túl sok fény jut be a blendén és a fényképezőgépünk nem tud elég gyors záridőt produkálni, akkor kiéghetnek a fotónk egyes részei vagy akár egy nagy fehér semmi lesz az eredmény.  

Záridő tárcsa

Tehát nagyon jól látható, hogy ez a két paraméter mennyire összedolgozik. Elvileg teljesen jól megvannak ők így kettecskén is, de azért időnként kell egy kis támasz. Tegyük fel, hogy van egy full frame szenzoros gépünk. Arra teszünk egy 50mm f1.8-as optikát. Ebben az esetben nem tanácsos 1/50-nél hosszabb záridőt választani mert bemozdulhat a képünk. Kinyitjuk az objektívünk rekeszét f1.8-ra abban bízva, hogy a záridőnk megmarad a kívánt határon belül. De sajnos annyira kevés a fény, hogy hiába az f1.8, a váz azt mutatja, hogy 1/15-öd záridő kell a helyes expozícióhoz.  

A fénymérőn is jól látszik a három paraméter kapcsolata. 1/250s záridőhöz f2 rekeszt javasol ISO200 érzékenységhez.

Ilyenkor tanácsos állványra tenni a gépet, ami működhet, ha statikus témánk van, de ha a téma egy ember és mozog, akkor ott az állvány nem segít. Ekkor kell nekünk az ISO. Fényképezőgépenként eltérő lehet, hogy mi a legkisebb ISO érték. Van, akinek ISO50 de van, akinek ISO200. Az általános az ISO100 szokott lenni. Az ISO tulajdonképpen a szenzorunk érzékenységét állítja. Minél magasabb az ISO érték, annál érzékenyebb lesz a fényre. A példánkban, ha ISO100-on, 1/15 záridőt és f1.8 blendét ír a váz ezpozíciós értékeknek, akkor végig kell menni a lehetőségeken, hogy lehet a záridőt növelni. Mivel az objektívünk f1.8, annak a rekeszét már nem lehet jobban kinyitni, így annak segítségével nem juthat be több fény. Marad az ISO emelése. Az ISO érték duplázása 1 fényérték növelést jelent. Olyan ez, mint a blende sor. Ugye már mindenki tudja fejből? az f1 és f1.4 között egy fényérték van. Az f1.4 és f2 között is egy fényérték van. Ugyan így az ISO100 és ISO200 között egy fényérték van, ahogyan az ISO200 és ISO400 között is.  

Tehát a példánk újra: ISO100, 1/15, f1.8 

Ha az ISO-t emelem ISO200-ra, akkor a záridőm 1/30-ra változik és természetesen a blendét hagyni kell f1.8-on. Nekünk ez a záridő még mindig nem elég. Ezért emeljük az ISO-t tovább ISO400-ra. Ebben az esetben az záridő 1/60-ra ugrik, a blende továbbra is f1.8. Az 1/60 záridő már elég lehet, hogy a full frame vázon kitartsuk az 50mm-es objektívünket. Ha nem vagyunk magunkban biztosak vagy a témánk mozog, akkor érdemes lehet tovább csökkenteni a záridőt és emelhetjük ISO800-ra az értéket. Ekkor a záridő már 1/120, pontosabban 1/125 környékén lesz és a rekesz továbbra is f1.8.  

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK:

Hurrá, megérkeztünk! Sajnos csak részben. Mert az ISO emelés jó, hogy van, de nem szabad túlzásba vinni. Ahogy egyre növekszik az ISO érték, úgy kezd egyre szemcsésedni, zajosodni a fotónk, idővel már színelváltozások is megjelennek és részletek is elveszhetnek a képről. Meddig emelhetjük az ISO-t? Na igen. A példánkban ezért is emeltem ki, hogy az 50mm-es objektív full frame szenzoros gépre kerül. Ugyanis APS-C esetén már bejönnek a szorzók. Egy 50mm-es objektív APS-C vázon 75mm-es képet ad, sőt, ha az egy Canon APS-C, akkor 80mm-t. Vagyis ilyenkor nem igaz a záridőre az 1/50 határ, hanem 1/75 és 1/80-al kell számolnunk. Ennek köszönhetően éppen APS-C szenzoroknál kell magasabbra tolni az ISO-t, hogy meglegyen a kívánt záridő. Viszont az APS-C mivel kisebb szenzor a full frame-nél, ezért rosszabbul viseli a magasabb ISO értékeket egy nagyobb szenzorhoz képest. Természetesen szenzor és szenzor között is nagy az eltérés azonos méreten. Anno a Canon 100D-met nem volt érdemes ISO800-nál feljebb tornászni, míg a Fujifilm X-T10 vázam tűrhető volt ISO3200-on is. Sőt a m4/3 Olympus gépem is használható volt ISO1600-ig, ha bátrabb voltam, akkor még ISO3200-ra is felvittem néha, pedig a m4/3 kisebb az APS-C szenzornál. Nagyban meghatározza a fényképezőgépünk kora, hogy mikori kiadás és persze az ára is. Pontosabban, hogy milyen kategóriát képvisel. A belépő szintű DSLR vázaktól most sem lehet túl sokat elvárni. Ha a váz és a benne lévő szenzor egy frissebb fejlesztés, akkor sem javaslom ISO1600-3200 fölé emelni az értéket. Haladóbb gépeknél lehetünk bátrabbak főleg, ha nagyobb full frame szenzor van benne. Egy frissebb full frame váznak az ISO12800 meg sem kottyan, de azért én azt mondom, hogy az igazi az, ha fényt akarunk leképezni és nem a sötétséget.  

A rekeszértékek jelölése tubuson

Ha van rá lehetőségünk világítsunk, és maradjunk minél alacsonyabb ISO értéken. 

A következő cikkemben már össze fogjuk kombinálni a három expozíciós paramétert. Kössétek fel a nemzeti fehérneműt, mert egy kicsit számolni is fogunk! Nem kell megijedni, eleinte senkinek sem egyszerű ezekkel az értékekkel számolni, de ha fotózni akarsz és tudatosan szeretnéd meglőni a képeidet, akkor ez az egyik legfontosabb része a fotográfiának.     

Szöveg és fotók: Roszberger Bandi

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük