A klasszikus árnyék, ami mindent visz

Időnként figyelem a különböző portrés Facebook csoportokat, ahol képeket osztanak meg. Egyrészt mert nagyon érdekesnek találom mások fotóinak az elemzését, másrészt úgy gondolom, hogy minden fotóból lehet tanulni legyen az akár egy nem túl jól elkapott pillanat vagy akár egy igazi művészi alkotás. Az, hogy mi számít jónak vagy rossznak szerintem elég széles skálán mozog, mert ha van egy fotó ami számomra nem tetszetős, az még másnak szimpatikus lehet. Azonban ha a többségnek nem tetszik, az árulkodó jel lehet. Léteznek olyan apróságok, amikre érdemes lehet figyelni, hogy egy portré minél szélesebb körben nyerje el a publikum tetszését. A következő hetekben szeretném a portré témát körbejárni és leírni pár tanácsot, ami nekem bevált.

Ha szigorúan a portré vonalon maradunk, érdemes tisztázni mindjárt az elején, hogy mi az a portré. Sokan ide sorolják a modellfotókat, ami érthető, hiszen nagyon elmosódik a határ a két műfaj között. Szerintem a legfontosabb eltérés, hogy a portré egy mellkép. Közeli fotó az alanyról és ha klasszikus értelemben nézzük, akkor a mellek alatt vágjuk, a fej fölött pedig nagyjából egy tenyérnyi helyet hagyunk a kép széléig. Természetesen az alkotói szabadság mindenki számára adott és ettől el lehet térni, de szigorúan véve erről szól a portré.

Árnyék az orr alatt, ez a kisorr. A portrét a No.1 Barber Saloon weblapjára készítettem.
Fotó: Roszberger Bandi

Ha a képet úgy komponáljuk, hogy többet mutatunk az alanyunkból, például mert fontos lehet az öltözéke vagy adunk valami eszközt is a kezébe, de még megtartjuk a szűkebb kompozíciót, akkor az már inkább kreatív portré. Viszont egy kreatív portré is lehet klasszikus. Akkor ez most hogy is van? Kreatív mert nem klasszikus, de a kreatív is lehet klasszikus?

Amint fentebb már említettem, figyelemmel kísérek több Facebook csoportot is, különösen portrés, modellfotós témában és ha ezek valamelyikén megjelenik egy fotó, ami nem sikerül olyan jól, a legtöbb esetben azt kifogásolják a tagok, hogy túl lapos a kompozíció. Általában szívemből szólnak, viszont csak nagyon kevés alkalommal kerül megfogalmazásra, hogy miért nem sikerült az a fotó. Nem ritka, hogy ilyenkor privátban írok a szerzőnek és azt javaslom, hogy merüljön el az olyan fogalmakban, mint a kisorr, a háromszög és a felező.

Talán nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy nekem a kisorr a kedvencem.
Fotó: Roszberger Bandi

A klasszikus portréknak ez a három alapvilágítása van. Egészen pontosan hat, mert ezeknek létezik a keskeny és széles verziója is, amit az határoz meg, hogy az alany a főfény vagy a derítőfény felé fordítja a fejét. Ha a főfény felé fordul akkor keskeny, ha a derítőfény felé akkor széles. Persze ezt lehet fokozni további világítási technikákkal, de ha valaki az alapokat elsajátítja az sokat dob a fotói minőségén. Nagyon kezdő koromban mindig arra törekedtem, hogy az arc lehetőleg árnyékoktól mentes legyen, mert úgy gondoltam, hogy az a jó. Soha nem felejtem el, amikor elszántam magamat, hogy vakut szeretnék használni és stúdiózni, majd megvettem egy villanj körte szettet. Teljesen elaléltam az első fotóimtól, hogy milyen fantasztikus az eredmény, pedig mai szemmel nézve rettenetesek voltak. Mindössze annyi történt, hogy az arcon megjelentek az árnyékok és annak ellenére, hogy nem volt még bennük semmi tudatosság és esztétikum, mégis fényéves ugrásnak éreztem a korábbi képeimhez képest. A fotósnak nem csak a fény számít, hanem az árnyékok is. Ha célzottan tudjuk rakosgatni az árnyékokat az arcon, akkor lehet igazán megmutatni annak a formáit. Ehhez viszont tudnunk kell, hogy hova tegyük le a vakut.

A csinos nózi alatt egy finom kis árnyék. Szintén kisorr.
Fotó: Roszberger Bandi

Ebben tud nagy segítséget nyújtani a klasszikus portré. Az internet tele van olyan ábrákkal, ahol bemutatják, hogy hova kell helyezni a fényeket mindegyik alapvilágítás esetén. Ezért én most nem könnyítem meg senki helyzetét azzal, hogy ide teszek ilyen ábrákat. Ez legyen házi feladat. Nézzétek meg ezeket az ábrákat és próbáljátok ki, aztán lepődjetek meg, hogy ha centire oda teszitek le a fényforrást minden alany esetén ahova írja az útmutató, akkor mégsem lesz mindenkinél azonos a siker.

Ezek a leírások jó alapot jelenthetnek, de még ennél is jobb, ha megértitek, hogy az egyes árnyékokat mi generálja és inkább ahhoz ragaszkodtok nem pedig a centikhez. Az eltérő fejformák miatt lehetnek eltérő eredményeink.

A CBR Collection egy hazai márka. Az elegáns öltözékek mellett esküvői ruhákat is terveznek. Annak ellenére, hogy ez már modellfotó, az új kollekció fotózásán is jó hasznát vettem a kisorr beállításnak.
Fotó: Roszberger Bandi

Főfénynek stúdióban egy Godox MS300-at használok amiben mindjárt a vásárlás napján cseréltem a modellfényt 250W-ra. A fényformáló nálam általában egy ernyőként nyitható 100-as octobox dupla diffúzorral. Nekem anno az iskolában úgy tanították a klasszikus világítási módokat, hogy van egy főfény, általában vele ellentétes oldalon van egy derítő fény (kivéve a keskeny felező világításnál, mert ott egy oldalon van a két fényforrás), az alany mögött egy hajfény, végül egy díszítő fény ami a hátteret világítja meg. Ez négy fényforrás. Ehhez képest én általában egy fénnyel dolgozok, amit maximum egy derítőlappal egészítek ki. Szeretem a hangsúlyos árnyékokat ezért sem használok külön derítő fényt. A főfény és a derítőfény között 1-1.5 fényérték eltérés a javasolt, de minél nagyobb az eltérés, annál erősebb árnyékokat kapunk. Az egyes fényértékek kiméréséhez erősen ajánlott egy fénymérő használata. Ha még nem olvastad a fényméréssel kapcsolatos cikkemet, kattints a fotóra:

Fényt mértem, f11 lett. Maradhat? A cikkért kattints a képre!
Fotó: Roszberger Bandi

Nézzük meg, hogy milyen árnyékokkal tudunk dolgozni. Ehhez alaposan szemügyre kell venni a fej formáját és az egyes részleteket. A kisorr esetén azt szeretnénk elérni, hogy egy kis árnyék jelenjen meg az orr alatt. Az árnyék ellentétes irányban fog megjelenni a fény forrásával. Ha az alannyal szemben állunk és a fény balról érkezik, akkor az orr jobb alsó része alatt jelenik meg az árnyék. Az orr kitüremkedését használjuk ki, az árnyékot maga az orr generálja. Ezért amikor a vakut beállítjuk, akkor azt kell végiggondolni, hogy hova helyezzük, hogy ez a kis árnyék megjelenjen. A modellfény ebben nagy segítség tud lenni. A fénynek fentről kell érkeznie, hogy az áthaladhasson az orr területén, viszont arra is figyelni kell, hogy az orr által vetett árnyék ne szaladjon rá a szájra. Akkor szép, ha az árnyék az orr és a felső ajak közé esik.

A szem alatt szépen megjelenik a háromszög.
Fotó: Roszberger Bandi

A háromszög vagy más néven Rembradt, már kicsit fifikásabb dolog, mert ott az lenne a cél, hogy a fényforrással ellentétes arcon megjelenjen egy fényesebb háromszög forma, amihez megfelelő árnyékokat kell képeznünk. Itt a szemeket kell jól megnézni, hogy mennyire mélyen ülnek, mennyire erőteljes a koponya szem fölötti területe. Ugyanis ezt az árnyékot elsősorban ez fogja adni. Ehhez a kisorrnál valamivel magasabbról kell adnunk a fényt és meredekebb (nem szentírás, de kb. 45 fokos) szögben. Eredményként a főfénnyel megegyező oldalon lévő arc jelentős fényt kap, a másik oldalon az arc túlnyomó része árnyékban lesz, miközben az arccsonton kialakul egy fényes háromszög forma.

A felező egyetlen fényforrással, derítés nélkül.
Fotó: Roszberger Bandi

A harmadik alap klasszikus a felező. Ez tűnhet a legkönnyebbnek, de azért ennek is vannak buktatói. Az árnyékot itt maga a fej fogja kialakítani, ugyanis ahonnan érkezik a főfény, azon az oldalon az arc teljesen meg lesz világítva, az ellentétes oldalon viszont az egész arc árnyékban lesz. Ha a fény fentről érkezik, akkor egészen biztosan nem fogjuk tudni a kívánatos arcrészt teljesen árnyékba hozni. A főfény elhelyezése akkor jó, ha a fej magasságában a test irányával hozzávetőlegesen 90 fokos szöget zár be. A modellfény segítséget jelenthet abban, hogy a megfelelő helyre igazítsuk a fényforrást, ugyanis olyan helyekre is beszűrődhet fény, ahol az nem mutat jól. Nem kell megijedni, ha esetleg elsőre nem lesz kielégítő az eredmény. A vakut bátran hátrébb húzhatjuk akár kicsivel a fej mögé vagy a fejet is el lehet fordítani és úgy próbálkozni.

Nem egy tipikus kisorr, nem háromszög és felezve sincsen. Mégsem lett lapos.
Fotó: Roszberger Bandi

Visszatérve arra, amit az elején írtam, hogy egy kreatív portré is lehet klasszikus, ilyen formában igaz. Ugyanis a klasszikus fényeket alkalmazhatjuk kreatív portrék esetében is. Sőt, ha már ismerjük az ezekhez vezető utat, akkor sokkal könnyebb az eltéréseket is előidézni.

Janikát az aluljáróban kaptam le, az itteni fényeket használtam ki egy kisorrhoz.
Fotó: Roszberger Bandi

Remek kérdés lehet, hogy mi van akkor, ha szabadban fotózunk. Ha van ehhez külön fényforrásunk, akkor ezek a beállítások ott is működnek. Ha nincs, akkor azzal a fénnyel kell játszani, ami van. A kiemelt képen egy utcazenész látható. Egy aluljáróban csináltam, nevezhetnénk akár utcai fotónak is. Természetesen a zenész hozzájárulásával fotóztam le, de miután megkaptam az engedélyét, tétováztam kicsit, hogyan lehetne olyan portrét csinálni róla aminek mélységei vannak. Ahogy mozgatta a fejét feltűnt, hogy egy szögből kirajzolódik a kisorr világítás. Ezt a pillanatot vártam meg. Az alany feje elfordítható, amivel megteremthetjük a megfelelő árnyékokat, de használhatunk árnyékolásra alkalmas eszközöket is, mint például az alany haját, egy sapkát, vagy akár segítségünkre lehet a Photoshop, amivel utólag kiemelhetők az árnyékosabb részletek.

Ha figyeljük a fényeket akkor egy szabadtéri fotózásnál sem lehetetlen a klasszikus portré alapokat használni. Ez egy kisorr, amihez csak a természetes fényeket használtam a No.1 Barber Saloon barberei fotózása során.
Fotó: Roszberger Bandi

Véleményem szerint ezeknek a klasszikus világítási módoknak az elsajátítása nem csak portrék esetén lehetnek a segítségünkre. Nagyban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy megértsük a fény viselkedését és ezek a tapasztalatok más területeken is használhatók. Pont a napokban hallgattam Taskovics Dorka előadását, aminek az egyik főszereplője Karl Blossfeldt volt. Blossfeldt munkássága leginkább arról ismert, hogy növényeket fotózott. Ami igazán érdekessé teszi ezeket a fotókat, hogy úgy világította meg a növényeket, mint ha embert fotózna. Gyönyörű mélységei lettek így a képeknek és annak ellenére, hogy “csak” növényeket ábrázol egy cseppet sem unalmasak.

Lenyűgöző, hogy mennyire emberi.
Fotó: Karl Blossfeldt

Azt hiszem, hogy ez is a kulcsa az egésznek. Ha egy fotó lapos, akkor az unalmas, pedig a néző vágyik az izgalmas és érdekes kompozíciókra. Merni kell elvonni a fényt egyes részletekről, hogy a képünk érdekes legyen. Örömteljes kísérletezést kívánok mindenkinek és ha van olyan portrétok, amit szívesen megmutatnátok, akkor bátran kommenteljétek a Facebook poszt alá.

Roszberger Bandi

7 thoughts on “A klasszikus árnyék, ami mindent visz

  • 2021-03-25 at 09:53
    Permalink

    Elismerésem a fotókért es nagyon köszönöm az írásodat. A látásmódod a fénnyel, a klasszikus stílusod, a műtermi világításod a műtermen kívül, ( cím fotó), egyezik az én elképzeléseimmel, belső gondolataimmal. Úgy kis lökést kaptam, óvatos iránymutatást. Köszi! Sávolyi Gyuri

    Reply
    • 2021-03-25 at 14:45
      Permalink

      Köszönöm a kedves sorokat.

      Reply
  • 2021-03-27 at 09:22
    Permalink

    Ez tetszett, kb. az első olyan cikk, amiből kiderül, hogy okozza az orrárnyékot, meg a háromszöget. Az okát értve pedig sokkal könnyebb kivitelezni 🙂 Köszi!

    Reply
    • 2021-03-27 at 12:00
      Permalink

      Köszönöm szépen a megtisztelő véleményét. Hamarosan hozok pár Photoshop tippet is portrék retusálásához.

      Reply
  • 2021-04-01 at 19:26
    Permalink

    A bemutatott képek közül egyetlen egy portrét látok, a Janikáét az aluljáróból. Ő az egyetlen aki nem pózol hanem önmagát adja. Az orra viszont nagyobbnak tűnik a valóságosnál, mert az erős fény feltűnővé teszi ami ebben az esetben nem baj.

    Reply
    • 2021-04-01 at 19:36
      Permalink

      Ha megnézi számos fotótörténeti alkotó munkáit, a pózoltatás nem zárja ki a portré műfaját. Azt azért meg kell jegyeznem, hogy például a tekerőlantot tartó fiatalember Krajcsó Bence citeraművész. A vele készült fotókat olyan helyzetben készítettem, amikor zenélt és énekelt. Teljes mértékben önmagát adja a képeken.

      Reply
    • 2021-04-15 at 20:27
      Permalink

      Oszinte erdeklodessel kerdezem, hogy nem keveredunk itt egy kicsit a szocio es riport vonallal?

      Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük