Olympus E-P7 és M.Zuiko Digital ED 8-25mm f4 Pro

Dehogy ment csődbe! Tavaly nagy megdöbbenést okozott, amikor az Olympus bejelentette, hogy kiszervezi a fotós üzletágát. Bár már valóban egy év eltelt a bejelentés óta, de a mai napig azt hallom vissza fotós körökben, hogy az Olympus haldoklik.

Éppen most voltam egy szuper sajtótájékoztatón az Olympus Mintaboltban, ahol Berkesi Csaba Territory Manager East (Hungary) és Bánhalmi Norbert fotóművész, Olympus Nagykövet nem csak az új E-P7 vázat és egy új 8-25mm f4 Pro objektívet mutattak be, de beszéltek arról is, hogy milyen új dolgok elindítására használták fel a Covid okozta kényszer “szünetet”. Többek között elindult az Olympus MILC CLUB a Facebook-on és web-en is, és több fotós oktatással kapcsolatos projekt is. Komoly tervekkel készül a cég, amikkel kapcsolatban már a következő hónapokban folyamatosan tudhatunk meg részleteket. Most őszintén…! Egy ennyire aktív vállalat haldoklik szerintetek?

Lentebb elolvashatjátok az Olympus hivatalos sajtóközleményét, de előtte szeretnék én is pár gondolatot megemlíteni különösen az E-P7 vázzal kapcsolatban. Bár küllemben hasonlít a korábbi E-PL vázakhoz mert ezen sincsen elektronikus kereső, de véleményem szerint az E-P7 sokkal inkább kelti a retro hatást, kicsit szögletesebb lett. Nem is a Pen Light vonal folytatásának szánja az Olympus. Sokkal inkább visszanyúlnak a régi E-P sorozathoz és valójában az E-P7 az E-P5 folytatása.

De nem csak az E-P sort folytatja, hanem került bele egy csipetnyi Pen-F is. Bizony nagyon úgy tűnik, hogy az Olympus most gondolt egyet és összeszedett minden jót, amit aztán belepakolt egy még az E-M10-nél is kisebb vázba. A Pen-F-ről ismerős lehet egy kis kapcsoló a váz elejéről. Ezzel a kapcsolóval különböző színszűrőket érhetünk el, amik aztán külön még szerkeszthetők is még mielőtt elkattintanánk a fotót. Például kiválasztunk egy monochrom verziót és rá tudunk szűrni a sárgára, mint az analog korszakban a színszűrőkkel. Mindezt nem utólag PS-ban, Lr-ban, hanem még az exponálás előtt.

A másik nagy eltérés az E-PL vázakhoz képest, hogy ebben a vázban már egy új 20Mp-es szenzor van, ami már nem csak három tengelyes stabilizálást kapott, hanem 5 tengelyest, mint az OM-D vázak. A szenzorban az újdonságot egyébként az újra tervezett AF jelenti, ami most még gyorsabb lett, ráadásul már az arc és szemkövető AF is megjelent, ami az E-PL vázakból eddig kimaradt.

Hamarosan jelentkezek a teszttel, addig is itt hagyom a hivatalos sajtóközleményeket:

OLYMPUS PEN E-P7

2021, Június 9, Hamburg – Az OM Digital Solutions GmbH nagy örömmel mutatja be Olympus PEN E-P7 Mikro-NégyHarmad rendszerű fényképezőgépét, mely a kreatív fotósokat képalkotó képességével és a Yoshihisa Maitani által megálmodott Olympus PEN sorozat klasszikus hangulatával hódítja meg. A gép számtalan ellenállhatatlanul vonzó fotós funkcióval bír, mint például a Colour Profile Control – valamint olyan jellemzőkkel, mint a 20 megapixel felbontású Live MOS szenzor, vagy a vázba épített, 5-tengelyes képstabilizátor. A PEN E-P7 a különleges pillanatok megörökítésének saját kifejezésmóddal történő megvalósítását segíti, olyan kiváló minőségű képekkel és videókkal, melyek a legtöbbet hozzák ki az M.Zuiko objektívek tudásából.

