Egy kellemetlen per története

Ez a cikk most nagyon más lesz, mint az eddig megszokott. Ha elolvassák a főnökeim talán még köveket is kötnek majd a lábamra és a Dunába dobnak majd, hogy ennyire szembe megyek az objektivitással. Perben állok egy Fujinon Xf27mm f2.8 objektív miatt. Egészen pontosan én ülök a vádlottak padján, pedig esküszöm, hogy ártatlan vagyok. Ez a cikk most betekintést enged egy olyan per részleteibe, amit talán már sok fotós megélt.

  • A tárgyalóterem ajtaján egy vörös felírat hirdeti, egyszerre harsányan és ijesztően, hogy ez itt a: „LELKIISMERETI TÖRVÉNYSZÉK. A teremben éppen csak félhomály van. Egy magas pulpituson ül a bíró. Nagyon fura, lehet, hogy csak a kevés fény teszi, de kiköpött úgy néz ki, mint én. Szakállas fickó, kerek szemüveggel. Fapofával mered előre. Ahogy kezdem megszokni a kevés fényt a szememmel, egyre biztosabb vagyok benne, hogy az ott én vagyok. Ahogy picit beljebb lépek a terem ajtaján, akkor látom csak, hogy vannak még a tárgyalóteremben mások is. Itt éppen egy per folyik. Viszont kezd a szitu egyre érdekesebb lenni, mert konkrétan én ülök a vádlottak padján is idegesen, a körmeimet tépkedve, de ez még nem minden, mert én vagyok a védőügyvéd is és a vádat megtestesítő ügyész is. Az ügyész énem nagyon dühös és impulzív figura. Erősen hadonászik a kezével és úgy próbálja ismertetni a vádat. A csudába, alig hallok valamit, szinte csak a tátogását látom! Megpróbálok észrevétlenül belépni a tárgyalóterembe. Besurrantam szinte közvetlen a vádlottak padja mögé. Innen mindent tökéletesen látok és hallok. Így kívülről látva magamat, azért azt meg kell állapítanom, hogy jót tett a diéta, függetlenül attól, hogy melyik énemet méregetem. Szerencsémre éppen jókor érkeztem, mert a vád, most ismerteti a körülményeket.

 

  • Az itt megjelent Roszberger Bandi vádlott, azzal a képtelen ötlettel állt elő, hogy szüksége van egy olyan fényképezőgép és objektív párosra, amit könnyedén, akár farzsebbe helyezve is magánál hordhat a mindennapok során. Az ötlettel önmagában nincs is baj, mivel sokat fotózza Budapest utcáinak a mindennapjait, így ez egy releváns elképzelés. A vizsgálat abban a tekintetben erősen megalapozott, hogy az utóbbi években a vádlott számos alkalommal vásárolt úgy fotográfiai felszerelést, hogy mindegyik vásárlását kellő magyarázattal megalapozta, majd a megvásárolt termékek egy részét 1-1.5 éven belül használt piaci áron tovább értékesítette. A vádban felmerült a gyanú, hogy a vádlott egy fajta függőségben szenved, ami szigorúan a fotográfiával kapcsolatos termékekre korlátozódik. Ennek fényében kérem a tisztelt Lelkiismereti Törvényszéket, hogy véglegesen töröljék Roszberger Bandi Fujinon XF 27mm f2.8 optikára vonatkozó vásárlási szándékát a központi idegrendszeréből!

  • Nagyon szigorú vagyok magamhoz, mint ügyész. Sajnos nagyon jól előadtam a probléma gyökerét és a vád teljesen jó irányba tapogatózik ezzel a függőség dologgal. A bíró még mindig rezzenéstelen szemmel bámul tökéletes póker arccal. Leült az ügyész, akkor talán most jön a védelem. Védőnek sokkal szimpatikusabb vagyok. Nem hadonászok, mint egy őrült, teljesen nyugodt és magabiztos hangon adom elő a védelem álláspontját. Persze, hogy nyugodt vagyok ebben a szerepben, hiszen tudom, hogy kell az a 27-es obi a Bandinak.

