Ricoh GR III, csak semmi feltünés

2020-06-152020-06-15 Roszberger Bandi 471 Viewscsak semmi feltünés, Ricoh GR III

Több, nem fotós ismerőst is megkérdeztem az utóbbi hetekben, hogy ha azt a szót mondom, hogy Ricoh, akkor mi ugrik be nekik. Egyetlen kivétellel mindenki az irodatechnikára gondolt. Nyomtatók, fénymásolók képe ugrott be nekik. Tulajdonképpen az az egy személy, akinek egy fényképezőgép jutott eszébe a névről, neki is azért, mert a férje fotózik és a gyűjteményében akad pár régi Ricoh kompakt gép. Az sem kizárt, hogy lapul nála egy GR a digitális korszak előttről. Bizony ez a cég már ennyire régóta foglalkozik fényképezőgép gyártással. Egészen pontosan 1938-ban vásárolták fel az Asahi Bussan céget, akik fő profilja a fényképezőgép gyártás volt. Ezzel a Ricoh is beszállt ebbe az iparágba. Fénymásolókkal csak ezután kezdett foglalkozni, az 50-es évektől.

Manapság a Pentax márkával mossák össze a Ricoh-t, ami nem véletlen. Korábban nem sok köze volt egymásnak a két céghez, maximum annyit lehet megemlíteni, hogy 1977-től a Ricoh is a Pentax K bajonettjét kezdte alkalmazni. A nagy fúzió 2011-ben történt a két cég között, amikor a Ricoh megvásárolta a Hoya Corporation-től a Pentax-ot. Ennek egyik fő oka az volt, hogy a digitális korszak beköszöntével a Ricoh elsősorban digitális kompakt gépek gyártásában jeleskedett, 2007-ben indult útjára a GR digitális sorozata GR Digital néven, viszont DSLR vázaik nem voltak. A Pentax felvásárlásával viszont az ölébe pottyant a Pentax minden innovációja, amit éppen a DSLR vonalon fejlesztett ki. Valami oknál fogva sajnos itt, minálunk sem a Pentax, sem a Ricoh nem örvend hatalmas népszerűségnek. Pontosabban ismertségnek, mert akik megismerik ezeket a márkákat, azokat rendszerint beszippantja és ragaszkodnak hozzá. Én is pontosan így jártam, de ezt majd a végén elmesélem.

Talán kezdjük ott a dolgot, hogy mire is jó egy ilyen kompakt gép? Egyáltalán mennyire vehető komolyan? Ha csak a személyes vergődésemet mesélem el, már az is rámutat egy olyan problémára, amit jelenleg nem sok fényképezőgép gyártó orvosol. Gyakran lenne szükségem egy olyan fényképezőgépre, amiben minimum van egy APS-C szenzor, annyira kicsi és vékony, hogy elférjen a nadrágom zsebébe, akár egy mobiltelefon, tudjon teljesen manuális beállítási lehetőségeket mert nem szeretem, ha az automatika beledumál a dolgomba, és nem árt, ha van rajta egy fényerős nagylátó optika is. Ha végig vesszük a kínálatot, akkor azt látjuk, hogy csúcskompaktból akad bőven, de olyan fényképezőgép, ami zseb barát, nem sok van. APS-C szenzorral jelenleg a Fujifilm XF10 és a Ricoh még kapható GR II és az új GR III ami ilyen. Az XF10 viszont kifutó termék, már nincs túl sok belőle az országban. Még talán a m4/3-os Panasonic LX 100 II és annak a D-Lux tesója Leica márkajelzéssel, ami beleférne, viszont bekapcsoláskor már ezek sem annyira picik a jócskán kinyúló objektív miatt.

Na, de miért jó, ha egy fényképezőgép ennyire pici? Egyrészt, ha az ember túrázni megy, tájat szeretne fotózni, akkor nem feltétlen akar arra figyelni, hogy éppen minek fogja nekicsapni a nyakában himbálózó fényképezőgépet. Egy barátom a teljesen új Sony MILC-ét éppen így csapta sziklának és a pár napos gép LCD-je meg is sérült. A legegyszerűbb a fotós felszerelést zsebre vágni. A minimum m4/3, APS-C szenzor pedig a nagyítás miatt fontos. Ha nagyobb nyomatokat szeretnénk készíteni, akkor ahhoz már nagyobb szenzorra is szükség lesz a megfelelő minőséghez. Továbbá a nagyobb szenzornál kevésbé zajosodik a kép magasabb érzékenység esetén. Nekem első sorban streetfotóra kellene egy ilyen kicsi fényképezőgép, amit bármikor feltűnés nélkül elő lehet kapni a farzsebből és úgy lehet kézben tartani, akár egy mobil telefont. Senki nem gondolná, hogy egy komoly fényképezőgép van a kezünkben. Nem keltünk „riadalmat”, a megörökíteni kívánt pillanat megőrzi a valóság tartalmát. Természetesen az már a fotóson múlik, hogy mennyire fair. Publikálás esetén fontos szem előtt tartani a jogszabályi előírásokat. Nem szabad visszaélni azzal a „hatalommal”, amit egy ilyen fényképezőgép biztosítani képes a számunkra. Ha elég közel vagy a témához – Robert Capa óta tudjuk, hogy ez az egyik alapja a jó képeknek – akkor lényegében mindent le tudsz fotózni, amit szeretnél.

A Fotoplus jóvoltából néhány napot használhattam a Ricoh GR III-at. Valahogy pont úgy jött ki a lépés, hogy pár nappal előtte vittem vissza a Fujifilm Magyarországnak az XF10-et, így teljesen friss élmények mentén méregethettem magamban a két gépet. Nem szeretnék komolyabb összehasonlításokba belemenni, aminek az egyetlen oka az, hogy az XF10 megszűnt. Az importőr információi alapján már rendelni sem lehet. Aki ilyen gépre vágyna, az mielőbb vegye fel a kapcsolatot a Fujifilm Magyarországgal, hogy tudnak-e valami módon segíteni.

A GR III egy masszív fém házat kapott, ami alig több pár milliméterrel, mint 3cm. Ez nagyon keskeny. Kényelmesen elfér a nadrágom bármelyik zsebében. Az optikát egy automata lencsevédő óvja, így az elveszni biztosan nem fog és nem himbálózik a kezünkben használat közben, mint mondjuk az XF10 esetén. Bekapcsolt állapotban az optika kicsit jobban kinyúlik a vázból, mint az XF10-nél. Viszont méretben így sincs nagyobb eltérés a két gép között, mert az GR III kikapcsolt állapotban kb 7mm-el keskenyebb, mint az XF10. A Fujifilm kompaktja viszont bekapcsolva nem lesz vaskosabb, mert az optika nem nyúlik ki jobban. A GR III kb. 2-3mm-el lesz vaskosabb az XF10-nél bekapcsolás után. Vagyis, ha a zsebben való szállítás oldaláról nézzük, akkor a GR III lényegesen keskenyebb, mint az XF10, de ha bekapcsolom, akkor már pár milliméterrel az XF10 lesz a vékonykább. Számomra az a pár milliméter nagyon kellett. A GR III optikáját így a mutató és a középső ujjam közé tudom fogni és így valóban olyan fogása lesz, mint ha egy mobilt tartanék a kezemben. a GR III pár milliméteres túlnyúlása egyben, mint egy napellenzőként is szolgál, ugyanis az optikán jócskán túlmegy. A GR III tetejére kapunk egy vakupapucsot is, amit én biztosan ritkán fogok használni, de azért nem rossz, hogy a lehetőség megvan. A Fujifilm gépben beépített vaku volt, külső vakut nem lehetett rátenni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK:

A GR III kezelhetősége az első pár órában szörnyű volt. Nagyon nehezen tájékozódtam a beállítások rendszerében, számomra nem volt logikus. Kapunk sok programozható gombot, két vezérlőtárcsát is, plusz van egy számomra érdekesebb megoldás is, ami ADJ elnevezést kapott. Ez egyszerre gomb, aminek a benyomásával elérhetünk egy gyorsmenü félét. Azért nem merem egyértelműen gyorsmenünek nevezni, mert ide mindössze 5 funkciót lehet beprogramozni és azokban matatni. Nem mondom, hogy lassabb megoldás, mint a Fujifilm Q menüje, viszont funkciókban a Q menü sokkal gazdagabb. Pár napos használat után nem okozott gondot a Ricoh logikáját magamévá tenni és pillanatok alatt tudtam váltani a funkciók között. Az egyértelműen látszik, hogy a kis gép gombkiosztása és kezelhetősége a jobbkezeseknek kedvez. Akár egy kézzel is simán lehet kalandozni a menüpontok, beállítások között. Az XF10-nél ez nem volt ennyire egyszerű. Ott is sok programozható gomb volt, sőt, minden fontos funkciónak külön gombot tudtam adni, a GR III esetén van, hogy két funkció is egy gombra van programozva. Viszont az XF10 esetén már nem működik az egykezes kezelhetőség.