Kifinomult design, különös odafigyeléssel a részletekre

Az E-P7 az Olympus PEN sorozat egyedi és kifinomult stílusát hozza. A részletek, például az alumínium első és hátsó vezérlőtárcsák gondos kidolgozásával szemet gyönyörködtető és meggyőző megjelenést kapott. A váz mindössze 337g*, ha pedig egy M.Zuiko Digital ED 14-42mm F3.5-5.6 EZ standard zoom objektívvel szereljük, akkor is csupán 430g. A még könnyebb és még egyszerűbben hordozható fényképezőgép pedig több együtt töltött időt és még több kincset érő pillanat megörökítésének lehetőségét kínálja.

20 MP Live MOS képérzékelő és vázba épített, 5-tengelyes képstabilizátor

A 20 megapixel felbontású Live MOS szenzor, a nagysebességű TruePic VIII képprocesszor és az M.Zuiko objektívek kombinációja biztosítja az okostelefonokat messze túllépő képminőséget. Az PEN E-P7 vázba épített, 5-tengelyes képstabilizátora akár 4,5 lépésnyi** korrekciót kínál a bemozdulásmentes, kiváló minőségű felvételek készítéséhez. A professzionális OM-D sorozatból érkező, kifinomult folyamatos autofókusz, illetve az arc- és szemprioritást kínáló AF algoritmus ugyancsak megtalálható benne a folyamatos témakövetés és a mindig megfelelő pontosságú élességállítás elérése érdekében. A portrékészítés így pontosan az elképzeléseknek megfelelően történhet, még akkor is, ha a modellünk részlegesen látszik, vagy oldalról látható.

Profilvezérlés egy mozdulattal

Az E-P7 elején található, dedikált Profile Control vezérlőtárcsa lehetővé teszi, hogy a standard fotós üzemmódból színes, monokróm, illetve szűrőeffektekkel módosított színprofilra váltsunk. Az egyedi és kreatív képalkotáshoz 12 szín / 10 lépcsős telítettség módosítás, csúcsfény és árnyék beállítás, illetve a színprofil vezérlés is ideális kezelhetőséget kínál – utóbbi esetén az analógfilm-hatás, a színszűrő-effektek, valamint a szemcsés filmek hangulata a monokróm profilban különösen lenyűgöző fekete-fehér felvételek készítését kínálja. Az Olympus Művészi szűrői ugyancsak elérhetők, így a felvételek egy gombnyomással egy kisebb műalkotásnak tűnő megjelenést kapnak. Az effektek erősségét a kijelzőn található csúszókapcsoló segítségével állíthatjuk a Fine Tune*** opcióval.

További jellemzők

  • Beépített WiFi és Bluetooth csatlakozás

A beépített WiFi és Bluetooth csatlakozás, valamint az okoseszközre letölthető, automatikus adatátvitelt is biztosító OI.Share alkalmazás segítségével felvételeink megosztása a lehető legegyszerűbb az iOS és Android telefonokra és tabletekre egyaránt. Emellett az okoseszköz akár az E-P7 távirányítójává is varázsolható, még több kreatív felhasználási lehetőséget biztosítva.

  • Különleges látószögek használata a dönthető LCD kijelzőnek köszönhetően

Az E-P7 dönthető, lenyitható LCD kijelzőjével a kreativitás tovább fokozható – különféle szélsőséges látószögek használatához és teljesen lenyitva akár önarcképek készítéséhez is.

  • Advanced Photo üzemmód

Az Advanced Photo üzemmódban olyan, hagyományosan komoly kihívást jelentő fotós technikák érhetők el, mint a multiexpozíció, vagy a hosszú expozíciós időt használó Live Composite – viszont a lehető legegyszerűbben kezelhető módon.

  • Stabilizált 4K videók

Lenyűgözően stabilizált, nagyfelbontású 4K videók készítése akár kézből kitartva – minden eddiginél egyszerűbben, a vázba épített 5-tengelyes képstabilizátornak köszönhetően, mely minden esetben szemet gyönyörködtető eredményt biztosít.

  • USB töltés

A gépbe integrált, USB-n keresztül elérhető akkumulátor töltés hosszabb használati időt garantál a fotós túrákon és utazás közben.

Elérhető kiegészítők

Ez a valódi bőrből készült, fehér, vagy fekete színű váztok tökéletesen a PEN E-P7-re illik. A kijelző a váztok eltávolítása nélkül is teljesen lenyitható. A váztok kiegészíthető opcionális objektívvédővel és vállpánttal is, így egy teljes, modern stílusú bőr kivitel építhető fel.

  • PEN divatkiegészítők

A PEN E-P7-hez stílus és dizájn szerint is változatos megjelenést biztosító szíjak és tokok érhetők el az Olympus PEN divatkiegészítők különféle sorozatainak választékában.

Elérhetőség és árak

A PEN E-P7 június közepétől kapható, kétféle színkombinációban, fehér / ezüst, vagy fekete / ezüst kivitelben, vázként mindössze 289 990 Ft**** javasolt fogyasztói áron, vagy kitben, az M.Zuiko Digital ED 14-42mm F3.5-5.6 EZ objektívvel, 324 990 Ft**** javasolt fogyasztói áron. A PEN E-P7 ingyenes hat hónapos jótállási idő meghosszabbítással***** kapható – ehhez mindössze az új gép my.olympus-consumer.com  oldalon történő regisztrálása, illetve a hírlevélre történő feliratkozás szükséges.

A termékjellemzők bejelentés nélküli változtatásának joga fenntartva.  A legfrissebb információk az Olympus weboldalán érhetők el: https://www.olympus.hu/site/hu/c/cameras/index.html

* CIPA szabvány szerint, a tartozék újratölthető akkumulátorral és memóriakártyával. A váz mérete: 118,3 x 68,5 x 38,1 mm (Sz×Ma×Mé)

** M.Zuiko Digital ED 14-42mm F3.5-5.6 EZ objektív f = 42mm gyújtótávolsággal (35mm film ekvivalens érték: f = 84mm),
a CIPA szabvány szerint, két tengely mentén történő korrekcióval („yaw” és „pitch”)

*** A Fine Tune opció a Pop Art, Soft Focus, Pin Hole, Cross Process és Instant Film Művészi szűrők használata esetén érhető el

**** Ajánlott fogyasztói ár ***** A vásárlás helyén érvényes jogok szerinti kötelező jótállási idő meghosszabbítása hat hónappal

M.ZUIKO 8-25mm f4.0 PRO

Kompakt és könnyű, ultra-nagylátószögű zoomobjektív

Egyetlen objektív a fotós feladatok széles skálájára: az ultra-nagylátószöget jelentő 16mm-től* a standard 50mm-ig*, 3,1x zoom nagyítással. Ez az első objektív az M.Zuiko PRO sorozatban, mely visszahúzó mechanizmust kapott a remek hordozhatóságot biztosító, rendkívül kompakt parkolóállás elérése érdekében – ráadásul az objektív mindössze 411 gramm! Az M.Zuiko Digital ED 8-25mm F4.0 PRO megoldást jelent mindazok számára, akik a lehető legkisebb poggyásszal szeretnének utazni anélkül, hogy feláldoznák a professzionális képminőséget.

Kiváló optikai teljesítmény a teljes zoomtartományban

Az optikai teljesítmény iránti elkötelezettségünk eredménye a 16 elemből, összesen 10 lencsetagból álló konfiguráció, mely speciális lencséket, köztük Super ED, ED és EDA lencséket is alkalmaz. Az objektív speciális kivitelezése lehetővé teszi a különféle torzítások, például a kromatikus aberráció minimalizálását a teljes zoomtartományban – így az M.Zuiko PRO objektívek tulajdonságaként jellemezhető éles, kiváló minőségű és nagyfelbontású felvételeket kapunk. A nagyméretű DSA lencse alkalmazásával speciálisan a görbületi komatikus aberráció jelentős csökkentése érhető el.

