Vakufényben a család (Fodor-Tövissi Gabriella írása)
Nagy lehetőségnek tartom, és ugyanakkor meg is rémültem kicsit, amikor felkértek a cikk megírására. Elmondhatom, hogy nagyon szerencsés vagyok mert már évek óta csinálhatom azt, amit szeretek és ki is tudok teljesedni benne.
Hogy miért pont rám esett a választás ennek a cikknek a megírására arról Roszberger Bandit kell megkérdezni. Persze Bandit ismerve van egy sejtésem, de hogy ti is teljesebb képet kapjatok rólam, a történetemmel egy kicsit vissza kell ugranom az időben. 6 éve fotózom komolyabban. Rengeteg családdal volt alkalmam együtt dolgozni és szerencsére nagyon sokan azóta is mellettem döntenek újra meg újra.
Egész életemben két dolog foglalkoztatott igazán. Az egyik a fotózás volt, amit már nagyon fiatalon megszerettem és fejleszteni kezdtem magam. A másik a gyerekek iránti rajongásom. Amint végeztem a gimivel azt mondtam a szüleimnek, hogy ezzel a kettővel valahogy kezdenem kellene valamit. Elmentem tehát és megszereztem az első szakmám, bölcsődei gondozónő lettem. Dolgoztam benne, imádtam is, de nem hagytam fel akkor sem a fotózással, bár az akkoriban inkább még csak fotózgatásnak számított.
Az élet útjai viszont nagyon kiszámíthatatlanok. Úgy alakult hogy megszűnt a munkahelyem a legrosszabb pillanatban, sehol nem találtam semmit, és kezdenem kellett valamit az életemmel. Hát megtettem, összekapartam magam az első sokkból és beleálltam a közepébe. Fotós lettem és ez szerencsére azóta is ível felfelé. Évek óta a saját főnököm vagyok.
Nagyon sok minden történt az elmúlt években. Rengeteg tapasztalatra tettem szert és csodálatosan tudtam alkalmazni az első szakmámban tanultakat.
A fotózások alkalmával nagyon fontos számomra a hangulat, a felszabadult légkör, hogy a gyermek és a szülő is megbízzon bennem, érezze hogy nem lesz ez rossz neki, nekik.
Ha még nem jártak fotózáson és pici a gyermek, arra is figyelni kell nehogy megijedjen a vakú villanásától… Én az első néhány képet beáldozom erre. Végig bohóckodom az egészet és törekszem az őszinte mosolyokra. Nagyon sokszor a szülőkkel együtt próbáljuk kicsalni belőlük nagyon kemény munkával, de mindent megér, amikor ezt lencsevégre kapom.
A gyerekek összetett személyiségek. Nem véletlenül mondják azt, hogy szakmánk egyik legnehezebb ága a gyermek és család fotózás. Egyszerre kell őket gyermeknek és kis felnőttnek tekintenünk úgy, hogy személyre szabottan lássuk minden egyes gyermeknél hogy kinél hová billen ez a mérleg. 1 éves kor alatt is hatalmas akaratuk van, csak könnyebb irányítani. Évek alatt sikerült kitapasztalnom mi az ami működik náluk, mitől lesz egy fotó élő, igazi. Mi az, ami nem eggyé teszi a százból, hanem egyedivé. Volt olyan, hogy nagyon megtetszett egy beállítás, mert igen, úgy kell spontánnak tűnnie a fotónak, hogy az beállításból születik, vagy inkább kompozícióból mert máskülönben káoszba fullad a dolog.
Amit sikerült egy kisgyerekkel megcsinálnom és fantasztikus lett, azt egy vele egykorúval nem tudtam kivitelezni, ekkor jön az újratervezés. Eszméletlen mennyi spontaneitást igényel a mi szakmánk.
Fotósok vagyunk, nagyon sokan dolgozunk emberekkel, legyenek azok kicsik vagy nagyok. Van hogy a felnőttekkel néha nehezebb mint a gyermekekkel. Egy felnőtt embert rábírni az őszinte mosolyra sokkal nehezebb, mint egy gyereket. A gyerekek még nem tudnak tudatosan játszani. Ha rossz napja van, vagy rossz kedve, akkor nincs az a csoda, ami belőle mosolyt csalna ki. Ez benne a nehézség, hogy nekünk ezt is meg kell oldani.
Fotósnak lenni olyan, mintha pszichológusok is lennénk egy személyben. Figyelnünk kell és alkalmazkodnunk kell minden egyes személyhez, ügyfélhez úgy, hogy közben megmaradunk önmagunknak, hogy ne érezze becsapva magát. Rengeteg év tapasztalat kell ahhoz, hogy minden tudásunk meglegyen ehhez technikailag és emberileg egyaránt. Én minden egyes fotózás alkalmával újat tanulok, mint magamról mint az emberekről, mint a kettő kapcsolatáról.
