Fiatal tehetségekből profi fotóst farag a Canon

Az innovatív technológiai megoldások mellett a tehetséggondozásra is nagy hangsúlyt fektet a Canon. A Student Development Program keretében most 250 fiatal fotósnak lehet része egy elképesztően izgalmas szakmai kalandban.

A barista, aki kiteszi az aznapi latte artot az Instagramra. A tinilány, akik a suli után vicces szelfiket lő magáról a barátnőivel. Az apuka, aki lefotózza önfeledten bicikliző kisgyermekét a lemenő nap fényében. Ma már mindenki fotós – mondhatnánk, bizonyos szempontból pedig igazunk is lenne. A rengeteg elkészült kép közül azonban ugyanolyan kevés az igazán erős fotó, mint a digitális korszak beköszönte előtt, ellenben sokkal nehezebb azokat megtalálni. A fiatal, kezdő fotósoknak pedig minden eddiginél nehezebb feladat alkotásaikkal kitűnni és felhívni magukra a figyelmet.

A Canon most nekik szeretne segíteni. Neves fotósokból álló zsűri összesen 250 fiatal tehetséget választ ki a világ minden tájáról, akiknek egy olyan négynapos szakmai programot kínál, ami meghatározó állomása lehet fotós karrierjüknek. A nyári felkészülés során két hónapon át egy profi mentor segíti összeállítani a legerősebb portfoliót, amit ezt követően profi fotósok néznek át és adnak róla visszajelzést. A szeptemberi négynapos eseményen a Canon nagykövetei osztják meg tapasztalataikat és engednek bepillantást műhelytitkaikba, de lehetőség van sajtófotósokkal és képszerkesztőkkel is beszélgetni az ágazati trendekről.

A tavalyi program veszélybe került a globális koronavírus-járvány miatt, így a Canon a dél-franciaországi Perpignan-ban évek óta megrendezett Visa pour l’image fesztivál helyett a virtuális térben valósította meg azt. A digitális kiadáson több mint 40 nemzet 230 diákja vett részt. Magyarországról tavaly 38 fiatal fotós jelentkezett és minden évben akadnak köztük olyanok, akiket a szakmai zsűri beválogat a legjobb 250 közé.

A Canon pályázatára jelentkezőknek be kell küldeniük egy, legfeljebb két történetet és húsz teljes képet tartalmazó digitális portfóliót, mellékelve egy szinopszist vagy leírást. A jelentkezőknek meg kell adniuk az iskolájuk, intézetük, egyetemük, illetve magazinnál, vagy ügynökségnél betöltött gyakornoki státuszuk adatait. Ezen kívül szükség lesz egy rövid önéletrajzra, a fotós tanulmányok, vagy gyakornoki hely igazolására és egy ajánlólevélre egy tanártól.

A programra ezen az oldalon keresztül lehet jelentkezni, angol nyelven:

https://www.canon.hu/student-development-programme/submit/

A jelentkezési határidő: június 9. Sok sikert mindenkinek!