Gondolatok a kismamafotózásról, avagy hogyan érik a gyümölcs (Mészáros Máté írása)
Szerelmünk gyümölcse. Talán elcsépelt, de még is ezt a kifejezést tartom a legtalálóbbnak arra, mikor egy kismama a gömbölyded pocakjára hivatkozik. Lehet ez az oka annak, hogy a magzati fejlődés állapotait is gyümölcsökhöz hasonlítják. A szerelem gyümölcse hét hetesen áfonya, tizennégy hetesen már sárgabarack, negyven hetesen pedig görögdinnye. Gyümölcs, szerelemből. Mikor egy ilyen gyümölcs érik, mindkét szülő ragyog. Persze leginkább a kismama, de azért a leendő apuka is büszkén mosolyog a trónörökösre gondolva. Ezek a mosolyok, a finom érintések, az öntudatlan pocaksimogatások teszik az ebben az időszakban készült képeket különlegessé, megismételhetetlenné, őszintévé. Amióta csak fényképezőgépet emeltem a szemem elé azóta is csak ezt kerestem, és bár elég nagy kanyarral jutottam el oda, hogy ennek a különleges, áldott állapotnak a megörökítésével okozzak örömöt a leendő szülőknek, visszatekintve úgy tűnik utam egyértelműen ide vezetett.
A fotózás számomra hobbiként kezdődött. Néptáncosként megadatott az a lehetőség, hogy rengeteget utaztam, főleg Európában, és magával ragadott a kultúrák sokszínűsége. Míg mások az épületekről készült fényképeiket vitték haza emlékül engem az emberek és az érzelmek mindig jobban megfogtak. Ezért is éreztem hatalmas lehetőségnek mikor megkaptam életem első felkérését egy esküvő megörökítésére. Az az érzelmi löket, amit egy esküvőn kap az ember, leírhatatlan. A mosolyok, a könnyek, az öröm, az összes megható pillanat – mind arra várt, hogy elkapjam őket. Azóta is minden egyes felkérést így élek meg, olyan lelkesedéssel, mint az elsőt. Nem volt kérdés, hogy a műfajnak azt az ágát válasszam, ami inkább dokumentáció, mint beállított pozíciók.
Hagyom, hogy a leendő férj és feleség őszinte kémiája fesse meg a napot miközben én figyelmesen kísérem őket útjukon. Az ünneplők közt megbújva, vendégnek öltözve észrevétlenül gyűjtöm össze azokat a valódi momentumokat, amelyek emlékezetessé teszik az alkalmat, vagy amelyekre nem is emlékeztek volna, de később mégis mosollyal az arcukon nézik vissza. Hagyom hömpölyögni az eseményeket, hagyom a párnak, hogy önmaguk lehessenek, és igazán megünnepelhessék, hogy megtalálták egymást. Az így születő őszinte mosolyokat nagyon nehéz mesterségesen megteremteni – talán lehetetlen is.
Ahhoz, hogy sikerüljön ennyire bensőséges szempontból megörökíteni az eseményt, mindenképpen szükség van rá, hogy többször is találkozzak a párral a fotózás előtt. Már az első „ajánlattétel” is egy kávé mellett zajlik, vagy tea (kismamáknak csak óvatosan a koffeinnel!) és hosszú beszélgetésbe torkollik. A kávégőzbe burkolt eszmecsere során első találkozások, romantikus leánykérések, esküvői tervek, családtervezgetések kerülnek terítékre, amit desszertként a lehetséges tortafajták találgatásával folytatunk. Ez a kapcsolat a jegyesfotózással folytatódik. A nagy nap előtt, még a menyasszonyi fátyol nélkül egy bensőséges fotózásra invitálom a párt, hogy ők is szokják a fényképezőgép kattogását, és én is ráérezzek a köztük lévő kémiára. Arra, amiből majd a gyümölcs születik. Ezzel tulajdonképpen meg is érkeztünk oda, hogy sodort az élet a kismamafotózás hálás műfajához.
Mint ahogy a természetben is, úgy a szerelemből fogant gyümölcs is olykor korábban érik a tervezettnél. Egyre gyakrabban fordult elő, hogy a házasulandó párok eleve gömbölyödő pocakkal érkeztek az első beszélgetésre, vagy olykor az esküvőt kellett újraszervezni, hogy az időközben kismamává lett menyasszony még álmai ruhájában mondja ki az igent. Én persze kaptam a lehetőségen, és örömmel ajánlottam fel, hogy a tervezett jegyesfotózást kismama fotózássá kereszteljük. Technikailag részemről nincs különbség a kettő között, mégis, a pocaklakó jelenléte teljesen más kisugárzású képeket eredményez. Míg az esküvők és a jegyesfotózások során a szerelmet palackozom be fotók formájában, addig a kismama-fotózásoknál már egy sokkal mélyebb szeretet is megjelenik a képeken. Egy olyan közös kis szeretetcsomag lakik a leendő anyuka szíve alatt, ami csak az övék. Közös szerelmük gyümölcse.