Ez a kivitelezés kiváló képreprodukciót biztosít a kép közepétől a széléig – a legnagyobb rekesz használata esetén is. Az erős ellenfény okozta szellemkép és becsillanás probléma kiiktatására és az éles, nagyfelbontású képek ilyen körülmények között is elérhető biztosítására az objektív optimalizált ZERO bevonatot kapott. A minden gyújtótávolságnál konstans rekeszérték az expozíció különböző zoombeállítás mellett is egyszerű kezelhetőségét és a videók gondtalan felvételét garantálja.

Kiváló teljesítmény közelképek rögzítéséhez, 0,42×* legnagyobb nagyítás mellett

Élvezetes makrófelvétel készítés 0.42×* legnagyobb nagyítás mellett – olyan teljesítménnyel, mely a közel-makró objektívekkel is összemérhető. A legkisebb munkatávolság mindössze 23 centiméter a teljes zoomtartományban – a látómező beállítást pedig az M.Zuiko Digital ED 8-25mm F4.0 PRO zoomgyűrűjével végezhetjük. Ez az objektív emellett támogatja a Focus Stacking funkciót***, mely egyszerre több, eltérő gyújtótávolságú felvételt készít és ötvöz egyetlen képben, az éles képterületek felhasználásával – így lenyűgöző makrófotók készítését biztosítja, melyek a kép előterétől a hátteréig élesek.

Mindig megnyugtató használhatóságot biztosító por- csepp- és fagyálló kivitel, kiváló vezérelhetőség

Az M.Zuiko Digital ED 8-25mm F4.0 PRO az IPX1 szabványnak megfelelően por- és cseppálló, valamint fagyálló -10°C-ig – az M.Zuiko PRO sorozat magas szintű használhatóságához hűen. Az Olympus OM-D E-M1, illetve E-M5 gépekkel együtt bármilyen zord környezetben, akár esőben, vagy hóban is gondtalanul, csak a feladatra koncentrálva használhatjuk. A frontlencse fluorin bevonata az egyszerű tisztántarthatóságot garantálja. Az M.ZUIKO Digital ED 8-25mm F4.0 PRO elülső részének kialakítása és első lencsetagjának optikai jellemzői szűrők használatát is lehetővé teszik – a 16mm ekvivalens ultra-nagylátószög mellett is. A 72 mm átmérőjű polárszűrő, illetve ND-szűrő használatával a fotós kifejezésmód lehetőségeinek tárháza tovább bővíthető. A manuális fókuszváltó kar segítségével az automatikus és manuális élességállítás között válthatunk – az objektív oldalán található L-Fn gombbal pedig egy kiválasztott funkció beállítási művelete érhető el közvetlenül, mindössze az ujjak használatával akár akkor, ha a gépet éppen felvételkészítés közben kitartjuk.

Elérhetőség és árak

Az új M.Zuiko Digital ED 8-25mm F4.0 PRO objektív és a tartozék LH-76E napellenző július elejétől érhető el, 369 990 Ft** javasolt fogyasztói áron. Az M.Zuiko objektív ingyenes hat hónapos jótállási idő meghosszabbítással**** kapható – ehhez mindössze az új objektív my.olympus-consumer.com oldalon történő regisztrálása, illetve a hírlevélre történő feliratkozás szükséges.

A termékjellemzők bejelentés nélküli változtatásának joga fenntartva.  A legfrissebb információk az Olympus weboldalán érhetők el: https://www.olympus.hu/site/hu/c/lenses/index.html

* 35 mm ekvivalens

** Ajánlott fogyasztói ár

*** Előfordulhat, hogy a fényképezőgép firmware-jét frissíteni kell e funkció használatához.

A támogatott fényképezőgépek és a megfelelő firmware verziók listája a https://www.olympus.hu/site/hu/c/cameras_support/downloads/index.html  oldalon érhető el

**** A vásárlás helyén érvényes jogok szerinti kötelező jótállási idő meghosszabbítása hat hónappal