Tyúkólból a történelem könyvekbe

Egy nagyon érdekes fotóst hoztam nektek. Elsőre nincs benne semmi extra, csupán egy vidéki hölgy, de a fotói mégis nagy hatást gyakorolnak a mai napig a fotográfiára. Mondhatni, hogy szinte a manapság is alkalmazott klasszikus portrék alapjait tette le. A hölgy Julia Margaret Cameron. 

Angliában egy vidéki kastélyban élt az 1800-as években. Az élete jelentős részében semmi köze nem volt a fényképészethez. Aztán jön a tipikus esete annak, hogy valaki a szülinapjára fotós cuccot kap és nem riad vissza annak használatától. Így volt ezzel Cameron is, miután a 46. éves születésnapjára fényképezőgépet kapott a lányától és vejétől. Semmi képzettsége nem volt a fényképezéshez, de igazán a fényképezőgépén kívül más komolyabb műtermi felszerelése sem volt. Már akkoriban is jellemző volt, hogy a profi fényképészeknek általában nem csak egy gépük volt, de rendelkeztek egy műteremmel is, ahol a fényeket akár mesterségesen is terelgetni tudták. Julia Margaret Cameron idejében ilyen profi volt például Nadar a méltán híres napfény műtermével. A vidéki fotós hölgynek nem volt ennyire profi műterme, lényegében a tyúkólban fotózott. Tudom, hogy április van és akár egy áprilisi tréfának is beillene, de nem. Cameron a tyúkólból alakított ki műtermet. Portrékat fotózott, ráadásul nem is akárkikről. Érdekes párhuzam ez Nadar és közte, hogy mindketten hírességeket fotóztak, csak míg Nadar a profin felszerelt műtermében, addig Cameron a tyúkólban tette mindezt. Nyilván az alap indíttatás más Nadar és a hölgy esetében. Cameron számára ez az egész nem a pénzről szólt. Számára a hobbi művészetté teljesedett ki. Eltökélten kereste azokat a technikai fogásokat, amikkel a portréalanyai személyiségét megragadhatja és a fotóin bemutathatja. Olyan „modellei” voltak, mint például Charles Darwin, Robert Browing, John Everett vagy éppen Herschel aki a fixír feltalálója.  

Minden amatőrsége ellenére is Cameron-ban megvolt az a tudatosság és a látásmód, ami egyedivé tette a stílusát. A profi fotósok általában arra törekedtek, hogy rövid expozíciós időt érjenek el, ezért több oldalról is megvilágították a modellt. Ennek köszönhetően szinte eltűntek az árnyékok az arcokról és kontraszttalan, lapos képek születtek. Cameron megengedte magának azt, hogy feláldozva az élességet, kevesebb fény mellett, hosszabb expozíciós időket alkalmazzon. Mivel nem használt a modellek megtámasztásához szükséges kellékeket, a fotók többsége bemozdult lett. A bemozdulás ellenére is különleges képek ezek, mert a kevesebb fény miatt az arcok tónusosabbak lettek, jobban kijöttek az arc formái, domborulatai. A másik, amiben nagyon eltérnek a fotói az átlagtól, az a szűkebb kivágás. A fotósok jelentős része a festészetből merített ihletet és a festői portrékhoz hasonlóan fél alakos vagy akár teljes alakos kompozíciót választottak. Cameron ennél sokkal közelebb ment a modelljeihez.  

A témái, azon túl, hogy portrékat fotózott, Shakespeare drámákból vagy éppen mitológiai művekből kiragadott pillanatokat dolgoztak fel. A portré alanyaitól színészi kvalitásokat várt el. Ezekhez a képekhez kellékeket, akár jelmezeket is használt. 

Véleményem szerint Julia Margaret Cameron egy nagyon jó példa arra, hogy ha valakinek megvan az egyedi látásmódja és a tudatossága arra nézve, hogy átlépjen szabályokon, akkor nem feltétel a profi fotós cégér ahhoz, hogy maradandót alkosson.    

Szöveg: Roszberger

Kiemelt kép: Henry Herschel Hay Cameron: Mrs Julia Margaret Cameron, 1870, Forrás: https://maimanohaz.blog.hu/2012/07/30/julia_margaret_cameron_1815

Tudásanyag forrása: OKJ-s jegyzeteim.