“Hogyan készült ez a kép?”
Gyakran kapom ezt a kérdést amikor megosztok egy fotót az oldalamon. A legutóbb a Füstbe ment fej című fotóm történetét osztottam meg itt a Záridő oldalán a “Személyes képmás” pályázatunkhoz. Annak a cikknek a sztori volt a lényege, most viszont inkább azt domborítanám ki, hogy valóban hogyan készült ez a fotó.
A fotón Krajcsó Bence látható, aki a Népművészet Ifjú Mestere. Korábban már volt szerencsém fotózni őt, egy USA-ban szervezett turnéhoz készítettem el neki a fotós anyagot a plakátjaihoz. Már hetekkel korábban lebeszéltük a fotózást és elmondtam neki, hogy olyan fotókat szeretnék készíteni róla, amiken fotózás közben zenél és énekel. Ő citeraművész, de a fotóhoz egy tekerőlantot választottunk, amin éppen olyan csodásan játszik, mint citerán.
A lakásán találkoztunk, amit percek alatt átrendeztem stúdiónak. Felállítottam a háttértartó állványokat, felfüggesztettem egy textil hátteret, ami kicsit meggyűrődött a szállítás során, de amíg elkortyoltunk egy teát és átbeszéltük a fotózás menetét nagyjából kirúgta magát. Egy korábbi cikkemben már írtam arról, hogy én a klasszikus fényeket kedvelem, ha még nem olvastad, akkor kattints ide.
A felszerelésem egy Sony A7III és egy Zeiss 55mm f1.8 volt, ami mellett használtam egy Olympus OM-D EM10 Mk.III-at egy 45mm f1.8 objektívvel. Egyetlen fénnyel világítottam, ami egy Godox MS300 vaku volt. A vakut egy 100cm-es octobox-ba tettem, amiben dupla diffúzor lágyította a fényt. Általában egy fényt használok, amit egy derítőlappal szoktam kiegészíteni, vagy maximum egy kicsi Godox TT350-es rendszervakuval. Ha kell a kis rendszervaku, azzal sem direktben lövöm meg az alanyt, hanem csak derítésre használom úgy, hogy falról verem vissza a fényt. Persze az ideális az, ha a fal fehér.
A Sony-val jóval könnyebb dolgom volt, mint az Olympus-szal, de azt hiszem, hogy ezért is nagy kedvencem ez a m4/3-os szépség. Agyalni kell és gondolkodni. Az MS300 fényét nem lehet jobban leszabályozni 1/32-nél. Ha nyitott blendét akarok használni, akkor a váz ISO értékét kell csökkentenem vagy a záridőt. A Sony-ban az ISO-t lehetséges volt ISO50-ig csökkenteni, így megtarthattam az 1/250-es vakuszinkron időt. Ez kellett ahhoz, hogy Bence ne mozduljon be miközben énekel, na meg a lant megszólaltatásához is mozognia kellett folyamatosan. A vaku ennél gyorsabb szinkronidőt nem is tudna.
Az Olympus OM-D EM10 Mk.III-ban az ISO200 a legalacsonyabb érték. Ez két fényérték ahhoz képest, mint amit a Sony-ban használtam. A záridőt nem lehet gyorsabbra állítani mert az MS300-ban nincsen HSS mód. Rekeszelnem kellett. A m4/3 kevésbé mossa el a hátteret azonos blende értéken, mint egy full frame, ami nem olyan nagy baj, de esetemben így már szépen előmásztak a háttér gyűrődései. Vagy a helyszínen érdemes kivasalni a hátteret vagy utómunkában kell szöszölni és kiszedni a gyűrődéseket. Megoldás lehetett volna még, hogy egy enyhébb ND szűrőt csavarok az objektívre, ami levesz a vaku fényerejéből. Sajnos nem volt nálam ilyen szűrő. Egy másik megoldás, amit azóta kipróbáltam, hogy a derítőlap közepén van egy lágyító, akár egy nagy diffúzor. Ezt még be lehet helyezni a vaku és az alany közé, vagy akár be lehet tuszkolni az octobox-ba is és akkor az még levesz a fényerőből. Az előbbi megoldásra egy asszisztens a legjobb, aki ilyenkor a segítségünkre lehet. Ha nincsen segítségünk, akkor sincs nagy baj, mert lehet kapni derítőlap tartót, amivel simán megoldható ez a mutatvány. Az utóbbi megoldásnál arra érdemes figyelni, hogy a derítőlap átmérője mekkora, hogy valóban befér-e a boxba, továbbá így a súly is növekedni fog valamivel, amit a lámpaállványnak el kell bírnia. A balesetek elkerülése végett érdemes jól felmérni az állványunk teherbírását. Bence fotózása után nekem az utómunka maradt a gyűrődések eltüntetésére.
A vakut egy kisorr világításhoz állítottam be, de természetesen amikor a művész mozog, akkor ez nem lesz igazán 100%-os, de nem is ez volt a cél. Nagyon szeretem a népdalokat és szerencsémre Bence nyitott volt arra, hogy kívánságműsort tartson és kérhettem bármilyen népdalt, azt ő örömmel elénekelte nekem. Eleinte kicsit feszült volt a helyzettől, de ahogyan jött egyik dal a másik után, egyre kezdett oldódni a hangulat. Mert bizony a technika csak az egyik része a dolognak. Ami ennél is fontosabb az a lélek. Olyan pillanatokra vadásztam, amikor Bence átszellemült a daltól és már szinte nem is létezik számára más. A fotón is egy ilyen pillanatot sikerült elcsípni. Egy csodaszép dal utolsó dallamai utáni tekintet.
Legközelebb azt is leírom, hogy retusálok ki egy ilyen fotót.
Szöveg és fotó: Roszberger Bandi