Sigma fp a rebellis

Egyszer már járt nálunk a Sigma fp, de akkor inkább videós szemmel próbáltuk ki, egészen pontosan Fehér Ádám kollégám tette próbára a kis Sigma vázat. Amikor Ádám megtudta, hogy újra megkapjuk az fp-t máris bejelentkezett egy újabb körre, de finoman elhajtottam, mert aljas és önző módon most csak magamnak akartam ezt a kis csodát.

Anno azt írtam a cikkben, hogy amikor megjelent ez a váz, mindjárt felcsillant a szemem, hogy milyen tökéletes választás lenne akár utcai fotózásokra, hiszen jelenleg talán nincs is ennél kisebb full frame váz cserélhető objektíves kivitelben. Azóta lett kihívója, viszont az is egy Sigma, az új fp L. A videós cikkben azt írtam, hogy ez főleg videóra kihegyezett váz, amit továbbra is tartok, de most, hogy nálam van pár hete és kezdünk összeszokni, már finomítanék a dolgon, mert kisebb kompromisszumokkal fotózásra is remekül használható.

Kezdjük talán a külsővel. Olyan, mint ha egy téglából faragták volna ki. Sehol egy kiemelkedő dudor, sehol egy markolat, alapból még vakupapucs sincsen és elektronikus keresőt sem kapunk. Hú de smucigság igaz? Pedig szerintem ez teljesen rendben van. Ha egy fotós nem használ elektronikus keresőt, akkor miért kellene azt feleslegesen kifizetnie, ha soha nem lesz bekapcsolva. Ha kell neki, akkor vegyen hozzá külön. Ez a helyzet a markolattal is. A MILC vázakat szokta érni az a vád, hogy milyen kicsi és kényelmetlen mert nem elég nagy a markolat, vagy lelóg a kisujj stb stb. Volt nekem már mindenféle vázam, full frame DSLR-től a kis MILC-ig. A nagy DSLR jobb volt fogásra, de baromi nehéz, a kis MILC megszokást igényelt, de könnyű volt. El lehet dönteni, hogy mi a fontosabb. A Sigma fp egy moduláris váz, ami azt jelenti, hogy ha kell a markolat, akkor választhatsz hozzá opcionálisan, ráadásul két méretből is. Ez a markolat bármikor leszerelhető ha olyan feladathoz használod a vázat, amihez nem kell az extra kényelmes fogás, viszont kell a kis tömeg. Például tájképek fotózásánál amikor úgyis állványt használ az ember és akár órákat gyalogol, akkor minek terhelné magát plusz súlyokkal?

Gombok tekintetében elég minimalista megoldást használt a Sigma. A váz tetején balra van a bekapcsoló gomb amihez mindenképpen használni kell a másik kezet is vagyis nem lehet fél kézzel tartani és egyszerre bekapcsolni a vázat. A váz felső részén találunk egy kapcsolót amivel közvetlenül videó módba kapcsolhatjuk a gépet, ez mellett van a Rec gomb és a jobb oldalon találjuk az exponáló gombot, amit egy tárcsa vesz körbe. Erre a tárcsára lehet programozni, hogy az egyes módokban mit állítson. Sajnos túl sok variáció nincsen. Például blende előválasztásnál az expozíció kompenzáció vagy a blende állítás programozható rá. Azonban ha olyan objektívet használunk a vázon, amin van rekesz gyűrű, akkor a gyűrűt “A” módba kell kapcsolni ahhoz, hogy ezzel a tárcsával a blendét tudjuk állítani. Kapunk még egy tárcsát a váz hátoldalán, ami egyben D-pad is. Erre is azokat a funkciókat lehet ráprogramozni, mint az elülső tárcsára, így a két tárcsával gyorsan állíthatók a legfontosabb paraméterek. A hátoldalon találunk még egy AEL, QS, Menü és a D-pad közepén egy OK gombot. A QS gombbal a gyorsmenüt lehet elérni, amire nyolc féle funkció programozható és az egyes funkciókon belül az elülső tárcsával tudunk navigálni. A hátsó tárcsa felső és alsó része egy egy funkciót is takar. A felső rész megnyomásával a Focus menübe jutunk, ahol kiválaszthatjuk, hogy AF-S, AF-C vagy MF fókuszt szeretnénk használni, míg az alsó rész megnyomásával az AF mező tulajdonságait lehet beállítani.

