Olympus Pen E-P7 – Mindent értek

Akik követik az Olympus pályafutását, azok tudják, hogy a hazai Olympus csapat azt a szlogent adta a márkának, hogy: „Hozd elő magadból a Művészt”. Akik még nincsenek képben ezzel a márkával és kíváncsiak arra, hogy a felhasználóik miért rajonganak annyira érte, azok látogassák meg a Milc Club oldalát, ahol minden fontos információt begyűjthetnek és tagjai lehetnek egy remek közösségnek. Ráadásul még csak az sem megkötés, hogy Olympus cuccot kell használni ahhoz, hogy valaki klubtag lehessen. 

Szerintem érdemes még elidőzni egy kicsit az Olympus szlogenjén. Miért pont ez a mondat juthatott eszébe az Olympus csapatának? Miben más egy Olympus rendszer a többi gyártó termékeihez képest? Ilyen és ehhez hasonló gondolatok motoszkáltak a fejemben annak ellenére, hogy két Olympus vázam is van és bár nyilván mindegyiket meg kellett tanulni használni, ezekkel is hasonlóan dolgozok, mint ahogyan tettem a korábbi rendszereimmel.  

Azt hiszem, hogy a válasz megtalálásához a gyökerektől kell indulnunk és egyáltalán azt meghatározni, hogy mi az a művészet. Ez már önmagában sem egyszerű, mert a művészet egy nagyon képlékeny dolog és mindenkinek valami mást jelent. Talán az egyetlen közös nevező a megannyi vélemény között, hogy a művészet az érzelmekre hat. Teljesen mindegy, hogy milyen szabályok szerint kommunikál a művész. A művészet szerintem egy utazás a művész gondolataiba, érzelmeibe, és az alkotások, mint egy szállítóeszközként szolgálnak a néző számára az alkotó személyes világba.  

Egy Olympus fényképezőgép megfelelő eszköz lehet arra, hogy kihozza a bennünk szunnyadó művészt? Igazán akkor állt bennem össze minden, amikor a kezembe fogtam az új Olympus Pen E-P7 fényképezőgépet. Szándékosan nem egy pro objektívvel kértem el az Olympus Mintabolttól, hanem egy 14-42mm f3.5-5.6 EZ Pancake objektívvel. Ezt az objektívet és egy 9mm f8 vázsapka halszem objektívet használtam a tesztelés során. Ennek a legfőbb oka az volt, mert szerettem volna látni, hogy olcsóbb optikákkal mit lehet kihozni ebből a gépből. 

Mivel ez egy fényképezőgép teszt, elkezdhetném sorolni a műszaki paramétereket, de nézzétek el nekem, hogy ezt most kihagyom. Ha ide kattintasz, akkor megtalálsz róla minden specifikációt. Valahogy úgy álltam hozzá, mint amikor egy festőművész ecsetet és vásznat vesz. Fontos lehet a vászon anyaga és talán az sem mindegy, hogy az ecset sörtéi miből készültek, de lássuk be, hogy ha egy festőművészt elragad az ihlet, akkor az alkotni fog minden elérhető eszközzel és a technika sokadlagos lesz számára. Eleinte az érdekelt, hogy mit tudok kihozni az eszközömből, aztán egy idő után már sokkal inkább arra voltam kíváncsi, hogy az E-P7 mit hoz ki belőlem.

Bevallom őszintén, hogy nagyon kettős érzésekkel vártam a Pen E-P7-et. Főleg mert Pen és így már eleve nem lesz rajta elektronikus kereső. A Pen vázak, leszámítva a már nem kapható Pen F-et, általában az OM-D vázak egyszerűbb modelljei szoktak lenni. Persze az E-P5 óta megjelent Pen vázak E-PL-ek voltak, amiben az L a Light-ra utal. Az E-P7-ben pedig nem találunk a Light-ra utaló jelzést. Amikor az Olympus bejelentette egy sajtótájékoztató keretein belül a Pen E-P7-et, akkor pár percre a kezemben volt és megnézegettem, de leszámítva a Pen F-ből örökölt Color Creator kapcsolót és az ezzel elérhető monochrome és színes profilokat, semmi extrát nem találtam a gépben. Sőt, elsőre ez a Color Creator is olyannak tűnt, mint ami az EM10 Mk.III és az EM1 Mk.II gépeimben is megtalálható csak éppen itt kapunk hozzá egy dedikált kapcsolót. 