A GR III nem kapott elektronikus zárat, a leggyorsabb záridő az 1/4000, ami verőfényes nyári napsütésben akár karcsú is lehet, ha ki akarjuk használni a 18.5mm f2.8 optika fényerejét. Viszont kapott egy beépített ND szűrőt, ami 2 Fé-vel lecsökkenti a beérkező fényt, így az 1/4000-es záridő már kibírható. Ráadásul ezt az ND szűrőt be lehet állítani úgy is, hogy automatikával kapcsolja be a váz így, ha éppen nem figyelünk oda egy pillanatkép elkészítésekor a záridőre, akkor is sanszos, hogy nem fog kiégni a képünk. Természetesen az ND szűrőt manuálisan is lehet kapcsolni. A pillanatkép funkció is fantasztikus dolog. Ilyenkor az AF-et nem hozza működésbe az exponáló gomb félig lenyomása. Megtudjuk adni, hogy hány métertől legyen éles a képünk. Az élesség tartományát ki is jelzi a gép egy zöld sávval. Ahogy rekeszelünk, szépen látni, hogy növekszik a mélységélesség. Az XF10 esetén is volt hasonló, de ott előre programozott két verzióból lehetett választani. A GR III-nál pedig én választok távolságot és még rekeszt is hozzá. Mivel a kis gép egy 18.5mm f2.8-as optikát kapott, ami egy ekv. 28mm-nek felel meg, így nem kell túlzottan rekeszelni ahhoz, hogy minden éles legyen a képen.

A tesztelés során f5.6 és f8 körül használtam, ha pillanatképet akartam fotózni az utcán. Az is pozitív volt számomra, hogy ha a fényviszonyok nem teszik lehetővé a zártabb rekeszt és nyitni kell, attól még nem kell kikapcsolni a pillanatkép funkciót ahhoz, hogy legyen AF. Az LCD érintésérzékeny és be lehet állítani úgy, hogy ahova koppintok a kijelzőn, oda fog fókuszálni és mindjárt exponál is. Vagyis, ha élesítve van a pillanatkép funkció, de nekem mégis kellene az AF a pontosabb fókuszálás érdekében akkor, ha az exponáló gombbal nem is működik az AF, de az LCD-re koppintva mégis csak működésre lehet bírni. Sőt! Ha az LCD teljesen ki van kapcsolva, akkor is érzékeli az érintést és akár exponálni is lehet így. Az AF egyébként nem egy világmegváltó gyorsasággal működik. Inkább csak átlagos. Hasonló az XF10-hez. Ha van elég fény, akkor gyors és pontos, ha kevés a fény, akkor egy kis „hunting” itt is tapasztalható.

Az LCD nekem nagy szívfájdalmam volt az XF10-nél, hogy nem lehetett kikapcsolni teljesen. Viszont ezt nem lehet hibaként felróni neki, mert a GR III-al szerzett tapasztalataim után értettem meg igazán az XF10-et is, hogy ki a célcsoport. Az XF10 nem feltétlen a haladó fotósoknak készült. Az, hogy vannak rajta manuális beállítási lehetőségek is, csupán lehetőséget adnak adott esetben a streetfotózáshoz is, de a sokféle automata program miatt inkább olyanoknak szól, akik tovább gondolják a mobil fotózást és szükségük lenne egy nagyobb szenzorra. A GR III-ban ha megnézzük a módválasztó tárcsát, akkor nem találunk előre programozott automata módokat. Ebből is érződik, hogy a Ricoh célcsoportja nagyon más. Nem is véletlen, hogy akár a saját hazájában, akár kicsit tőlünk nyugatabbra a streetfotósok körében annyira népszerű fényképezőgép. Aki utcai fotós az pontosan tudja, hogy gyakran „vakon” kell fotózni, mert nincs lehetőség pontos kompozícióra, nem nézzük a keresőt vagy az LCD-t. Akár derék magasságból vagy akár mélyre lógatott kézből fotózunk, amihez nyilván jól kell ismerni az optikánkat, annak látószögét és pusztán az objektív középvonalát számításba véve, fejben komponálni. Ehhez nem kell a bekapcsolt LCD, ami szívja az akkut rendesen.

