Művész az üzlet mögött 1. rész – New York! Köszönjük, hogy velünk utaztak.

Évek óta követem Bánhalmi Norbert pályafutását és már egy ideje érik bennem, hogy szeretnék vele egy interjút készíteni. Egy sajtótájékoztatón végre volt szerencsém személyesen is találkozni Norbival és lebeszéltük az interjút. Bánhalmi Norbert idén ünnepli a fotós pályája 20. éves jubileumát. Azt sejtettem, hogy ez a 20 év bőven tartogat történeteket, de azzal nem számoltam, hogy Norbi nem csak fotós, hanem marketing szakember, nagykövete egy fotós márkának és nem utolsó sorban művész is, aki mesterien kötögeti össze kapcsolatai szálait, így építve egy szuper csapatot, közösséget, akikkel újra és újra harcba szállhat egy újabb jó ügyért.

A teljes beszélgetés során közel 60 percnyi hanganyagot rögzítettünk és 1.5 órányi videót. Elképesztő volt Norbit hallgatni a 20 év történéseiről. Olyan volt, mint ha egy városnéző busz tetején utazhattunk volna Fehér Ádám kollégámmal és amikor azt gondoltuk egy-egy kanyar után, hogy vége az utazásnak, mert már mindent láttunk, következett valami újabb lenyűgöző dolog. Éppen ezért, hogy érzékeltessük ezt az élményt, az interjú olvasható részei mellett egy három részes videót is megtekinthettek.

• Több interjúdban is elhangzott már, hogy 1999-ben kezdtél a fotózással foglalkozni, de arról eddig nem olvastam, hogy találtál rá a fotózásra.

• Igen, valóban 1999-ben kezdődött minden, de ez nem egy szokványos történet. A honvédségnél kezdtem fotózással foglalkozni. Weboldalakat fejlesztettem, ezt tanultam középiskolában. Külszolgálatba kellett mennem békefenntartóként és a kontingens életét fotóztam. Az egyik fotóm megjelent a Honvéd Magazin címlapján. Ez éppen 20 éve történt, innen számítom a fotós pályámat.

• Hogy kerültél a honvédséghez? Megkeresett a honvédség ezzel a feladattal?

• Informatikát végeztem a középiskolában és készültem a BME-re. Leraktam a honvédségnél a jogsit és azt vállaltam, hogy majd egyszer bevonulok katonának. Meg is jött a behívóm, hogy várnak sok szeretettel sorkatonának, de engem közben felvettek az egyetemre, így nem akartam bevonulni. Azt mondták, hogy ott a Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola, ahol szintén tanulhatok informatikát, csupán egy sport alkalmasságira van szükségem, hogy alkalmas vagyok-e. Persze jól sikerült az alkalmassági és bekerültem. Végül nem a főiskolát választottam, hanem a Tiszthelyettes képzőt mert az csak egy éves volt. Rádióállomás üzemeltető szakon tanultam, amit nagyon élveztem, de az volt bennem, hogy majd leszerelek és megyek vissza az egyetemre.

• Feltételezem, hogy nem a tanulmányaid alatt kerültél külszolgálatba Koszovóba és ez egy hosszabb honvédségi lét lett.

• Valóban. Akkoriban volt egy nagy árvíz és kivezényeltek bennünket. Rengeteget voltunk terepen. Életem legemlékezetesebb éve volt, pedig nem indult minden zökkenőmentesen. Én úgy mentem el a tiszthelyettes képzőbe, hogy fogalmam nem volt arról, hogy mi vár ott rám. Egy pénztárcával meg egy telefonnal érkeztem,  míg láttam, hogy mások zsákokkal, nagy táskákkal jöttek. Akkor derült ki számomra, hogy ez egy bentlakásos iskola és igazi katonaélet vár rám egyenruhával, reggeli futásokkal, kiképzéssel, tanórákkal. Ami a nagy fordulatot jelentette számomra, hogy az árvíznél igazán életeket mentettünk, amire nagyon büszke voltam. Büszke voltam az egyenruhára és arra, amit tettünk. Az volt az a pont, amikor rájöttem, hogy nem akarok szabadulni a honvédségtől, hanem hivatásos szeretnék lenni. Így kerültem Nagytarcsára egy alakulathoz, ahol mind az informatikát, mind a telekommunikációt meg tudtam tanulni és itt hozhattam létre a HIPStudio Fotó és Videó Stúdiót. Kitaláltam, hogy katonai eseményeket fogok dokumentálni, amiket egy belső intranetes oldalon keresztül osztottam meg a Magyar Honvédség állományával. A honvédségtől kaptam egy Canon EOS 10D gépet ehhez a munkához. 2007-ig maradtam a honvédségnél.