Aztán eljött a tesztelés ideje és nagyot fordult velem a világ ezzel a géppel kapcsolatban. Nem lövöm le mindjárt az elején a poént, haladjunk csak szépen sorban. Amint azt említettem, vannak dolgok, amiket megörökölt a Pen F-ből, de sajnos az elektronikus keresőt nem kapta meg. Így egy átlag Pen-hez hasonló módon egy LCD-n keresztül tudunk komponálni. A profik java most biztosan legyint, hogy akkor ezt vegye meg olyan, aki eddig mobilon fotózott, mert annak jó lesz ez így is, a profi meg majd válogat az OM-D sorozatból. Erre azt mondom, hogy ízlések és pofonok… Én maximálisan elvoltam az LCD-vel még a 38 fokos hőségben a szikrázó napsütésben is. Egyébként ismerek nem egy olyan profi fotóst, akik egyáltalán nem használnak elektronikus keresőt csak LCD-t.

Akinek mindenképpen szüksége lenne valamilyen kereső félére, annak remek megoldást jelenthetnek azok a videós keresők, amik LCD-re tehetők fel. Ezek általában egy keretből és a keresőből állnak. A keret felragasztható az LCD kávájára, erre megy fel a kereső, amit ha nem használunk, akkor lepattintható, de találtam olyan megoldást is, aminél egy mágneses keretet kell csak felragasztani az LCD-re és a kereső mágnesesen illeszthető fel. Mivel ragasztani kell, egy olyan csinos gép esetében, mint a Pen E-P7, én nem szívesen ragasztanék fel semmit a vázra. Addig kutattam a neten, amíg találtam egy olyan 3x-os nagyítású keresőt, ami felgumizható az LCD alsó és felső peremére, ráadásul az egész gumiból van, így kicsire összecsukható és szinte semmi helyet nem foglal a táskában. Erről lenne szó.

Ha már az LCD-nél tartunk, akkor teljesen lehajtható selfie módba is. Ez megint egy olyan pont lehet, amire sokan felszisszennek, hogy miért nem felfelé lehet hajtani az LCD-t a selfie-hez. Az tény, hogy egy nagyobb állványon így nincs sok értelme, mert bukjuk a kvázi kontroll monitor funkcióját, de egy vékonyabb selfie botra simán feltehető, amikből létezik olyan is, amivel tudjuk lefelé lehajtott LCD-vel használni az E-P7-et. Ha pedig kézből szeretnénk használni, akkor a lefelé hajtható LCD-nek nagy előnye, hogy a gép tetején lévő tárcsákhoz szabad hozzáférésünk marad, így könnyebben állíthatunk az expozíción, vagy akár egy koncerten a fejünk fölé emelve a vázat, alulról nézve az LCD-t komponálhatunk. Ha selfie módba hajtjuk az LCD-t, akkor a kijelzőn is megjelennek az exponálás vagy éppen a videó indítását szolgáló érintés érzékeny gombok. Sőt, a mobiltelefonokhoz hasonló módon arra is van lehetőségünk, hogy az LCD-n arra a pontra koppintva, ahol az élességet szeretnénk, a gép nem csak élességet állít, de mindjárt exponál is. Ez a funkció nem csak selfie módban működik, de kétségtelen, hogy egy jópofa önarckép elkészítéséhez ez nagy segítséget jelenthet.

Az E-P7 egy kis beépített vakut is kapott, amit az ujjunkkal picit meg is tudunk emelni, így bizonyos határokon belül derítésre is alkalmas lehet. A vázon találunk vakupapucsot is, ha valakinek külső vakura lenne szüksége.  

Amiben szerintem nagyot lépett előre az Olympus, az a fókusz. A jelenlegi Olympus zászlóshajókat nem próbáltam még ki, így nem tudom, hogy azok milyenek, viszont árban kb. annyiban van ez az új Pen, mint amennyiért akciósan meglehetett venni a kifutó EM1 Mk.II-t és ehhez a vázhoz képest nem semmi az E-P7. Itt van mindjárt a szemkövető fókusz, ami már egészen kevés fénynél is rátapad a szemre és nagyon fürgén le is követi az alany mozgását. Az EM1 Mk.II vázamon jobbára az arckövetés szokott bekapcsolni, a szemkövető alig. Ezért találtam ki, hogy inkább a C-AF+TR módot használom szemkövetésre mert az sokkal megbízhatóbb. Az E-P7 esetében nem lesz gond a szemkövető fókusszal az biztos.  

A másik, ami szerintem sokkal jobb lett az a manuális fókuszsegéd, pontosabban az élkiemelés. Az Olympus vázaim csodásan pirosra színezik a szemüveget meg a hajat, de pont a lényeget, a szemet, éppen csak pár piros pöttyel jelzik, ha ott jár az élesség. Az E-P7 végre rendesen pirosra satírozza a szemet, elő is vettem újra a Vivitar objektívemet pár kattintásra. 

