Panasonic Lumix S70-300mm f4.5-5.6 Macro O.I.S. meg egy kicsike

Néhány napra megkaptam a Panasonic új teleobjektívjét egy gyors próbára. Mivel nincsen L bajonettes vázam, így küldött a Panasonic egy Lumix S5-öt is, amivel igazán érdekes volt az együtt töltött néhány nap.

Nagyjából úgy kell elképzelni egy tesztelést, hogy amikor megkapom az eszközt, akkor szánok rá pár napot, hogy megismerjem, különösen ha egy fényképezőgépről van szó. Miután megismertem a menüt és az egyes funkciókat, beteszem a táskámba és ha csak a sarki boltba megyek, akkor is elviszem magammal, mert soha nem lehet tudni, hogy milyen téma lesz, ami jól mutatna a cikkben.

A fotózások során olyan részletekre próbálok figyelni, mint a használhatóság, tömeg, stabilizátor, normál fényben és kevesebb fényben történő használat, AF sebesség, rajzolat, lencsehibák stb. Az elkészült fotókat aztán betöltöm PS-ba és van amit egy kicsit megpiszkálok csak azért, hogy lássa az olvasó, hogy mit lehet kihozni belőle, hiszen egy nyers fotónak se íze, se bűze. Ilyenkor általában vágok és esetleg a színeken finomítok, de például az élességhez, lencsehibákhoz nem nyúlok. Ezek mellett azért mindig keresek olyan fotót is, amit nyersen teszek be a cikkbe, hogy ilyen is legyen.

Miután megvan a képi anyag, akkor végig gondolom a benyomásaimat, az utómunka során szerzett tapasztalatokat és keresek egy olyan nézőpontot, amibe kapaszkodva megírom, hogy milyen volt a munka az eszközzel. A mostani teszt annyiból rendhagyó, hogy minderre nagyon kevés időm volt. Lényegében egy számomra teljesen ismeretlen vázzal és objektívvel kellett terepre mennem és “bevetés” közben megtanulni “lőni”.

Néha ilyen is kell, hogy kimozdítson a komfortzónámból. Ennek fényében azért nem tudok elmenni a Panasonic S5 mellett teljesen szó nélkül, annak ellenére, hogy a főszereplő most a Lumix S70-300mm f4.5-5.6 lenne. Az égvilágon semmit nem tudok erről a vázról. Szégyen és gyalázat, de a Panasonic S1R volt nálam még valamikor tavaly és az nem győzött meg, így nem éreztem túl sok késztetést arra, hogy elkérjem az S5-öt. Hiba volt és ezek után biztosan több Panasonic váz fog megfordulni nálunk. Az S5 valami hihetetlen! Az S1R esetében nem értettem, hogy mire megy ki a játék. MILC váz, de hatalmas és nehéz, amihez ugyancsak hatalmas és nehéz objektívek készültek. A váz méreteiből fakadóan nem túl gerinc barát ha ezzel kell mászkálni egész nap, stúdióban kevés fénynél pedig lassú volt az AF. Szóval nem értettem, hogy mire lett kitalálva. Az S5 egészen más. Ez egy kicsi váz. Tömegre akku és kártya nélkül 630g és alig nagyobb valamivel egy Sony A7III-nál, amivel pedig nagyobb annyival kellemesebb fogásra is.

Kizárólag azokat a dolgokat néztem meg a vázon, amik kellettek ahhoz, hogy elkészítsek pár fotót az S70-300mm f4.5-5.6-al, így lényegében ahogyan megkaptam a vázat, azzal a testre szabott állapotában használtam. Nagyon gyorsan megtaláltam a lényeges funkciókat, mint az expozíció korrekció lehetőségét, az AF beállításokat, az ISO értékeket stb. Lényegében mindennek van egy dedikált gombja és van egy minimalista gyorsmenü is. Ami mindjárt az elején feltűnt az a váz AF beállításai és az AF sebessége. Általában van szem és arckövető fókuszunk, követő fókusz, egymezős fókusz, amiből lehet kisebb és nagyobb AF mezőt is kiválasztani. Az S5-nél egy kicsit másképpen lett kitalálva az egész. Az arc és szemkövető fókusz felismeri automatikusan azt, hogy emberrel vagy állattal van dolga, de itt még nincsen vége a dolognak, mert a testet is figyeli és teljes alakos portrénál például élességet állított az arcra és szemre, de bekeretezte az alany testét is. Ami még érdekes volt, hogy ovális AF zóna is kiválasztható, továbbá van egy magas pontosságú AF mód, amikor már nem is egy AF mezőt kapunk, csak egy “célkeresztet” és fókuszáláskor egy picit kinagyítja az AF pont környékét, hogy még pontosabban rátudjuk vinni az AF pontot. Például így tudtam 223mm-el ráfókuszálni egy egészen vékony növényre.

Beszéljünk egy kicsit a 70-300-ról is. Az objektív 11 csoportba rendezve összesen 17 elemet tartalmaz, többek között egy UED (ultra extra-alacsony szórású), két ED (extra-alacsony szórású) és egy UHR (ultramagas törésmutatójú) lencsét, amelyek hatékonyan csökkentik tele állásnál a tengelymenti és széles állásnál a nagyításból eredő kromatikus aberrációt. Amit a Panasonic ígér, azt tartja is. Valóban nem tapasztaltam kromatikus aberrációt, pedig próbáltam olyan helyzetekbe belevinni, amikor elvileg mutatkoznia kellett volna a jelenségnek.

Egy naplementés délutánra vittem el a felszerelést Szentendrére, ahol azt is kipróbáltam, hogy milyen nappal szemben fotózni, mennyire hajlamos az S70-300mm f4.5-5.6 a becsillanásra. Minden bizonnyal az érkező napsugarak szöge a meghatározó, de volt amikor becsillant és volt amikor hasonló irányból érkező sugarak hatására nem csillant be. Ez egy picit ad hoc dolognak tűnt számomra, de azt biztosan állíthatom, hogy a becsillanásokat nem csak egy egy alkalommal produkálta, hanem akár többszőr egymás után is előtudtam varázsolni a színes kis foltokat és nem kellett vele sokat bűvészkedni, hogy megjelenjenek.

Fókuszálásra kifejezetten gyors, hogy sportra mennyire alkalmas azt nem tudom megmondani, mert ebben nincsen tapasztalatom, viszont ami biztos, hogy beltérben, kevesebb fénynél is simán elkaptam olyan pillanatokat 300mm környékén is, amiket más hasonló gyújtótávolságú objektívvel nem sikerült volna. Játszóterezős mozgalmas gyerekfotózásra bátran merném használni és aki csinált már ilyen képeket, az tudja, onnan már csak egy apró lépés a sport. 🙂

Az objektív stabilizátora 2 tengelyes irányban stabilizál és ehhez jön a váz 5 tengelyes stabilizátora, amik összedolgoznak. 300mm-en 1/30 záridővel is simán éles fotókat produkáltam és szerintem tudtam volna még hosszabb záridőt is használni, de a téma nem tette lehetővé.

Most a beszámolóm végére maradtak az olyan apróságok, mint tömeg és extra funkciók. Nagyon könnyű telezoomról van szó. Amikor megfogtam a dobozát, ki kellett nyitnom és ellenőrizni átvételkor, hogy valóban benne van-e az objektív, mert úgy tűnt, hogy üres dobozt kaptam. 790g mindössze, így nem csoda, hogy benéztem, hiszen egy 70-300-tól nagyobb súlyt vár az ember. Az mellett, hogy könnyű még időjárásálló is. Bírja a port, az esőt és a fagyot is akár -10 fokig. Az objektív nevében a Macro elnevezés sem egy elírás, mert 0.5x-ös nagyítás érhető el vele, így lényegében 1:2-es leképezésű macro objektívként is szolgál. 300mm-en 0.74m a közelpontja, így gyönyörű közelképeket készíthetünk, ráadásul a remek kettős stabilizálás még nagyban segít is minket, hogy 300mm-en ezt a tulajdonságot kihasználjuk. Ami még szóra érdemes, hogy a tubuson négy kapcsoló is helyet kapott. Kapunk egy AF határoló kapcsolót, amivel kiválaszthatjuk, hogy a teljes tartományban fókuszáljon vagy csak 3m-től a végtelenig. Van egy AF kapcsolónk amivel egy kattintással válthatunk az AF és MF között. Apró figyelmesség, hogy ehhez a kapcsolóhoz került egy pici “dudor” is ami kitapintható, így közelfotózáskor például nem kell felnéznünk a kereső mögül ahhoz, hogy gyorsan váltani tudjunk a két fókusz mód között. A harmadik kapcsolóval az objektív stabilizátorát lehet be és kikapcsolni, a negyedik kapcsoló egy Lock, amivel 70mm-en rögzíthetjük az objektívet, így amikor kivesszük a táskából nem fog kihúzódni 300mm-re.

Összegezve van egy könnyű 70-300-as, ami lehetőséget ad 1:2 leképezésű macro fotózásra, könnyű, időjárásálló, kifejezetten gyors és pontos a fókusza, kromatikus aberrációval nem találkoztam, középen éles, de nyitott blende mellett sem éreztem a széleken olyan mértékű lágyulást amire azt mondanám, hogy ejnye. A 11 rekeszlamellának köszönhetően a bokeh is szép. Nekem kifejezetten tetszett, különösen a kisebb méretű Panasonic Lumix S5-el párosítva.

Roszberger Bandi