Az adatlap 250 exponálást ír, hogy annyit bír az akku. Nekem sikerült 460 körüli exponálást kisajtolni a kis kompaktból úgy, hogy 75%-ban kikapcsolt LCD-vel használtam. 1-2 pót akkuval akár egy egész napos városnézés, túrázás, street-elés is simán hozható. Viszont itt azért meg kell jegyeznem pár negatívumot is. A Ricoh GR III ára jelenleg 289.000 Ft – 332.000 Ft között mozog. Amit ezért az árért kapunk, az egy nagyon jó gép, de nem fért bele egy akkutöltő vagy egy tisztességes csuklópánt sem. Az akku töltéséhez kapunk a dobozba egy töltőfejet és egy USB-C kábelt, amit a géphez kell csatlakoztatni. Egy kis gumi zárófedél védi a csatlakozót, de nem tartom kizártnak, hogy a századik töltés környékére ez már meg lesz nyúlva. Az XF10 esetén ezt sokkal szebben oldotta meg a gyártó, ott egy rendes kemény kis ajtót kell kinyitni ahhoz, hogy a csatlakozókhoz férjünk. Töltőt ott sem kapunk, de mégis tartósabb megoldásnak tűnik. Arról nem beszélve, hogy az XF10-hez egy rendes bőr csuklópántot kapunk a dobozba, ami rendesen felerősíthető és rá állítható a csuklóra. Mindezt úgy, hogy az XF10 már a megjelenésekor is olcsóbb gép volt. A Ricoh kb. olyan minőségű csuklópántot ad a géphez, mint amit a kislányom talált a csodaszép rózsaszín Nikon kompaktja dobozában. Az a kis Nikon 40.000Ft körül volt. Szóval érezzük ugye, hogy mire gondolok?

Az is fura nekem, hogy ha már a Ricoh csinált egy ilyen profi kompaktot, akkor miért nem gondol olyanokra, hogy egy profi fotós adott esetben milyen felszerelést használ? Konkrétan arra gondolok, hogy a Peak Design rendszerei igen népszerűek nem csak a profik körében, de pl ha csak picit nagyobb a lyuk átmérője, amin rögzíteni lehet a csuklópántot, akkor a Peak Design horgonycsatlakozói is felrakhatók lennének. Szerencsémre a Leash pántom dobozában volt egy kicsi kiegészítő, amit az állványmenetbe lehet becsavarni és erre fel lehet tenni a horgyonycsatlakozót is. Így már tudom használni a Peak Design csuklópántomat. Ugyanakkor bukjuk az állványmenetet.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK:

Persze minek az állvány a GR III-hoz, hiszen stabilizált a szenzor. Valóban stabilizált szenzor van a vázban, ami három tengelyes stabilizálást nyújt. Kézből 1/8 záridőig tudtam vele fotózni. Ez nem rossz, de attól még állványra szükség lehet, ha valaki tájképet szeretne fotózni vele. Tájképhez akár igényünk lehet szűrőkre is. Szerencsére nem kell beérni a beépített ND szűrővel. Az objektív úgy van megoldva, hogy feltehető rá egy külön megvásárolható adapter Ricoh GA-1 néven, amire már 49mm-es szűrőt is fel lehet pakolni. Ennek az adapternek amúgy az lenne a szerepe, hogy a Ricoh GW-4 nagylátószögű konverziós lencsét tudjunk feltenni, így ekv. 21mm-re csökkenti az ekv. 28mm-es optika gyújtótávolságát. Ha már szóba kerültek a gyújtótávolságok, akkor egy jó hír, hogy a GR III-ban nem csak az alap ekv. 28mm érhető el, hanem digitális telekonverter segítségével elérhető az ekv 35mm-es és az ekv. 50mm-es vágás is. Természetesen valamennyi minőségi romlás tapasztalható lesz, de a 24 Mp elegendő tartalékot ad ahhoz, hogy ezeket használjuk.