 

  • Tisztelt Lelkiismereti Törvényszék, tisztelt bíróság! Nem tudok teljes mértékben egyetérteni a vád álláspontjával. Az tény, hogy a vádlott a fotográfus pályája során időnként hozott rossz döntéseket. Tény, hogy megvásárolt fotós termékeket, amiket egy idő után tovább értékesített. De kérdem én, hogy volt-e lehetősége a vádlottnak arra, hogy hosszabb ideig teszteljen egy-egy eszközt? Tudhatta-e Roszberger Bandi, hogy azok a termékek, amiket megvásárol, azok valóban hozzák-e a szakmai elvárásait? Hogyan tehet szert komolyabb tapasztalatokra egy fotográfus, ha nem úgy, hogy megvásárol egy terméket, amit huzamosabb ideig használ, majd levonja a következtetéseket, hogy ez megfelelő-e neki vagy eladva, a befolyt összeget beforgatja egy magasabb szintet képviselő termékbe? Felróható-e egy fotográfusnak, aki a szakmája szerelmese, hogy kíváncsi és ki akar próbálni különböző, a szakmájához köthető termékeket? A konkrét esetnél maradva a Fujinon XF27mm f2.8 objektív esetében erősen a vásárlás mellett szól, hogy a jelenleg utcai fotózásra használt Fujifilm X-Pro1 fényképezőgép kiterjedését jelentősen csökkentené ez az objektív, így könnyebb lenne vele elkerülni a feltűnést az utcán. Ennek eredményeként a vádlott a megtörtént eseményeket a maguk valóságában tudná dokumentálni. Jelenleg nem rendelkezik a vádlott olyan optikával, ami ezt lehetővé tenné.

  • Leült a védelem. A bíró, most újra szót ad a vádnak.

 

  • Tisztelt bíróság, valóban nincs ilyen optikája a vádlottnak, azonban megvizsgáltuk a rendelkezésére álló felszerelést és a vizsgálat megállapította, hogy van egy Fujinon XF35mm f1.4 objektíve, ami a napellenzőjét levéve, alig nagyobb valamivel a szóban forgó 27mm-es objektívnél. A vádlott jelenleg is ezt az optikát használja streetfotózásra és ez idáig nem keveredett olyan helyzetbe, amikor az objektív kiterjedése miatt érte volna inzultus az utcán. Továbbá megállapítottuk azt is, hogy a vádlott olyan megoldást keres, ami kellő képen lekicsinyíti az utcán használatos felszerelését, hogy azt akár farzsebben is magával tudja vinni. A Fujifilm X-Pro1 fényképezőgépét lemértük az XF27mm-es objektívvel csatlakoztatva és arra a megállapításra jutottunk, hogy ez a párosítás sem hordható farzsebben, így felesleges az optika beszerzése.

  • A vád megint elhallgatott és leült. Nézve magamat, egyre idegesebb vagyok a vádlottak padján. Mint, ha érezném, hogy szorul a hurok és ebből a vásárlásból nem lesz semmi. Szegény én. Néma csend borul a tárgyalóteremre, a bíró továbbra sem mozdul, az arcán egyetlen izom sem rándul. Most az ügyész tűnik magabiztosnak és a védelem vadul lapozgat az iratokban. Mint ha kezdene megdőlni a védelem stratégiája. A védelem újra feláll és beszélni kezd.

 

  • Tisztelt bíróság, a védelem kitart a vásárlás mellett és tisztelettel benyújtom az 1/a, 1/b, 1/c, fotópárokat bizonyítékként, továbbá megszereztük azokat a privát beszélgetéseket, amiket a vádlott folytatott a fotográfus kollégáival, melyekből tisztán látszik, hogy nem csak a kisebb mérete miatt vásárolná meg ezt az objektívet, hanem az optika rajzolata, tónuskezelése is nagyon tetszik neki. Pont a szóban forgó XF35mm f1.4 objektívvel hasonlítja össze tudatosan és a vádlott arra a megállapításra jutott, hogy számára a 27mm-es objektív képi világa sokkal inkább illeszkedik a streetfotózás világához, mint a kevésbé markáns rajzolattal bíró 35mm f1.4 objektíve. Ez már önmagában egy komoly indok arra nézve, hogy a vádlott megvalósítsa a vásárlási szándékát. Azok a tények már csak tovább tetézik az objektív beszerzésének jogalapját, hogy a 27mm szélesebb látószöget enged a fotósnak. A vádnak azon állítása, hogy az XF35mm f1.4 napellenző nélkül alig nagyobb az XF27mm-nél, teljes szakmaiatlanságra utal. Egy objektív egyik legfontosabb kiegészítője a napellenző, ami megakadályozza, hogy bizonyos nem kívánatos fénysugarak életlenné, kontraszttalanná tegyék az elkészült fotót. Lemértük a két objektívet és megállapítottuk, hogy az XF27 kb az XF35mm f1.4 optika 1/3-a, ami jelentős méretbeli eltérés. A védelem indítványozza, hogy a bíróság hagyja jóvá a vádlott vásárlási szándékát!

