Fényt mértem, f11 lett. Maradhat?
Ismerős a párbeszéd?
- Kérek szépen 10 dkg párizsit!
- Elnézést, 11 dkg lett. Maradhat?
Mert, hogy mindent mérünk. Mérjük az időt, az ebédhez az alapanyagokat, a benzinkúton az üzemanyagot stb. Akkor miért ne mérhetnénk a fényt is? Persze, persze, tudom én, hogy a fényképezőgép is mér fényt, de az mégis csak más egy kicsit.
A fényképezőgépek a visszavert fényt mérik és ha automatikán használod a gépedet, akkor minden expozíciós értéket a középszürkére fog beállítani, így aztán például egy csodaszép hófehér konyhabútort simán beszürkít majd a vázad. Érdemes ilyenkor nem engedelmeskedni az automatikának és egy kicsit túlexponálni, hogy a fehér az fehér legyen. A kérdés, hogy mennyivel exponáljuk túl. Nyilván 1-2 próba fotó, és meg is van a tökéletes érték. Ilyen esetekben talán könnyebb komponálni, hogy a gépünk visszavert fényt mért.
Vannak viszont helyzetek, amikor a beeső fény mérésével sokkal pontosabb eredményt érhetünk el. Ilyen lehet egy ellenfényes fotó is. Nagyon sok naplementés képet látok, aminél a modell alul exponált. Ezek ráadásul kidolgozott képek már, ha a fotós húzott a csúszkákon és ilyen lett, akkor milyen volt eredetileg? Ki kell mérni a lenyugvó nap fényét, majd ahhoz beállítani a vaku erősségét. Hasonló helyzet, amikor fotózni kell egy konferenciát, ahol az előadást tartó mögött egy hatalmas led kivetítő van. Nyilván meg lehet lőni úgy is a fotót, hogy nem foglalkozunk azzal, ha kiég a kivetítő, de lehet, hogy a megbízónak fontos, hogy látszódjon a kivetítőn megjelenő téma is. Ilyenkor is sokkal pontosabb eredményt lehet elérni, ha kimérjük a kivetítő fényét és azt, hogy mennyi fénnyel kell ellen világítani.
Manapság nagy harc van fotós körökben, hogy DSLR vagy MILC? Amíg full frame szenzor csak DSLR-ben volt (A Leica vázait most felejtsük el), addig nem volt vitás, hogy akinek a nagyobb szenzor kellett, az megvette a DSLR vázakat. Most már MILC fronton is szép számmal megjelentek a full frame vázak. Azt gondolom, hogy egy stúdióban például kifejezetten nagy segítség lehet a fénymérő. DSLR tulajoknak szokták mondani a MILC-esek, hogy az elektronikus keresőn látni az eredményt előre. Ez azért nem teljesen van így. Tegyük fel, hogy véletlenül magasabb fényerőn felejtetted a pici LCD fényét. Máris bebuktad a dolgot. Vagy nagyon sok múlik az EVF-be épített LCD minőségén is. Valóban mondhatjuk, hogy a DSLR-hez képest közelebb van a MILC elektronikus keresője a valósághoz, de mi a helyzet egy stúdióban? Csinálnod kell egy klasszikus portrét, mondjuk egy keskeny kisorrt. A stúdió sötét, a modellfény gyenge. Záridő 1/125 mert ezen a Mikrosat Basic vaku is elvillan tutira, blende f11. Mit lát majd a MILC-es? Semmit. Ezért kikapcsolja az expozíció előnézetet. Innentől kb. úgy használja a vázát, mint akinek DSLR van. Klasszikus portrénál a tanulmányaim szerint négy fényforrást használunk. Fő fény, derítő fény, díszítő fény, haj fény. Nos, kezd el a fényképezőgéped fénymérőjével, próbálgatással megoldani a feladatot! Még a cél előtt szét fog tépni az ideg. Külön ki kell mérni az egyes fényeket, mert megvan a szabálya a keskeny kisorrnak, hogy mennyi fényérték eltérésnek kell lennie az egyes fényforrások között, aztán ha kimérted külön, akkor kell egy összfényt is mérni. Arra kell állítani a blendét majd.
Nyilván nem csinál mindenki klasszikus portrét, de a kreatív portrénak is a klasszikus az alapja. Tudom, tudom, már sokan mondták nekem, hogy erre nincsen idő, fizetsz a stúdióért, meg különben is pörgés van. Rendben, elfogadom. De gondold végig, hogy mennyi időt töltesz utána a monitor előtt, hogy helyre pofozd azt, amit megoldhattál volna eleve jól! Ez igaz a stúdión kívüli munkákra is. Nyilván nem lennék hiteles, ha azt mondanám, hogy mindig és minden helyzetben használok fénymérőt. Én sem használom mindig. Viszont minden modell sorozatomat úgy kezdem, hogy fényt mérek, hogy az első villantásoknál kapjak legalább egy hozzávetőleges információt arról, hogy mégis milyen értékekre állítsam a gépemet. Aztán amíg nem változtatunk helyszínt, vagy nem változnak a fényviszonyok, addig nem méricskélek. Viszont, ha egy lépést sem megyünk odébb, ami ritka, de tovább tart a fotózás mint mondjuk 40-50 perc, akkor azért időnként újra fényt mérek, mert ahogy telnek az órák, folyamatosan változnak a fények.
A legnagyobb előnye ennek, hogy nincs utólag pepecselés. Nincsenek kiégések vagy bebukott részek, csinálok egy bőr retust, esetleg finomítok a színeken és kb. kész is. A nagy kérdés, hogy milyen fénymérőt vegyél. Szerintem nem kell túl drága. Nekem egy Sekonic van, 60.000.- forint körüli árban vettem. Tud visszavert- és beeső fényt is mérni, sőt még síkra is mér, ha lecserélem a kis diffúzort. Ez akkor jöhet jól, ha azzal bíznának meg, hogy fotózz le egy festményt. Minek? Mondjuk egy aukciós ház katalógust készítene a soron következő árveréshez. Egy ilyen katalógusban a licitálók szeretnék a lehető legélethűbben látni a festményt, ezért úgy kell lefotózni, hogy a kép minden pontján azonos mennyiségű fény legyen. Ilyen munkákra jó, ha ezt is tudja a fénymérőnk. Az sem rossz, ha nem csak villanó fényt tud mérni, hanem folyamatos fényt is, mert ez akár szabadban, akár egy folyamatos fényű lámpával történő munkához fontos lehet.
Sokféle fénymérő létezik a piacon, nekem fontos volt a könnyű kezelhetőség, a kis méret, hogy a táskámban ne foglaljon nagy helyet. Ezért vettem meg a Seconik egyik legolcsóbb modelljét. Létezik már olyan is, amit nem gombokkal kell vezérelni, hanem érintős kijelzője van, ami szép színes és látványos grafikával kábítja a népet. Akinek van az ilyen úri huncutságokra pénze, az minden bizonnyal boldog lesz vele.
Mindenkit arra bíztatok, hogy ha komolyabban szeretne foglalkozni a fotográfiával, akkor áldozzon pénzt erre az eszközre is. Bízom benne, hogy egy kicsit sikerült meggyőznöm mindenkit, aki eddig értelmetlen holminak tartotta a fénymérőt, hogy igenis hasznos dolog. Nem is értem, hogy a fotós üzletekben annyi felesleges kiegészítőt tudnak ajánlani egy váz mellé, de még egyszer sem hallottam, hogy azt mondta volna az eladó: Raktam a fényképezőgép mellé egy fénymérőt is. Maradhat?
Szöveg és fotó: Roszberger