Olympus M.Zuiko Digital ED 150-400mm f4.5 IS TC1,25 – Viszonyítás kérdése

Ha fotós körökben azt mondom, hogy Olympus, akkor általában az első gondolat, ami mindenkinek beugrik, hogy kicsi. Nyilván nem véletlenül, hiszen a m4/3 szenzornak meg van az a jó tulajdonsága, hogy nem kell köré nagy és nehéz vázat építeni és az objektívek terén is tartható a kompaktság. Persze, mint minden, ez is csak viszonyítás kérdése, mert ha megnézzük a m4/3-os objektíveket, akkor azok valóban nem képviselnek sem nagy súlyt, sem nagy méreteket. Ami viszont most következik az nagy. Vagy mégsem? Néhány napra nálam vendégeskedett a kicsik között is a legnagyobb, az Olympus M.Zuiko Digital ED150-400mm f4.5 IS TC1,25 objektív.

Ha már elkezdtem boncolgatni a méreteket és a tömeget, akkor legyünk túl a „nehezén”. Az objektív napellenző és kupakok nélkül 1.875kg. Az átmérő a legvaskosabb pontján 115.8mm, a hossza pedig 314.3mm. Szinte látom magam előtt, ahogyan az olvasók egyik fele szörnyülködik, hogy ez aztán igen súlyos darab. Ők lesznek a m4/3 felhasználók, akik a zsebben is elférő m4/3 objektívekhez szoktak. A tábor másik fele meg irigykedve nyugtázza ezeket a számokat mert ők azok, akik ismerik a 3kg-os 600mm-es f4-et full frame vázon vagy akár 3.6kg-os 200-400mm f4-et szintén full frame kivitelben. Ugye mondtam, hogy minden viszonyítás kérdése?

Ha már szóba hoztam a full frame szenzort, akkor azért érdemes a gyújtótávolságokat is közös nevezőre hozni. A full frame 200-400mm az annyi, amennyi rá van írva a tubusra, hiszen full frame szenzorra lett tervezve. Az Olympus esetében ez a 150-400mm olyan látószöget biztosít, mint ha egy full frame vázra feltennénk egy 300-800mm-es objektívet. Hoppácska! Szerintem így már kezd egyre barátibb lenni az 1.875kg-os tömeg. Kézbe véve egyébként egyáltalán nem érezni nehéznek. Napokig hurcolásztam magammal egy ThinkTank Retrospective 20-as táskában egy OM System OM-1 váz társaságában és nem éreztem megterhelőnek. 

Amikor felhívtak az Olympus Mintaboltból, hogy elhozhatom ezt az objektívet kipróbálni, megmondom őszintén, hogy elsőre megijedtem egy kicsit. Soha nem használtam még ilyen gyújtótávolságokat. Amikor hazahoztam és nézegettem, még akkor sem oszlott el bennem az a gondolat, hogy szentségtörés az én kezembe egy ilyen objektívet adni, hiszen fogalmam sincsen, hogy mit kezdjek vele. Nem igazán vagyok természetjáró fotós, az én pályám a stúdió. Sportban sem vagyok éppen otthon, de azért kimentem a környező pályákra, talán lesznek olyanok, akik a kánikula ellenére is lelkesen rúgják a bőrt. Nem voltak. Így hazamentem a hűvös lakásba és inkább megnéztem, hogy mit látok ezzel az objektívvel a 9. emeleti lakásom ablakából, Óbudáról.

Ez volt az a pont, amikor elkezdett izgatni ez az objektív és valami hihetetlen kíváncsiság uralkodott el rajtam, hogy mit fogok kihozni ezzel az üveggel. Hatalmas élmény egy ilyen objektívvel körbe nézni egy 9. emeleti ablakból, különösen úgy, hogy nem takar bele a képbe semmi. Nyilván megindult bennem a kisördög, hogy mekkora lehetőség ez, hogy olyan távolságokból leselkedhetek az utcán beszélgető emberek után, amilyen távolságból ők nem vehetnek észre. Kezdem irigyelni a paparazzo fotósokat. Persze az etika, az etika és gyorsan túl is léptem a kísértésen és inkább maradtam az épületeknél, kéményeknél és egyébb számomra megkapó témánál. Mindenképpen érdekes tapasztalat volt kilépni a komfortzónámból ezzel a 150-400-al. Jó szívvel javaslom nektek is, hogy foglaljatok be néhány napra egy olyan Olympus objektívet a teddprobara.hu program keretein belül, amit alapból soha nem választanátok. Ha nincs hozzá vázatok, azt is választhattok az objektívhez. Én úgy érzem, hogy nagyon sokat tanultam a 150-400mm által.