  • A védelem visszavonult. Hűha! Na, ezek után a vád felkötheti a gatyáját. Ebből mi lesz…? A vádlottak padján most valahogy kezdek feloldódni. Már néha mosolygok is. Biztos úgy érzem, hogy a védelem felszólalása után mégis meglesz az a 27mm-es. Hát Bandi. Szorítok neked, de ez a meccs szerintem még nincs lejátszva. Na, ugye mondtam én. Az ügyész újra szót kért.

 

  • Tisztelt Lelkiismereti Tőrvényszék, tisztelt bíróság. A vád kénytelen elismerni, hogy a védelem által benyújtott bizonyítékok valóban alátámasztják azt, hogy a vádlott számára mennyire szimpatikus a 27mm-es objektív éles, kontrasztos rajzolata, ami valóban eltér az XF35mm f1.4 optika rajzolatától. Az XF27mm karcosabb, jobban előjönnek a sötétebb tónusok. Azonban szeretném felhívni a tisztelt bíróság figyelmét arra, hogy számos olyan képi tulajdonságot, amivel a 27mm-es objektív bír, az utómunka során el lehet érni a 35mm-el is. Így bár a 35mm kicsit szűkebb látószöget eredményez, de a kidolgozott fotó számos részletében meg lehet közelíteni vagy éppen el is lehet érni a 27mm képi világát. A vád szeretne rámutatni arra a tényre is, hogy a vádlott éppen azért használja a 35mm-t a mindennapi felszerelése részeként, mert a látószög és a fényerő által univerzálisabban alkalmazható. A 27mm-es objektív két fényértékkel gyengébb fényerővel bír, továbbá kevésbé használható portré készítésre, mint a 35mm-es. A vádlott a mindennapi gyakorlat során számos esetben kénytelen volt improvizálni, mert olyan feladatokat kapott, amikhez éppen ez az univerzálisan alkalmazható objektív volt a legjobb társa. Ezen tények ismeretében felmerül az aggálya annak, hogy a vádlott idővel tovább értékesítené a 27mm f2.8 objektívet és végül mégis csak az XF35mm f1.4-nél maradna. A vád tiltakozik a védelem azon kijelentése ellen, hogy szakmaiatlannak minősíti az objektívek méretét összehasonlító vizsgálatunkat. A védelem is pontosan tudatában van annak, hogy az XF27mm f2.8 objektívhez nem jár napellenző úgy, mint a többi Fujinon objektívhez, az csak opcionálisan szerezhető be. Egy napellenzővel viszont ez az objektív is lényegesen meghosszabbodik, így már szinte elhanyagolható a két optika közötti méretbeli eltérés. A védelem részéről ez csupán a bíróság manipulációja akart lenni. A vád követi a védelmet és szintén visszavonul.

  • Megtörténtek a beszédek. A bíró most mozdult meg először. Lassan előre hajol és kimérten bejelenti, hogy ítélethozatalra visszavonul. Nem irigylem, mert ez nem könnyű helyzet. Talán, ha nem lenne meg az a 35mm f1.4, akkor más a szitu. De az is érthető, hogy egy ilyen lapos kis objektívvel tényleg sok esetben könnyebb rejtve fotózni. A bírót rendesen megdolgozza ez az ügy, mert órák teltek el, hogy kiment a teremből. Már én is alig bírok magammal a vádlottak padján. Egyre feszültebb mindenki. A védő és az ügyész sem olyan magabiztos, mint eddig. Végre megjelenik a bíró. Ahogy belép a terembe, mindenki feláll. A bíró elhelyezkedik a pulpituson és belekezd ismertetni az ítéletet.

 

  • A Lelkiismerti Tőrvényszék bírói szenátusa a 2020/04/XF27 számú ügyben azt a döntést hozta, hogy megvizsgálva a vád és a védelem érveit, bizonyítékait, az ítélethozatalt határozatlan időre elnapolja. A vádlott vásárlási szándékát ezen időre felfüggeszti. A bíróság indoklásként azt adja elő, hogy további vizsgálatra és bizonyítékok begyűjtésére van szükség a végleges ítélethez. Egyúttal a bíróság felszólítja a vádlottat, hogy folytasson további szakmai vizsgálatokat az érintett objektívvel és egyéb alternatív megoldásokkal kapcsolatban, amelyek jobban illeszkednek a megfogalmazott igényeihez, kiemelve a felszerelés kis méretét és a zsebben való hordozhatóságát. A bíróság a tárgyalást ezennel berekeszti!

  • Mit mondhatnék? Kemény meccs volt. Talán egy Ricoh GR III valóságosabb megoldást jelenten Bandinak. Azt hiszem, hogy ebből megint per lesz.

Szöveg és tesztfotók: Roszberger