Az LCD alatt találunk még pár gombot. Itt találjuk a visszanézés gombját, mellette azt tudjuk beállítani, hogy milyen információk jelenjenek meg az LCD-n. Kapunk egy közvetlen Tune gombot is, amivel a dinamikába tudunk belenyúlni kicsit, a sötét és világos tónusok állításával. Van még egy Color és egy Mode funkciónk, amik értelemszerűen a színprofilt és a kiválasztott módot (M, S, A, P, C1, C2, C3) állítják.

Elsőre talán kevésnek tűnik, de használat közben rájön az ember, hogy nem is olyan kevés ez főleg, hogy a gyors menüben szinte minden lényeges dolgot villámgyorsan el lehet érni. Apropó menü. Magyar nyelv nincs, ami ismerve a legtöbb gyártó fordításait, nem is olyan biztos, hogy ez hátrány. A menü nagyon jól tagolt és egyáltalán nincsen túlbonyolítva. Az LCD érintés érzékeny, viszont itt mindjárt meg is jegyeznék egy kis negatívumot. Ha az AF mezőt szeretném áthelyezni az AF pontok között, akkor azt csak az LCD-re történő koppintás után tudom megtenni akár úgy, hogy az ujjammal áthúzom, vagy akár a D-pad-al átnavigálom. Gyors akcióban ez nem annyira kényelmes megoldás, különösen ha ezt a jobb kezünkkel akarjuk megtenni, mert a gombok felett át kell érnie a hüvelykujjunknak. Nekem nem érzékelte minden alkalommal ha csak az ujjam szélével koppintottam meg, pedig esküszöm, hogy soha nem dolgoztam egyik hírszerzésnek sem és nincs az ujjam sem lemarva sem plasztikázva.

Egy másik negatívum, hogy nem egyszerű vele a manuális fókuszt beállítani. Utcai fotózásnál jobban szeretem lerekeszelni az obit és előre beállítani a fókusz távolságot. Lehet, hogy én vagyok a béna és ha valakinek van tapasztalata, akkor örömmel fogadom a tanácsot, de sehol nem találtam meg, hogy milyen módon lehetne legalább egy kis skálát megjeleníteni az LCD-n, ami mutatja, hogy milyen távolságon van a fókusz. Van élkiemelésünk akár piros is, és bele is lehet nagyítani a képbe. Általában az utóbbit használtam. Ránagyítottam arra a járda részre, ahol szerettem volna az élességet állítani és amikor arra a részre sétált a járókelő akkor kattintottam. Nem túl kényelmes megoldás volt számomra, de azért használható.

Az LCD fényereje egyébként az esetek többségében elegendő volt. Lehet automatán is hagyni, hogy a környezeti fényeknek megfelelően állítsa a fényerőt, de manuálisan is bele lehet nyúlni. Nagyon erős napfényben és monochrom színprofilban már nehezebben voltak kivehetők a részletek az LCD-n. Volt amikor azt sem tudtam megállapítani hogy éles lett-e a fotó vagy nem. Viszont ha színes színprofilt használtam, akkor a nagyon erős déli napfény mellett sem volt probléma az LCD-vel való munka. Az elkészült fotóba mobiltelefonosan két ujjal lehet belenagyítani, ami szerintem egy jó megoldás. Nekem szimpatikusabb volt, mint megnyomni egy nagyító gombot aztán tekergetni a tárcsát.

A videós cikkben kifogásoltuk az AF sebességét. Több objektívet is kaptam a vázhoz. 14-24mm f2.8 DG DN Art, 24-70mm f2.8 DG DN Art, 24mm f3.5 DG DN Contemporary és egy 45mm f2.8 DG DN Contemporary. Az fp-re L bajonettes objektívek csatlakoztathatók. A Sigma-Panasonic-Leica szövetségnek köszönhetően bőven van objektív választék L bajonettel. A négy objektívből nekem a 24mm f3.5 DG DN volt a nagy kedvenc. A 45mm f2.8 DG DN is szimpatikus volt, mivel én alapból is szeretem a 40-50mm körüli látószöget, de ez a 24mm f3.5 valami csoda volt. Mindjárt írok róla, de annyival tartozok még, hogy leírom, hogy az AF sebességével nem volt semmi gond. Az AF mező három méretben változtatható. Egy egészen pici, egy közepes és egy nagy. Egészen picire állítva sem keresgélt. Utcán nem volt túl nagy kihívás előre beállítani az AF pontot, majd amikor oda ért az ember, akkor csak exponálni. Egy egy alkalommal sajnos lemaradtam a témáról, de 10-ből 8 alkalommal betalált így is. Ha nagyobbra állítottam az AF mezőt akkor 10-ből 10-szer elkapta a témát. Makróztam is a 24mm f3.5-el és a méhecskét a legkisebb AF ponttal is simán elcsíptem. Persze ennek már volt sportértéke és itt sem sikerült minden fotó, de arányaiban ebben a helyzetben is igaz a 10-ből 8 elkapott méhecske vagy darázs. Élővilágban jártas olvasók majd megmondják a cikk alatt kommentben, hogy mit is fotóztam. Pici volt, gyors és csíkos a háta és tutira nem kismalac. 🙂

Ha végig gondolom ezeket a heteket, akkor engem egyértelműen a Sigma színvilága fogott meg a legjobban. A Color gomb megnyomásával különböző színprofilokhoz jutunk. Ezek talán nem ismeretlenek senkinek. A Sigma fp-ben is megvannak az alap színprofilok mint például a Vivid meg a Mono, de azért itt kicsit többet kapunk. Nagyon tetszett a Cine, de a két kedvencem a Teal and Orange és a Sunset Red volt. Ezzel az utóbbi kettővel valami egészen meseszerű vagy akár már szinte analóg színvilágba lehet jutni. A legjobb az egészben, hogy nem kell ezért feláldozni a RAW-ban fotózást, mert ezeket a színprofilokat nem csak JPEG fájlokra varázsolhatjuk rá, hanem Camera Raw-ban a DNG fájlokra is rá lehet tenni. A Sigma-s Facebook csoportban egyébként volt aki azt hitte, hogy Foveon szenzoros Sigma géppel csináltam ezeket a virágos fotókat, mert annyira hajaz rá a színvilág.

Írtam a cikk elején, hogy nincsen vakupapucs. A vázon nincsen, de mivel moduláris, ezért van hozzá egy külön felszerelhető vakucsatlakozásunk. Azonban a vaku egy kicsit gyenge pontja ennek a váznak. Ugyanis nincs a vázban mechanikus zár, csak elektronikus, amivel a leggyorsabb záridő az 1/8000. Ez még így rendben is lenne, viszont vakuval a leggyorsabb vakuszinkron 1/30. Ez nem túl acélos igaz? Akinek kell a plusz fény, annak át kell szoknia a folyamatos fényekre. Azt hiszem, hogy ez az a pontja a váznak, ami miatt igazán az érezhető, hogy ez főleg videózásra lett kitalálva. Az elektronikus zárnak megvan az a hátránya is, hogy ha gyorsan mozgó témát fotóznánk, akkor ott felléphet némi torzulás. Fotóztam kerékpárost és ha nem is kiemelkedően, de azért a kerekeken lehet látni némi tojás formát. Egy másik tipikus jelenség az elektronikus zárakkal, hogy bizonyos fényviszonyok között csíkok kerülnek a fotóra. Neon fények között ISO 2500-al sikerült nekem is előcsalogatni ezt a jelenséget. Az fp-nek szüksége van a megfelelő fényekre és lássuk be, hogy a neon nem éppen ideális fotós fényforrás. Ilyen helyzetekben kell valami plusz fényforrás.