A legjobb pont a lakásomban a környezet felfedezésére egy ilyen objektívvel a konyhai ablak volt. Azonban a konyhám kicsit szűköcske ezért mellőztem az állvány használatát és végig kézből fotóztam. Mindjárt az első percekben feltűnt, hogy az objektív tubusára elhelyezett kapcsolók és gombok nagyon átgondoltan kerültek a helyükre. Mindent elértem kényelmesen a bal kezemmel, a jobb kezem hüvelykujjával pedig könnyen kapcsolgattam a beépített telekonvertert. A tubusra több kapcsoló is került. 

Kaptunk kapcsolót a stabilizátor be és kikapcsolásához, kaptunk egy fókuszlimit kapcsolót, egy kattintással válthatunk az AF és MF között. Van egy L-Fn kapcsolónk is, ami alapból leállítja az automatikus élességállítást miközben rögzíti az objektívet az adott fókusztávon. Ezt a kapcsolót át is programozhatjuk a vázban. 

Végül pedig van egy Preset kapcsoló, amit, ha élesítünk, akkor bármely L-Fn gomb megnyomásával egy előre beállított távolságra állítja az élességet.  

A kapcsolókon kívül gombokkal is el lett látva szépen ez az objektív. Az objektív frontlencse felöli végéhez közeledve felfedezhetünk 4db L-Fn gombot, továbbá van egy Set gomb is, amivel ügyesen elmenthető az aktuális fókuszpozíció, amit a későbbiekben egyetlen gombnyomással újra előhívhatunk. 

Nem tudom, hogy ki, mennyire szereti, ha a fényképezőgépe egy kis csippanással jelzi, hogy élesre állt. Én általában kikapcsolom a vázban. Aki viszont szereti, de például a természetben nem szeretné az ilyen csippanásokkal felhívni magára az állatvilág figyelmét, az szintén a tubuson egy kattintással kikapcsolhatja a hangjelzést. 

A végére hagytam a legizgalmasabb kapcsolót. Bár az objektív 150-400mm f4.5, de találunk egy beépített konvertert is benne, ami 1,25-el megszorozza a gyújtótávolságot. Így lehet akár ekv. 375-1000mm-is a gyújtótávolságunk, de vigyázat, mert a konverter használatával a legnyitottabb rekesz f4.5 helyett f5.6 lesz. 

A gombok és kapcsolók után térjünk rá a használati élményekre és direkt nem használati tapasztalatokat írok, mert a legjobb kifejezés az élmény. A feleségemtől viccesen megkérdeztem tudja-e, hogy mennyi idő átugrani tőlünk Újpestre. Szegényem csak pislogott, hogy micsoda kérdés ez, hát autóval rendszeresen járunk és olyan 15-20 perc szokott lenni. Persze, feleltem, de ha van egy Olympus 150-400 F4.5 objektíved, akkor csupán egy kattintás az egész. Rossz poén volt igaz? Pedig ez az igazság. Az ég felé nyújtózkodó kéményt Újpesten, kellően élesen sikerült megörökíteni, ahogyan aranyra festi a lenyugvó nap. Ekv. 1000mm-en, f5.6 rekesszel, 1/1000s záridő és ISO250. Mivel kézből lőttem, mondanom sem kell, hogy az állam leesett. 