• Időrendben mikor ékelődött be a koszovói külszolgálat a katonai pályafutásodban?

• Lényegében miután frissen felavattak minket, azt követte egy éven belül ez a két hónapos kiküldetés, amihez egy 1.3Mp-es Kodak gépet kaptam. Arra nagyon jó lehetőség volt, hogy elkezdjek ismerkedni a fotózással és mire a kezembe nyomták a jóval komolyabb Canon EOS 10D-t, már volt is valami fogalmam arról, hogy mit miért csinálok. 2000-ben avattak fel és 2001-ben jelent meg a címlap fotóm, ami még az 1.3Mp-es géppel készült.

• Mik voltak a további állomásaid? Egy Canon EOS 6D-ről váltottál m4/3-ra. Ez időben minden bizonnyal nem kis ugrás a 10D-től nézve.

• A következő állomás 2005, amikor partyfotózással kezdtem foglalkozni. Egy volt középiskolai osztálytársamnak volt egy weboldala, amin bulikat hirdetett és innen jött az ötlet, hogy mi lenne, ha fotóznánk is a bulikon, a fotókat pedig feltöltenénk egy weblapra galériába, ahol már akár másnap reggel meg lehet nézni a képeket. Többed magammal összefogtunk és így lettünk hazai szinten a partyfotó császárai. A legtöbb neves szórakozóhelyen megfordultunk. Nem volt kis kihívás, mert azonnal jó képet kellett csinálni. A honvédségnél letelt a munkaidőm, aludtam egy kicsit és ezt követően a saját, erre a célra hitelre vásárolt EOS 20D-vel mentem a bulikba fotózni, egy szintén hitelre megvásárolt Sigma 24-70 f2.8-al. Emlékszem, hogy elég drágán még átlátszó műanyag névjegykártyákat is csináltattunk, mert arra is gondolni kellett, ha valaki a buli után kimossa a nadrágját, amiben miért ne maradna bent a névjegykártyám, a mosás után is le tudja olvasni az oldalunk elérhetőségeit. 

• Ha jól tudom, akkor nem csak a bulikban voltál ismert arc, de a Hungaroringen is. Oda, hogy jutottál be?

• Elmentem egy EVO gyorsulási versenyre nézőként. Annyira beszippantott az a világ, hogy azt mondtam magamnak, hogy a boxutcából szeretnék fotózni. Ekkor már egy Fujifilm s6000-et használtam. Küldtem egy anyagot a szervezőknek, és megírtam nekik, hogy szívesen csinálnék nekik ingyen fotókat, csak engedjék meg, hogy közel kerüljek a témához. Meglepetésemre válaszoltak. Soha nem fogom elfelejteni, hogy egy kis  Opel Corsa-m volt, amivel megérkeztem a pályára és leparkoltam vele néhány luxus kocsi közé. A szájam is tátva maradt a látványtól. Egy éven keresztül minden alkalommal azért fotóztam, hogy megdolgozzak az újabb nyakpasszért. A következő évben már megkaptam egy egész évre a bizalmat a szervezőktől. A pályás fotózások mellett egy autó tuning klubot is csináltam, ami azzal indult, hogy egy használtautós céghez kerültem marketingesként. Rengeteg találkozót és kiállítást szerveztünk. Amikor bejött a Fast And Furious film a mozikba, akkor a UIP-Duna Film tőlünk kért autókat a mozik elé. Nagy kapcsolati tőkére tettünk szert. Innen jutottam a Coke Clubba, ahol egyik estéről másnap reggelre vágott videókat csináltunk, amiket a fotóinkkal a Coke Club a HIPStudio logóval osztott meg. 

• Rendszeresen állsz egy jó ügy mögé. Mikor volt az első olyan akciód, aminek része volt a jótékonyság?

• Egy szerszám nagykereskedésnek csináltam egy marketing kampányt, ami egyben egy jótékonysági autós rendezvény is volt. A benevezett cégek tulajdonosai és marketingesei beöltöztek jelmezekbe, beültek az autóikba és különböző feladatokat kellett teljesíteniük. A Fóti Gyermekvárost támogattuk és az első ilyen eseménynek 08.15 volt a neve, mert augusztus 15-ére esett a rendezvény. Ekkor már jó kapcsolatban voltam a Rise FM-el, ami melléállt a projektnek. Reményt akartam adni a gyerekeknek és megmutatni, hogy vannak jó dolgok a világban. Fontosnak érzem, hogy már gyermekkorban megtapasztalja valaki azt, hogy csodák igenis léteznek, mert ha ez beépül az életébe és hisz benne, akkor ebből erőt tud meríteni a nehezebb időszakokban. 12 éve megy ez a rendezvény, később a Flúgos Futam nevet kapta. A további rendezvények mentén támogattuk a Magyar Gyermekmentő Alapítványt, a Ronald Ház – Miskolcot és a Heim Pál Gyermekkórházat is.

• Voltál katona és képeket készítettél katonai rendezvényeken, hadgyakorlatokon, több mint 30.000 embert örvendeztettél meg a bulikban készült fotóiddal, autós versenyeken fényképeztél a Hungaroringen, szerveztél jótékonysági rendezvényeket. Ezek után volt még valami a bakancslistádon?

• A katonai suliban mindig a Roxy Rádiót hallgattuk és 2000-ben kimondtam, hogy én egyszer műsorvezető szeretnék lenni a Roxy Rádióban. Körülbelül 11 évvel később az Aréna Plázában ott voltam a Roxy Rádió látványstúdió nyitásánál, mint belsős egészen az utolsó percéig. Akkoriban találkoztam Janicsák Vecával és én vihettem a marketing kommunikációját. Ebből a zenei világból  vezetett az út a The Voice-ba. A párom marketing szakon végzett az egyetemen és az volt az álma, hogy bekerüljön egy nagy projektbe. Mivel a párom miskolci, azt javasoltam neki, hogy első körben helyben kellene valamit villantani. Összeraktam neki papíron egy énekes tehetségkutató projektet, amit Miskolcon szerveztünk meg élő internetes közvetítéssel. A párom pedig megcsinálta. Szponzorokat talált, sőt, megtanult videót is vágni. Több 100.000-es nézettségünk volt a világ minden pontjáról. A Város hangja címet adtuk neki és a zsűribe meghívtuk Vecát is. A YouTube-on a mai napig elérhető számos videó a tehetségkutatóval kapcsolatban. Annyira jól sikerült, hogy a páromat megkereste a Tv2 az induló The Voice-hoz. Így lett meg a párom álom projektje Budapesten. 

• Szinte hihetetlen, hogy az életed során hogy nyílik meg egyik ajtó a másik után, de azt áruld már el kérlek, hogy kerültél a Roxy Rádióhoz? Ugye nem csak ott sétálgattál az Aréna Plázában és ha már arra jártál, akkor beálltál dolgozni a látványstúdión?

• Természetesen nem. Körülbelül hasonló módon jutottam be a Roxy-hoz, mint a Hungaroringre. Megkerestem őket egy anyaggal. Sokszor kapom meg, hogy miért éri meg nekem, ha ingyen dolgozok. Erre magam sem tudom mindig a választ. Általában nem a pénz, ami motivál. Sokkal inkább az élmény, hogy azt csinálhatom, amit szeretnék és az, hogy örömet okozzak másoknak. A kihívások és az ezzel megszerzett tapasztalatok mozgatnak. Most például az EB-n a Holland válogatottnak fotóztam és azonnal olyan képeket kellett csinálnom, amik használhatók, utómunka nélkül. Teljesen véletlenül ugyanezt csináltam a bulifotózásokon is, ahol ezrével készítettem a partyfotókat és nem volt lehetőség utómunkára. Az így szerzett tapasztalatokkal vágtam neki ennek a munkának.

• Ennek a töretlen lelkesedésnek vetett véget majdnem egy baleset, amibe kis híján belehaltál.

• A Város hangja után elmentem Görögországba pihenni egy fóti csoporttal. Megígértem nekik, hogy ha velük mehetek, akkor készítek nekik fotókat az utazásról. Sajnos ebből semmi nem lett. Az első nap lementem a tengerpartra görkorival. Mehettem volna vissza a szállásra busszal a csoporttal, de én valami miatt azt éreztem, hogy ezen az úton végig kell mennem és a görkorit választottam. Ez az út teljesen megváltoztatta az életemet. Nagy sebességgel mentem és egy kanyar előtt kavicsos volt az út. Éreztem, hogy nem fogok tudni megállni és belecsapódtam egy falba. Amikor magamhoz tértem, éreztem, hogy a könyököm ripityára tört, az arcom szétszakadt. Mindig volt rajtam védőfelszerelés, de most nem vettem fel. Minden olyan porcikám sérült, amit a protektorok védtek volna. A mai napig nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de egy hihetetlen nagy nyugalom lett rajtam és csak tettem, amit a katonaságnál anno túlélés gyanánt megtanítottak. Levettem a pólómat, felkötöttem a karomat, amit nem tudtam behajlítani. Ellenőriztem a sérüléseimet, kitapogattam, hogy a fejemből honnan ömlik a vér és próbáltam nyomókötést tenni a sebre. A napszemüvegem teljesen széthasította az arcomat, ráadásul az egyik szememre nem láttam semmit. Lestoppoltam egy motorost, aki visszavitt a hotelbe. Közben a fejemben már végiggondoltam a stratégiát, hogy ha megérkezek a hotelbe, akkor mik lesznek a feladatok. Kórház, biztosítás stb. Lényegében bekapcsolt bennem egy túlélési üzemmód. A kórházban egy olyan orvos varrt össze, aki már túl volt egy 24 órás műszakon, de amikor meglátott, akkor azt mondta, hogy bent marad velem. Arra emlékszem, hogy beszélgettünk, hogy milyen nyelven azt a mai napig nem tudom, mert egyikünk sem beszélt túl jól angolul, de beszélgettünk és végig azt éreztem, hogy öntenem kell bele az energiát, mert a látásom múlik azon, ahogy ellátja a sérüléseimet. Miután összevarrt csak feküdtem az ágyon a sok bizonytalanság közepette és azon töprengtem, hogy bármi is történjen az egészen biztos, hogy most valami nagyon új kezdődik az életemben. Rengeteg dolgot csináltam eddig. Voltam fotós, marketinges, szerveztem rendezvényeket, építettem közösséget, de igazán egyik projektben sem találtam a helyemet. Inkább egy pozícióhalmozás volt. Itt döntöttem el, hogy ha ezt túlélem, akkor a fotózással akarok foglalkozni.

Hogy mi történt Norbival ezek után, azt nézzétek meg az alábbi videóban! Garantálom, hogy az érdekesebbnél érdekesebb sztoriknak itt még koránt sincs vége. Sőt, igazán csak most kapcsolunk rá.

Az első felvonást Norbi egyik kedvenc idézetével zárom, ami azt hiszem, hogy tökéletesen összefoglalja az eddig látottakat és egyben egy kicsit előrevetíti azt is, hogy mit kaphatunk a következő részekben:

“A kreativitás a létező legnagyobb lázadás. Ha teremteni akarsz, meg kell szabadulnod minden beléd nevelt meggyőződéstől; máskülönben kreativitásod nem lesz más, mint másolás – mindössze egy indigómásolat lesz. Csupán akkor lehetsz kreatív, ha egyén vagy.” (Osho)

Roszberger Bandi