Ahogy már említettem, a fotózásaim során a természetességre törekszek. Azonban a fényképezés nem egy mindennapos dolog. Egy esküvő során, amikor száz-százhúsz vendég tereli el rólam a figyelmet, úgy könnyebb ezeket az őszinte pillanatokat lesből „vadászni”, de mikor csak a párral hármasban vagy négyesben kirándulunk, úgy nehéz a hirtelen jegyespárból vagy kismamából avanzsált modelleknek spontán viselkednie. Erre hamar rá kellett jönnöm, ezért kezdetektől fogva felajánlottam a párnak a helyszínválasztás lehetőségét. Így bár a szituáció maga lehet idegen, de a kedvenc parkjukban, a megszokott padjukon, a szokásos vízparti sétájuk útvonalán vagy az eljegyzés helyszínén, emlékekkel körülvéve máris otthonosabban érzik magukat, hamarabb kerül felszínre az őszinte mosoly, a pocak tudatalatti, védelmező simogatása, és a szerelmes csókok. Aki ismer, nem lepődik meg, hogy az ilyen alkalmak ritkán folynak beszélgetésmentesen, sőt! Cserébe a pár megnyílik, és el is felejtik, hogy tulajdonképpen (a korábban ijesztő) fényképezés zajlik. A leendő apuka, akit egy órán át győzködtünk, hogy „jó lesz, tényleg, nem ciki”, és fanyarú arccal bújt a párja mögé a fotózás elején, órák után sem engedett haza, mondván neki még lennének ötletei pózokra, helyszínekre, amiket még szívesen viszontlátna a képeimen, de egy fröccsre még mindenképpen meghívna. A kommunikáció ilyenkor mindig sokkal fontosabb bármilyen technikánál vagy kütyünél.
A felsorolt helyszínekből kiderül, hogy legtöbbször a természetben kirándulunk a párral a képek készítésekor. Erre az egyik ok a már említett otthonosabb érzés megteremtése, másrészt valahogy maga a várandósság csodája számomra szorosan kötődik a természethez. Tavasszal a kismama együtt virágzik a nyíló rügyekkel, nyáron a pár együtt sugárzik a folyóba lebukó Nappal, ősszel az ezer színű levelek ölelik körbe őket, télen pedig a dér színezi pirosra a mosolygó arcukat. Mindemellett maga az állapot is természetes, az élet része, valahogy magától értetődik a szabad ég alatti fotózás gondolata.
A napról napra változó természetes fényekkel is szívesebben dolgozok, adnak egy fajta megismételhetetlenségi faktort a képekhez. Nyilván az elsődleges cél, hogy a fotózás a pár örömét szolgálja és nem feltétlenül a fényképészét. A fényképezés alkalmával sem áll módomban korrigálni a Nap állását, vagy erejét és nem minden szobát terveztek tökéletes fotóstúdiónak, így sokszor elég kreatív megoldásokkal tudom csak megörökíteni a vissza nem térő pillanatot. Sőt, ritkán be kell ismernem a vereséget, és egy sóhaj társaságában elengedni azt. De ha mégis sikerül a pixelekbe zárni, az felemelő érzés – nekem is és persze a párnak is. Rengeteget tanultam az ilyen helyzetekből. Egyre többet értek abból, hogy hogyan működik a fény, vagy hogyan működök én magam az ilyen alkalmakkor, és végül sikerül a párral közösen valami különlegeset alkotni. Ez, a várakozással teli időszak, ezekkel a fényekkel, ezekkel a színekkel csak a páré, a pár emlékei lesznek. Egyedi, csak az övék. Mint a gyümölcs, melyet érlelnek.
A képek, melyek az ilyen kismamafotózásokon készülnek szó szerit nem mindennapi emlékdarabkák. Amellett, hogy a háttérül szolgáló természet is napról napra változik, a pocaklakó is folyamatosan növekszik, cseperedik. A kismamának is minden nap más, egyre több rugdalózás, mozgolódás táncolja körbe a köldököt. Új nevek merülnek fel, képzeletben ezredszerre színeződik újra a gyerekszoba és megérkezik az első pár kiscipő. Persze minden nap új kihívással is jár. Nem célom feledtetni a reggeli rosszulléteket vagy a kényelmetlen éjszakákat, de remélem a képeim segítenek visszaemlékezni, hogy bár a cipőbe nehéz volt aznap belebújni, mégis egy csodaszép periódust örökítettek meg. Minden kismama körül ott leng egy kis varázs, és minden kispapa legalább tizenöt centivel magasabb a büszkeségtől legalább kilenc hónapon át. Mosolyukat pedig imádja a kamera. Én pedig továbbra is hatalmas örömmel és izgatottan mesélem el képeimmel az utókornak ezt a sokak számára egy életben csak egyszer megtörténő kis csodát. Azt, hogy hogyan érik a gyümölcs.
Szöveg és fotók: Mészáros Máté
Máté további csodaszép fotóiban gyönyörködhettek az alábbi linkekre kattintva: