Viltrox 75mm f1.2 Pro

Egy ideje már velünk van a Viltrox és nagyon sok örömöt okoz a fotós társadalomnak. Akár az adaptereit nézzük vagy a kioldóit, nagy sláger mindegyik. Pár éve a termékpalettát szélesítve objektívek gyártásába is belefogott a vállalat. Eleinte kifejezetten a piaci réseket keresték, mint például a Fujifilm esetében is, hiszen a Sigma csak nem olyan régen állt elő a jól ismert autofókuszos fix objektívjeivel X-Mount-ra.

A Viltrox beelőzve a Sigma-t első körben egy 85mm f1.8 objektívet ajánlott a Fujifilm szerelmeseinek, majd jöttek a 23mm f1.4, 33mm f1.4, 56mm f1.4, legutóbb pedig a 13mm f1.4. Remek ár-érték arányt biztosítanak ezek az objektívek és ami még igazán szerethetővé teszi ezt a céget, hogy figyel az ügyfeleire. A felhasználói visszajelzéseket komolyan veszik és ha kell át is tervezik az adott objektívet, ahogyan ez történ már a 85mm f1.8 és a 23mm f1.4 esetében is.

Egy másik ismérve a Viltroxnak, hogy bátrak és mernek nagyot álmodni. Már a 13mm f1.4 kapcsán is érezhető volt, hogy nagyon meg van építve és rendkívüli rajzolattal rendelkezik. Lehetett tudni vagy sejteni, hogy miután a Viltrox ismert lett a legtöbb fotós márka körében, elkezdődik valami, ami az eddigi kiváló minőség tovább emeléséről fog szólni. Kell valami, ami igazán kiemeli a többi third party gyártó közül. Ennek volt az előszele a 13mm f1.4 és most itt van egy teljesen új széria, a Viltrox Pro.

Az első objektív, aminek a tubusára a Pro jelzés kerül nem más, mint a Viltrox 75mm f1.2 STM Pro. Első körben Fujifilm bajonettel kerül forgalomba, az X-Mount-os APS-C-s vázakhoz, de ismerve a Viltrox szorgalmát, sanszos, hogy hamarosan megjelenik más bajonettel is. A 75mm a gyártói adatlap szerint ekv. 115mm-es látószöget jelent kisfilmes léptékkel számolva. Ez bizony egy vérbeli portré objektív elképesztő f1.2 legnyitottabb rekesszel.

Sajnos fizikailag még nem tarthattam a kezemben, de hamarosan érkezik hozzám egy demo példány és akkor részletesebben is beszámolok róla. Ami információt viszont már megkaptam, az alapján nagyon ígéretesnek tűnik. A Pro jelzés elsőre is szemet szúr. A Viltrox úgy tűnik, hogy kialakít egy új szériát. Hogy ebbe milyen objektívek kerülnek, azt még nem tudjuk, de a 75mm f1.2 alapján igazán izgalmasnak ígérkezik a következő időszak. Már eddig is megszokhattuk az APS-C vonalra szánt sok f1.4-es objektívet, full frame érzékelőre meg az f1.8-as üvegeket.

A Pro minden bizonnyal az f1.2 sornak készít helyet. A legtöbb márkánál ez egy létező tendencia, hogy van egy kedvezőbb árú objektív parkja a lelkes hobbi fotósoknak, általában f1.8 esetleg f2 legnyitottabb rekesszel. A profiknak pedig elérhető a Pro, amit néha cifráznak piros gyűrűvel a tubuson, vagy piros táblácskával, esetleg egy mezei Pro feliratot rejtenek a tubuson a felsorakoztatott adatok közé, a gyártó ízlésének megfelelően. A Viltrox kis szürke táblácskával jelzi a Pro-ságot.

Nagyon jó kérdés lehet azoktól, akik már használnak Viltrox objektívet, hogy mitől lesz Pro egy Viltrox. Eddig sem spóroltak az extra lencsetagokkal, eddig is volt a dobozban napellenző és szütyő. Mivel lehet még jobb egy Pro? Nyilván a tényleges választ akkor kapjuk meg, ha kipróbáltuk.

Ami viszont biztos, hogy az első Pro objektív f1.2 fényerővel rendelkezik és ilyen nyitott rekesz nincs a többi Viltrox objektívben. A másik tény, a szigetelés, ugyanis időjárásálló tömítésekkel látták el az objektívet. A 75mm f1.2 esetében az is biztos, hogy az eddigieknél is jobban rámentek a kifogástalan, professzionális képi világra. A 16 lencsetag 11 csoportba lett rendezve. Ezek között találunk 3db ED és 4db HR lencsetagot is. A lencsék többrétegű HD Nano bevonatot kaptak. A lencsesort a gyors és csendes STM fókuszmotor mozgatja, ami esetében azt ígéri a gyártó, hogy még gyorsabb és pontosabb lesz, mint a korábbi objektíveknél. Hogy a követő fókusz milyen lesz, azt majd a gyakorlatban megnézzük, de elvileg ez is komoly fejlesztéseken esett át.

A tubusra került egy AF/MF kapcsoló is. Az objektívhez masszív, fém anyagokat alkalmaztak és a bajonettre került ebben az esetben is a frissítéshez szükséges csatlakozó, ami az első fotók alapján egy USB-C adatkábelt fogad magába.

Hogy milyen lehet ezt az objektívet használni az még kérdés, de a Viltrox eddigi termékeit ismerve szinte borítékolható, hogy kellemes darab lesz és a siker sem marad el. Konkurenciája egyelőre nincs. A Fujifilm portré vonalon a Fujinon XF90mm f2 az etalon vagy AF-es objektívben van még a szintén Viltrox 85mm f1.8. Kicsit rövidebb gyújtótávolság az XF 56mm f1.2 és a Sigma 56mm f1.4. Ami a gyújtótávolság és rekesz viszonyában a háttérmosás tekintetében versenytárs lehet, az jelenleg a Fujifilm uniqum-a, az XF50mm f1.0.

A Viltrox 75mm f1.2 STM Pro már rendelhető bruttó 249.990Ft-ért. Jelenleg még csak a Viltrox hazai importőri oldalán, a Studio Line-nál rendelhető, de hamarosan a hivatalos viszonteladóknál is megjelenik.

A Viltrox 75mm f1.2 STM Pro a Studio Line oldalán:

https://www.nika.hu/viltrox-75mm-f12-stm-pro-fujifilm-x-bajonettes-objektiv

Roszberger Bandi