Viltrox 24mm f1.8 Z

A “Z” nem feltétlen azért érdekes, mert Zorro a városban járt volna. Mostanában fotós vonalon a “Z” azt jelenti, hogy valami újdonság jelent meg a Nikon Z rendszert használók számára. Pár hónapja adta ki a Viltrox a népszerű 85mm f1.8 portré objektívjét Nikon Z rendszerre is, most pedig egy újabb full frame objektív jelent meg a vállalat kínálatában.

Eddig az volt a szokás, hogy bejelentett egy fejlesztést a cég, aztán vártunk, aztán bejelentették, hogy megjelent, aztán megint vártunk. Megjelent az első demo verzió, amit ki lehetett próbálni, aztán megrendeltük és vártunk.

Most annyiból másabb a helyzet, hogy bejelentette a cég, hogy elérhető a 24mm f1.8 Nikon Z-re, és a hazai hivatalos importőrnél már ki is próbálható.

A StudioLine-nál már kipróbálható.

Amikor megjelent ez az objektív Sony bajonettre, akkor kipróbáltam és elég meggyőző volt. Ismerve a Viltrox filozófiáját, biztos vagyok benne, hogy Nikon Z-re is legalább annyira jó lesz. A Sony-s verzióról az írásomat itt tudjátok elolvasni.

Roszberger Bandi