Alapjában véve nem objektív tesztre készültem, de ha nem is veszem végig mind a négy objektívet amit megkaptam, a 24mm f3.5 DG DN-ről írnék pár gondolatot. Annak ellenére, hogy ez csak egy f3.5-ös objektív nekem nagyon bejött. Kicsi és könnyű, mindössze 225g. A tubuson van rekeszgyűrű és egy AF/MF kapcsoló is. A méreteiből fakadóan tökéletes páros volt az fp-vel. Viszont ez nem csak egy szimpla nagylátószögű objektív, mert 1:2 leképezése van, így valamennyire makrózásra is használható. A legkisebb tárgytávolsága 10,8cm. Még egészen új világ számomra a makrózás, de azért kipróbáltam és woow! Teljesen nyitva kicsit lágyabb, viszont a háttér is csodálatosan elmosódik ha kihasználjuk ezt a 10.8cm-es tárgytávolságot. Volt aki azt mondta, hogy már szinte olyan, mint ha egy régebbi vintage objektív képi világa lenne. Ha viszont rekeszelünk egy kicsit, akkor elképesztően éles rajzolattal bír. Ha beruháznék egy ilyen vázba, a 24mm f3.5 DG DN-t biztosan megvenném hozzá és talán egy 65mm f2 DG DN lenne a másik, bár ezt az utóbbi objektívet nem próbáltam, de ismerve hogy mit tud a 24-es és a 45-ös, biztosra veszem, hogy nem okozna csalódást.

Természetesen nem bírtam ki és a virágok, méhecskék meg az utca után bevittem egy stúdióba is. Innen is köszönöm Trajbár Balázsnak, hogy a tesztre átengedte a stúdióját! Balázsnak főleg folyamatos fényei vannak, a teszthez egy Jinbei EFII-60 ledet használtam egy 100-as octobox-szal. Mivel a leghosszabb gyújtótávolságom 70mm volt az is csak a 24-70mm f2.8 DG DN Art objektív jóvoltából, segítségül hívtam egy Benro Mach3 állványt egy 3D-s Benro fejjel. A 24-70mm f2.8 nagyon nehéz ehhez a vázhoz és kézből fotózni nem lett volna túl kényelmes. Különösen ha nem akarom a szemkövető fókuszra bízni magamat és váltani szeretnék az AF pontok között. Fentebb írtam, hogy ehhez rá kell koppintani az LCD-re és csak utána lehet áthelyezni az AF mezőt. Körülbelül egy órát fotóztam az fp-vel, ami alatt csináltam 280 fotót. Sokszor lőttem rövidebb sorozatokat is. Szerintem egészen jól bírta az akku, mert a fotózás végén még bő 50%-on volt a töltöttség. A stúdiózás után azon agyaltam, hogy kinek lehetne ajánlani ezt a vázat. Aztán eszembe jutott, hogy éppen a napokban találkoztam egy olyan párossal, akik videóznak is és fotóznak is. A munkáik kb. 70%-a videós, a maradék 30% fotós és azok is főleg portrék. Szerintem éppen ez a célközönsége a Sigma fp-nek. Videósok, akik nem szeretnének komolyabb kompromisszumokat kötni akkor sem, ha fotózásról van szó. Egyébként én szinte minden olyan helyzetben eltudnám képzelni ezt a vázat, ahol az elektronikus zár nem jelent hátrányt. Fotóztam vele utcán, természetben, stúdióban és mindenhol megállta a helyét. Egyedül a gyorsan mozgó témákra és a fotós szemmel nem éppen ideális mesterséges fényekre érzékeny.

Leszámítva a vaku hiányát, ami folyamatos fénnyel megoldható én azt hiszem, hogy egy fotós számára is jól használható vázat dobott piacra a Sigma. Kapunk egy full frame szenzort egy körülbelül m4/3 méretű vázban és a Sigma kínálatában még egészen kicsi és könnyű full frame objektíveket is találunk hozzá. Nyilván nem egy 14-24mm f2.8-al vagy egy 24-70mm f2.8-al lesz a legkényelmesebb használni, de az új “I” szériás objektívekkel harmonikus lesz. Funkciókra kicsit puritánnak tűnhet, bár itt is kapunk HDR-t meg arc és szemkövető fókuszt, ami remekül működik még stúdióban is, van több féle Bracketing mód is. Nincs stabilizált szenzor, meg kutyusokat, cicusokat, papagájokat felismerő AF és hasonló úri huncutságok, de vannak RAW fájlokra is rátehető színprofilok, amikkel akár kitűnhetünk a tömegből. Azt hiszem, hogy engem ezért is fogott meg nagyon ez a váz. Voltak időszakok az életemben, amikor beálltam én is és követtem a divatot, de általában szeretek kilógni a sorból. A Sigma fp pontosan ilyen váz. Egy igazi rebellis.

Szöveg és fotók: Roszberger Bandi