Újpestnél nem álltam meg és egészen a Városligetig exponáltam magamat, ahol éppen felszállt a hőlégballon. Szintén használtam a beépített konvertert és ekv. 1000mm-re toltam ki a gyújtótávolságot. A kosarat és a benne ülő embereket már nem sikerült igazán élesre behoznom, pedig a stabilizátor nagyon jól teszi a dolgát. Amint félig lenyomom az exponáló gombot, szinte megáll a kezem remegéséből adódó rángatózás, de így sem volt elég biztos a kezem és mivel az emberek nagyon aprók, ahogyan a kosárban kuporognak, a legkisebb AF mezőt használtam. Talán ez, ilyen távolságból és kézből, egy lehetetlen feladat. Az viszont elképesztő, hogy ilyen messziről még az egyes tartókötelek is kivehetők a fotón. Lehet, hogy ha bedobok egy felest, akkor sikerült volna az embereket is élesebbre komponálni. Vagy nem, mert azért ilyen távolságban már sok minden megviccelheti az AF-et. A levegő szmogos, tele van porral, ennek hála nem is tudtam alapból olyan képet komponálni, amilyet szerettem volna. Szerencsémre az egyik kedvenc funkcióm az Olympus vázakban, a művészi szűrők, amik a vázban a JPEG fotókra kerülnek rá. Azonban az ingyen letölthető Olympus Workspace szoftverben a nyers RAW fájlokra is rá lehet tenni utólag. Így került rá a Pin Hole szűrő erre a hőlégballonos fotóra és egészen meseszerű képet varázsolt belőle. Ha tesztelek, akkor olyan paraméterekhez soha nem nyúlok, mint az élesség. Maximum picit a fényeken szoktam állítani vagy a színeken, de utóbbit is csak akkor, ha nem egy váz színeit akarom bemutatni. Talán emlékeztek még a tavalyi Olympus Pen E-P7 tesztemre, amikor csupa JPEG fotót tettem a cikkbe, hogy bemutassam annak a kis váznak az egyik legcsodásabb funkcióját, a Color Creator kapcsolót, amivel külön színcsatornákra lehet szűrni.

Az Olympus 150-400mm f4.5 mellé az OM System OM-1 vázat kaptam meg. Ez a váz már volt nálam néhány hónapja és akkor azt írtam róla, hogy stúdióban a szemkövető fókusz kicsit bizonytalan. Általában nem volt vele gond, de időnként elkalandozott a szemről és vagy a batikolt háttér foltjain kötött ki vagy a modell bájos keblén. Utóbbit tekintve valahol meg is értem, de ha munka van, akkor munka van és nekem ne lázadjon meló közben. Azóta eltelt némi idő és kijött a vázhoz két firmware frissítés is. Ebben a néhány napban, amíg nálam volt az OM-1 és a 150-400mm, nem tudtam stúdióba menni, de itthon próbáltam hasonló körülményeket kialakítani és kipróbálni újra a szemkövetést. Jelentem, meggyógyult. Talán egy alkalommal ugrott le a szemről a fókusz, ami jelentős javulást jelent, ugyanis korábban ki kellett kapcsolnom ezt a funkciót, annyira makacsul ragaszkodott a foltokhoz és a cicihez. Egy jó tanács az OM-1 tulajoknak, hogy szét lehet választani a szemkövetést és az AF mezőt. Be lehet állítani úgy, hogy ha az exponáló gombot félig lenyomom, akkor az AF mezőt veszi prioritásba, ha pedig előtte megnyomom hátul az AF-ON gombot és azt nyomva tartva exponálok, akkor csak a szemkövetést helyezi prioritásba. Ennek nagy előnye, hogy minden alkalommal, amikor az exponálás előtt lenyomom az AF-ON gombot, akkor frissül a szemkövető a szemre és véletlenül sem fog más alakzatot szemnek érzékelni. Így használom az EM1 Mk.III vázamat is és nagyon jól működik a dolog.

Az OM-1-ről térjünk vissza még a 150-400mm-re. Sajnos valóban rövid volt az együtt töltött idő, lényegében egy hétfő délutánom volt rá és egy csütörtök délutánom. Kedden, szerdán és csütörtökön elvittem magammal a Studio Line szaküzletbe és kitettem közszemlére egy Benro Wild 2 természetfotós állványra az OM-1-el. Kíváncsi voltam, hogy milyen reakciókat vált ki a vásárlókból, ez mellett a Facebook-on is kidoboltam, hogy be lehet jönni kipróbálni. Mielőtt kitérnék néhány tesztelő véleményére, azért az mellett sem mehetek el szó nélkül, hogy még az objektív állványra helyezhetősége tekintetében is a kényelem volt a fő szempont. Egy ekkora objektív esetén nem meglepő, hogy állványtalppal van ellátva. Ha kézben használjuk az objektívet és kényelmetlen az alsó pozíciója a talpnak, akkor egy mozdulattal ki lehet oldani a talpat tartó gyűrűt, ami minden 90. foknál be is kattan a helyére. Így két oldalsó és egy felső állásba lehet áthelyezni. Ez jól jöhet akkor is ha állványon van az objektív és gyorsan portré állásba kell átfordítani a vázzal. Ha a gyűrű bekattan a helyére és kézből fotózunk, a biztosító reteszt sem kell feltétlenül beszorítani, a talp teljes biztonsággal a helyén marad. Így pillanatok alatt vissza lehet állítani az állvány használatra, persze akkor azért ne felejtsük el az állványgyűrűt reteszelni. 

Az objektív talp esetében külön figyelmesség, hogy Arca Swiss szabványos, így akinek olyan állványa van, amibe Arca Swiss szabványos cseretalp megy bele, annak nem kell külön a cseretalpat is felrögzítenie az objektív talpra. Az objektív talp tökéletes biztonsággal rögzül az állványfejen.

Általában nem maradt észrevétlen a szép zöld állványra helyezett fehér objektív. Szinte nem volt vásárló, aki ne állt volna meg akár csak pár pillanatra mellette és ne tett volna fel pár kérdést. A tesztelők között voltak hobbi és profi fotósok is. Volt, aki kifejezetten madarakat fotóz és volt, akinek mindegy csak a természetben legyen és mozogjon, továbbá volt egy profi sportfotósunk is. A madarakat kedvelők elsősorban a madarakra tervezett követőfókuszt próbálgatták mert YouTube teszteken már látták, hogy ez mennyire jól működik, de a saját szemükkel akarták látni. A beszámolójuk és a reakcióik alapján azt gondolom, hogy személyesen éppen olyan jól működött a dolog, mint a YouTube-on. Egyébként valóban, mert most én is kipróbáltam és hihetetlen, hogy nem csak a madár szemére tapad rá, de ha felröppen egy madár az égbe és hirtelen felé fordítom az objektívet, azonnal felismeri és már keretezi is be az AF. 

Ami számomra igazán érdekes volt, az a sportfotós úriember tesztje. Őt a stabilizátor érdekelte nagyon és a sebesség. Azt tudni kell róla, hogy főleg jégkorong meccseket, röplabdát és focit szokott fotózni. Canon full frame rendszert használ, vázakból az 1DX, 1DX Mk.II és 1DX Mk.III boldog tulajdonosa, az egyik kedvenc objektíve pedig az EF400mm f2.8 L II IS USM. Profi felszerelés nem kis tömeggel. Az OM-1 a 150-400mm f4.5-el nagyon meglepte, mert rendkívül könnyűnek találta. Vissza is utalnék a cikk elejére, hogy ez is viszonyítás kérdése ugye. Az objektív kezelőszervei szintén nagyon tetszettek neki, a konverter kapcsolója számára kifejezetten jó helyre került, egy ujjal is könnyen át lehet kapcsolni. Ezt én csak megerősíteni tudom. Bár az OM-1 menüje kissé Canon-os lett, de azzal azért az első percekben akadtak problémái. Viszont ahogy elkezdett szépen minden funkciót magára konfigurálni és megszokni a menü felépítését, azt mondta, hogy egészen logikus és kellemes a használata. Egy plusz portrémarkolatot mindenképpen hiányolt, szerencsére ez egy utólagosan beszerezhető dolog. A stabilizátort a saját elvárásai szerint állította be, mindent bekapcsolt, amit csak lehetett. Úgy nyilatkozott róla, hogy így lényegében bármit megfog vele, amit a munkája megkíván. A 120 fps képsorozati lehetőség lenyűgözte, viszont ilyen sebességhez már kell az UHS-II kártya. Nála egy komolyabb 128GB-os kártya volt, de csupán UHS-I-es. A 120 fps-el készített sorozatra így is várni kellett 1-2 percet mire elmentette. Összességében azt mondta, hogy van benne potenciál és sokkal jobban teljesített a váz is és az objektív is, mint azt várta.

Nos, igen. Én is ezt tudom mondani. A várakozásaimat rendesen túlszárnyalta. Az esetemben annyival volt másabb a helyzet, hogy a sportfotós úr már alapból tudta, hogy mire lesz kíváncsi, hiszen otthonosan mozog az ilyen szuper telék világában. Számomra pedig egy izgalmas felfedező út vezetett odáig, hogy mire eljött a napja, hogy vissza kell vinnem, egészen megszerettem ezt az ekv. 800-1000mm-es látószöget. A stabilizátor egy ilyen objektív esetén kardinális kérdés. Engem folyamatosan meglepett, persze jó értelemben. 400mm-el (ekv. 800mm), 1/80 záridőig tudtam lemenni amikor kézből fotóztam. Szerintem nem lehetetlen még egy picit hosszabb záridővel is használható képet csinálni, de nekem az 1/80 volt a határ, amihez nem a szerencse kellett az éles eredményhez, hanem bármikor tudtam produkálni. Ha bekapcsoltam a konvertert és kitoltam a gyújtótávolságot ekv. 1000mm-re, akkor már inkább az 1/125 volt az, ami még működött, de érdemes lenne a stabilizátor határait másoknak is kipróbálni és adott esetben olyan körülmények között, amikor nem egy 9. emeleti ablakból lóg kifelé vagy nem a szmogos Budapesten akar átfotózni. 