Végre eljutottam ahhoz a részhez, amivel szívem szerint kezdtem volna a cikket, a kreatív eszközök tárházához, amivel ez a kis gép rendelkezik. Kezdjük például a csendes üzemmóddal. Az OM-D EM10 Mk.III-ban történt egy komoly visszalépés az elődhöz képes, méghozzá éppen ebben a csendes üzemmódban. A fényképezőgép módválasztó tárcsáján van egy AP mód, ami különböző kreatív módok gyűjtőhelye. Ide került a csendes mód, ami nem is lenne olyan nagy baj, viszont elveszítette a teljes manuális üzemmódját és úgy viselkedik, mint ha P módba tettük volna a vázat, vagyis ő állítja a záridőt meg a blendét automatikusan, amit a fotós felülbírálhat, de nem túl kényelmes úgy dolgozni, hogy folyamatosan azt is figyelni kell, hogy mit állított el a gép. Pedig ezeknél a vázaknál ez a csendes üzemmód fontos dolog, mert a mechanikus zárral 1/4000 a leggyorsabb záridő az E-P7 esetén is és a csendes móddal válthatunk elektronikus zárra, ami már 1/16000-et tud és tökéletesen megfelel arra, hogy akár egy f1.2-es optikával is tudjunk napsütésben teljesen nyitott blendével fotózni ND szűrő nélkül. Örömteli meglepetésemre az E-P7-ben ez a csendes üzemmód nem került az AP mód kreatív funkciói közé, hanem éppen úgy használható akár A, S, M módokban is, mint az EM1 Mk.II vázamnál. Bravó Olympus, így már nem csak a kis méreteiből fakadóan lehet remek társ az utcai fotóknál, de kellően csendben is tud maradni ahhoz, hogy ne buktassa le a fotóst.  

Az igazi varázslat akkor veszi kezdetét, amikor az ember elfordítja a Pen F-ből örökölt Color Creator kapcsolót. Ilyenkor még a gyorsmenü paraméterei is megváltoznak kicsit. Van 4 féle MONO és 4 féle COLOR mód, de mindegyik esetén lehetőség van arra, hogy személyre szabjuk az egyes alapbeállításokat. A MONO esetén például rá lehet szűrni az egyes színcsatornákra, mint amikor az analóg korszakban színszűrőket csavartunk fel az objektívre, hogy kiemeljük egy-egy szín tónusait és azok markánsabban jelenjenek meg a monochrome képen. Ha a COLOR módokat használjuk, akkor a Color Creator-al külön színcsatornánként tudjuk beállítani a színeket. Ez valóban a Pen F saját funkciója volt. A többi vázban is elérhető a Color Creator, de az nem olyan, mint a Pen F-nél vagy az E-P7-nél, ugyanis azokban egyszerre csak egy színcsatornát lehet állítani. Miért jó, ha külön lehet állítani a színeket? Lényegében elfelejtheted a RAW-ban fotózást. Minden lényeges dolog a fotós keze ügyébe lett adva. Az expozíció fő elemeit a záridőt és a blendét két tárcsával lehet beállítani, a Color Creator kapcsoló alá pedig nem csak a 4 féle monochrom és 4 féle színes stílus lett betéve, amik személyre szabhatók, de ide került az árnyék és a csúcsfény beállítására szolgáló görbe, sőt még külön a közép tónusokat is tudjuk állítani. Egyszóval a fotósnak lehetősége van arra, hogy előmunkázzon az utómunkázás helyett, ami lényegesen jobb szerintem, tekintettel arra, hogy amíg ott vagyunk a helyszínen még bármit újra lehet fotózni, de otthon a PS, Lr előtt már maximum a hozott anyagot dolgozhatjuk fel. A színcsatornákon és a tónusokon túl külön állítható a fehéregyensúly is, ami több fokozatban elvihető a hidegebb és a melegebb irányba és még a kontraszton is állíthatunk. Ezen paraméterek felhasználásával számos recept is kering a neten, hogy melyiket milyen értékre kell állítani ahhoz, hogy olyan színvilágot kapjunk, mint ha például egy tekercs Kodachrome filmet fűztünk volna a gépbe.   

Egy további fantasztikus lehetőség az analóg világ kedvelőinek, ha a MONO stílus egyikét választjuk, akkor külön, három fokozatban állíthatjuk a gyorsmenüből a fotó szemcsézettségét. Ez nem azonos az ISO növelésével elérhető zajjal. Ha bekapcsoljuk, hogy szemcséket szeretnénk a fotókon, akkor hasonló szemcséink lesznek a képen, mint amikor filmre fotóztunk és a kis ezüst kolloidok adta szemcsékkel találkozhattunk, viszont az ISO emelésével kapott eredménnyel szemben, ez nem megy az élesség rovására és nem vesznek el finomabb részletek sem. Ha a fotók mentését úgy állítjuk be, hogy ne csak JPEG-ben mentsen, hanem RAW-ban is, akkor egy teljesen nyers fotót is elment a gép, ami mentes lesz mindenféle szűrőtől és szemcsétől így, ha utólag meggondolnánk magunkat, akkor is van egy nyers fotó, amihez nyúlhatunk. Ezekkel a Color Creator kapcsolóval előhívható funkciókkal kezdett megfordulni a tesztelés és már nem is igazán az volt a középpontban, hogy én mit tudok kihozni az E-P7-ből, hanem az kezdett el érdekelni, hogy ez a kis Pen mit hoz ki belőlem. Családi nyaralásra vittem magammal a gépet és minden alkalommal, amikor egy újabb programra indultunk, valami olyan érzés fogott el, amit már évek óta nem éreztem. A kíváncsiság. Izgatottan vártam az újabb témákat és azon agyaltam, hogy az E-P7 melyik kreatív funkcióját húzom majd elő a tarsolyból, amivel személyesebbé tehetem a fotókat.

Megmondom őszintén, hogy rajongok mindkét Olympus vázamért. Mindegyiket másért szeretem. Viszont a bő egy hetes tesztelés után nagyon nehezemre esett az E-P7-et vissza adni. A nyaralás során nem volt lehetőségem PS-ban dolgozni. Mivel a kattintás előtt mindent beállíthattam, majd az elkészült JPEG-et átlőttem mobilra, konkrétan utómunka nélkül máris mehettek a fotók Facebook-ra vagy Instára. Azt hiszem, hogy ez manapság sokak számára fontos, ahogyan az is számít, hogy egy szimpla mobilos fotó kerül megosztásra vagy egy igényesebben komponált kép. Még szép, hogy számít, hiszen ezek a közösségi oldalak nemcsak családi emlékek gyűjtőhelyei, hanem kommunikációs csatornák is. Ha már lepötyögtem ide ezt a szót, hogy igényesség, akkor az mellett sem lehet elmenni, hogy az E-P7 nem csak egy fényképezőgép.  

De nem ám! Ez kérem egy legalább olyan fontos kiegészítője lehet az öltözékünknek, mint egy ékszer vagy karóra. Az E-P7 dobozában volt egy csodaszép vékony bőr nyakpánt, amit felraktam rá. Így sétálgattam a családommal Szeged gyönyörű belvárosában. Számomra is meglepő volt, hogy hol a Kárász utcában, hol pedig a Reök Cukrászdában szólítottak meg azzal, hogy milyen szép fényképezőgép, akár egy kis ékszer, ez biztosan filmes gép, mert manapság ilyeneket már nem nagyon csinálnak. Szerencsére azért akad még pár gyártó, akik nem csak jót, de szépet is gyártanak, viszont tény, hogy a Pen E-P7 valóban csinos darab lett és simán elhiteti magáról, hogy évtizedeken át várakozott egy vitrinben azért, hogy 2021-ben ezzel villoghassak az utcán. A Pen gépekhez korábban is lehetett kapni különböző kiegészítőket. Egészen biztos vagyok benne, hogy rövid időn belül az E-P7-hez is lesznek majd tokok és nyakpántok, elegáns táskák hölgyeknek és uraknak egyaránt. Az Olympus, pontosabban az OM System, a divat kérdését egészen biztosan komolyan veszi, amit jól jelez az is, hogy a Pen E-P7 nemcsak fekete/ezüst színpárosítással jelent meg, hanem létezik belőle fehér/ezüst is. Azt hiszem, hogy mindkét színváltozatot sikerült annyira kifogástalan esztétikával megalkotni, hogy bátran kiegészíthetjük vele az öltözékünket legyen szó akár lazább szerelésről egy baráti találkozón, vagy akár egy elegáns öltözékről amivel például egy báli vendégsereget kápráztatnánk el.

Az élménybeszámolómat a “Hozd elő magadból a Művészt!” gondolattal kezdtem, hogy miért pont ez lett az Olympus szlogenje. Nos, én még soha nem mertem magamat művésznek nevezni, de a Pen E-P7-el töltött egy hetem során ez a kis váz olyan ajtókat nyitott ki bennem, amin magam is meglepődtem. A szabályszerűségek helyett sokkal jobban érdekeltek a tónusok, színek vagy a szemcsézettséggel elért filmes hatás. Például, ha a MONO2 stílusban az arcok egyes részeire annyi árnyék került, amit korábban biztosan világosítottam volna, most úgy hagytam mert nagyon tetszett. Pár hete még PS-ben addig gyúrtam a fotóimat, amíg azt nem éreztem, hogy minden tökéletesen a helyén van. Az E-P7-el nem számított a tökéletesség elérése, mert az elkészült fotók így “nyersen” lettek számomra tökéletesek és élettel telik. Ez az egy hét valami olyat jelentett nekem, mint ha részt vettem volna egy egész hetes Olympus workshop-on. Üzenem a srácoknak az Olympus-nál, hogy most már mindent értek.

Roszberger Bandi