A Fujifilm esetén már megszoktam, hogy sokféle filmszimulációs lehetőséggel kényeztet, amiket az utómunka során rá lehet húzni a RAW fájlokra is. Persze a tökéletes eredményt akkor kapjuk, ha jpeg-ből dolgozunk, mert az utólagos filmszimuláció nem ad mindig tökéletes eredményt, nem egészen az lesz, mint ami a jpeg-re kerül. A GR III esetén sem Lightroom-ban, sem Camera Raw-ban nem tudtam utólag ráhúzni a filmszimulációt. Azok csak jpeg esetén működnek. Vázon belül van lehetőség RAW kidolgozásra, ilyenkor utólag lehet változtatni a filmszimuláción, hogy mi kerüljön a képre, viszont abból is jpeg lesz. Nem érzem ezt olyan nagy tragédiának, jelenleg is a jpeg-et részesítem előnyben, a RAW nekem csak tartalék, arra az esetre, ha valamit nagyon benézek és jelentősebb utómunkára lenne szükségem. Érdemes játszani ezekkel a filmszimulációkkal. Nekem nagy kedvencem lett a Pozitív film és a magas kontrasztú monochrome is. Utóbbinál különösen jól néz ki, ha egy kicsit zajos is a fotó.

Érzékenységre ISO 6400 fölé nem érdemes menni, ezen a szinten már megjelenik a zaj, bár nekem kifejezetten tetszik az a zaj, amit a GR III produkál különösen, amit monochrome-ban kapok. Egy időben nagyon idegesített, ha zajos volt a fotóm. Aztán egy barátom annyit emlegette, hogy a fotónak a zaj is része, hogy lassan átjött az üzenet. Ma már a streetfotóknál kifejezetten szeretem, ha kicsit zajos is.

Nagyon érdekes érzés volt használni ezt a gépet. Olyan volt, mint ha kinyílt volna a világ. Az a tudat, hogy egy annyira kicsi munkaeszköz van a kezemben, hogy merhetek közelebb is menni az emberekhez, kellő önbizalmat adott, hogy valóban oda is lépjek az emberek közvetlen közelébe. Persze ez egyén függő is, hogy mi mennyire hidegvérű. Nagyon sok külföldi YouTube videót lehet látni arról, hogy dolgoznak külföldi streetfotósok. Sokan egészen közel mernek menni. Nem is olyan régen volt ebből botrány a Fujifilm háza táján Tatsuo Suzuki X Photographer-el kapcsolatban, aki azóta már sajnos nem erősíti az X Photographer programot. Azért azt tudni kell, hogy ahány ország, annyi féle emberi mentalitás, annyi féle jogszabályi háttér. Engem dobtak már ki vásárcsarnokból csak azért, mert a gépemmel babráltam, de hajtottak már el közterületről is, miközben semmi nem tiltotta a fotózást. Általában azt tapasztalom, hogy itthon jobban félnek az emberek a kamerától, Londonban sokkal nyitottabbak voltak. Bécsben futottam bele olyanba, hogy nem tetszett, ha fotóztam, de azt kulturált hangnemben közölték velem, sőt miután mail címet cseréltünk, a publikálásra is kaptam lehetőséget. Itthon kicsit több agresszióval találkoztam, ha lebuktam. Ezek persze csak az én tapasztalataim, más lehet, hogy szerencsésebb. Mindenesetre nekem könnyebb volt a GR III-al fotózni akár úgy is, hogy 1-1.5m-re álltam az alanytól.

A cikk elején megígérem, hogy elmesélem, hogyan jártam én ezzel a kis géppel, mert ezek a Pentax/Ricoh cuccok hajlamosak elcsavarni az ember fejét. Aki emlékszik még arra az írásomra, amikor perben álltam önmagammal, hogy a Fujifilm vázamhoz Xf18 f2 vagy Xf27 f2.8 optikát válasszak, az pontosan tudja, hogy már régi vágyam egy kicsi, kompakt, ugyanakkor nagyobb szenzorral rendelkező gép beszerzése. Ha nem olvastad a perem történetét, akkor ide kattintva megismerheted. A GR III hozza mindazt, amire vágytam. Szépíthetném a dolgokat, de nem teszem. Beleszerettem. Megvettem.

Szöveg és fotó: Roszberger Bandi