Mivel nem egy olcsó felszerelés volt nálam, utcára azért csak nagyon óvatosan mertem kivinni. Az utolsó délutánon Óbudán a vasúti hídra vittem fel. Érdekes volt látni az emberek tekintetét, amikor elhaladtak mellettem és látták, hogy mekkora objektív van a kezemben. Rendre mindenki megbámulta. Két, húszas éveiben lévő fiatalember meg is szólított és érdeklődtek, hogy mi ez a szép nagy cucc a kezemben. Picit összerándult a gyomrom, az első gondolatom az volt, hogy na most dobnak a Dunába és lelépnek az OM-1-el és a 150-400-al. Aztán kiderült, hogy mindketten fotóznak, sőt az egyikük felsőoktatási szinten is tanulja. Amikor meglátták az Olympus márkajelzést, kissé csodálkozva kérdezték, hogy ez a márka még létezik? Ha siettek valahova, akkor innen is bocsi srácok, de az ilyen kérdés olyan nálam, akár a szikra a kilöttyent benzin mellett. Percekig meséltem nekik arról, hogy milyen átalakuláson ment át az Olympus, hogyan lett OM System és a váz a kezemben bizony az első zászlóshajója a megújult vállalatnak. Talán nem untattam őket a mondókámmal mert ahelyett, hogy elmenekültek volna, inkább ők is belekukucskáltak a keresőbe, hogy mit lehet látni egy ilyen ágyún keresztül. Végtelen egyszerű, de beszédes volt az, ahogyan reagáltak a látványra: “Wooow!”. 

Nem vész el, csak átalakul, akár így is fogalmazhatnánk a cég kapcsán. Az tény, hogy a 150-400mm f4.5 még Olympus tervezés és ha ezt társítom az OM System OM-1-el, akkor ennek semmi hátrányát nem venni észre. Sőt, jól látható, hogy az OM System hogyan vitte tovább az új vázban a korábbi fejlesztéseket. 

A 150-400mm f4.5 ára, amint azt már említettem, nem olcsó. Jelenleg 2.699.990Ft-ot kell fizetni érte, de csak ismételni tudom magamat. Hogy ez sok vagy kevés, az viszonyítás kérdése. Ezért a pénzért kapunk egy olyan objektívet, ami szinte nélkülözhetetlen a profi természetfotósok és sportfotósok számára. Pro objektívről van szó, így extra lencsetagot is kapunk tisztességesen. Konkrétan 4db Super ED, 2db HR, 1db aszférikus lencstag került a tubusba. Ezeknek hála rendkívül tiszta és éles a képe, kromatikus aberrációt nem tapasztaltam, pedig az aranyba öltöztetett kémény esetén a sötétedő égbolt előtt, ki kéne buknia a kromatikus aberrációnak. Az élességállítás és a zoom is a tubuson belül történik, így használat közben nem változik az objektív mérete. Időjárásálló, a szenzor stabilizátorral összedolgozó optikai stabilizátor is került az objektívbe, továbbá beépített telekonverterrel rendelkezik. Akinek egyébként ez a konverter nem lenne elég, az felteheti a váz és az objektív közé az Olympus MC-20 telekonvertert, amivel akár 1000mm-re, vagyis ekv. 2000mm-re növelhető a gyújtótávolság.

A m4/3 rendszert nem szeretem a full frame-hez hasonlítgatni mert szerintem teljesen felesleges, de ha kivételesen rápillantanék hasonló gyújtótávolságú full frame objektívekre, akkor azok árcéduláján nem ritka az 5.000.000Ft-os vagy az feletti összeg. Ha így nézzük, akkor egy full frame rendszerhez képest közel lefelezzük a súlyt is és az árat is, miközben szolgáltatások terén semmivel nem kapunk kevesebbet. Sőt… És nem, még azzal sem kapunk kevesebbet, hogy m4/3 szenzor van a vázban. Mondtam már… Csak viszonyítás kérdése. 

Zárásként íme a kis versike, amit a hőlégballonos fotó ihletett:

Fel!

Az égbe tartunk fel,
S lelkünk igaz boldogságra lel.
Nincs, mi megállíthatna,
Győzni jöttünk e világra!

Roszberger Bandi