Rá kellett jönnöm arra (és ezt nagyon hamar felismertem szerencsére), hogy egy család, gyermek fotózásánál a legfontosabb, hogy a szülő nyugodt maradjon. Meg kell tanulnunk olyan nyugalmat sugározni ami a szülőt is megnyugtatja, mert ha ő nyugodt, akkor a gyermek is nyugodt lesz. Ha esetleg túl belemelegszik a gyermek és látom, hogy a szülő kezd ideges lenni, hogy milyen helyzetbe hozza őt, akkor is nyugodtnak kell maradni, kihozni a helyzetből a maximumot, és olyan pillanatokat elkapni, amitől a szülő elolvad még így is. Amikor azt látom, hogy kezdenek egy kicsit is idegesek lenni a gyerek miatt, egyszerűen megkérdezem, hogy: “Miért vagy ideges, én idegesnek tűnök? Amíg én nem vagyok ideges, te se legyél!” Ez az egyik legfontosabb szerintem a gyermekek és családok fotózásánál. A türelem, odafigyelés, nyitottság. Nyitottság nélkül semmire nem megyünk. Kell a mosoly, a vidámság, kell az érzék hogy oldani tudd a hangulatot.
Gyermek és család fotózás mellett újszülött fotózással is foglalkozom és szerencsés vagyok, mert nagyon sokan azért jönnek hozzám, mert látták a képeimet és nagyon tetszenek nekik, ezért 100%-os bizalmat szavaznak nekem. Ilyenkor könnyű dolgozni.
Ha megfelelő korú a baba, akkor aludni fog, mert még az a dolga és mert én azt szeretném. Csodákat alkotunk pillanatok alatt, közelebbről megismerem a szülőket is. Szerencsésnek tartom magam minden egyes fotózásnál, hogy én lehetek az, aki ezt a fontos és megismételhetetlen pillanatot megörökíthetem.
Van egy másik oldala is, amikor nem érzem a bizalmat. Ha hiszitek, ha nem, úgy sokkal nehezebb. Minden helyzetre igaz, de ilyen csöpp korban még inkább, hogy ha anya feszült, ideges, bizalmatlan, akkor a gyerek is. Nehezebben alszik el és a legmókásabb, míg nálam alszik mint egy kis angyal, amint anya kezébe kerül, megérzi a feszültséget és felébred.
Itt is megmutatkozik mennyire fontos, hogy nyugalmat sugározzunk magunkból a legbizarrabb helyzetekben is.
Mint minden fotózásnál, sajnos itt is kevesebb időt töltünk a képek elkészítésével, mint azok utómunkájával. Szerintem fontos, hogy már a gomb lenyomásának pillanatában tisztában legyél a kész képpel. A kompozíciót úgy állítsd be, hogy előre tudod, hogy mit szeretnél kihozni a nyers fotóból az utómunka során.
Úgy gondolom, hogy kemény fába vágja a fejszéjét az, aki család, gyermek fotózásba kezd. Sokszor hallom, hogy ez egy tömeg munka, ezért nem lehet igazán nagyot alkotni. Valóban, mostanában egyre többen vagyunk és egyre nehezebb. Viszont kinek mi az alkotás egy művészi szakmában és mi a maradandó?
Biztos vagyok abban, hogy akik minket választanak, és elégedettek a munkánkkal, azoknak maradandó és örök emléket, pillanatokat szerzünk.
Más meg nem számít. Ugye? 🙂
Szöveg és fotók: Fodor-Tövissi Gabriella
Gabriella gondolataihoz szeretnék egy aprócska kiegészítést tenni, hogy miért éppen őt dumáltam rá a cikk megírására. Szerettem volna egy írást kifejezetten a gyermek és családi fotózással kapcsolatban. Nekem is vannak ilyen munkáim, de nem ez a fő irányom. Tudjátok, hogy én az utcán érzem jól magamat, meg a csodaszép modellek társaságában. 🙂 Gabriellát évek óta ismerem és végig kísértem a pályáját a fotográfus szakma megszerzésében, láttam, hogy milyen tudatossággal és remek ízléssel építi a stúdióját, fejleszti a szakmai ismereteit, láttam, hogy Ő valóban ebből a munkából él, ezzel keresi a kenyerét. Rendszeresen nyomon követem a posztolásait és örömmel láttam, hogy rengeteg visszatérő ügyfele van, tehát valóban lehet valami varázslat a munkájában, amit nem csak én látok, de a megbízói is. Úgy éreztem, hogy ha valakitől igazán segítő szándékkal megírt gondolatokat kaphatnak az olvasóink, akkor Gabriellától biztosan. Egyetlen pillanatig sem csalódtam. Köszönöm szépen Gabi! (Roszberger Bandi – főszerkesztő)
Ha szeretnétek további képeket látni Gabitól, az alábbi linkekre kattintva van rá lehetőség: