Az expozíciós háromszög – záridő

Ez egy olyan téma, amivel most nem biztos, hogy a profikat nyaggatnám. Ők szinte ezzel kelnek és ezzel fekszenek. Olyan számukra, mint a kézmosás. Bár a járvány idején mindenki egyre jobb a kézmosásban, ez a háromszög azért sokak számára okozhat meglepetéseket. Könnyű elveszni benne, mint repülőnek a Bermuda-háromszögben.

Ebben a cikkben most a záridőt fogom bemutatni, de azért tisztázzuk, hogy mi is az expozíciós háromszög.

Ez a záridő, blende és az ISO értékek hármasa. A hármasból az első kettő érték lesz az, amivel kreatívkodni lehet majd, az ISO pedig ennek a két értéknek a megfelelő összehangolásában segít. Nem szeretnék száraz fogalmakba belemenni, mert erre bőven vannak internetes oldalak. Inkább megpróbálom elmagyarázni a működését. Szerintem annak érdekében, hogy a fotós ne vesszen el ezen értékek sorában, érdemes egy sorrendiséget felállítani a beállításuk során. Nyilván, ha már rutinból megy a dolog, akkor a sorrendiség megbontható.

Első lépésben én a záridőt állítom be. Ennek nagyon egyszerű oka van, ugyanis ezzel határozom meg, hogy mennyi ideig exponáljon a fényképezőgép, mennyi ideig érje fény a szenzort. Ha rövid ideig exponálok, akkor a képen kimerevítem a világot, ha hosszabban, akkor lesznek bemozdult, életlen részek is. Mire jó ez a vacakolás? A kérdés jó lehet, hiszen általában az a cél, hogy a képen a téma éles legyen. Való igaz, az esetek többségében ez a cél. Viszont lehetnek olyan esetek, amikor szeretnénk a mozgást kifejezni és szándékosan engedjük egy hosszabb záridővel, hogy a fotón legyenek bemozdult részek is. Egy elszáguldó autó például, ha a fotón kicsit engedjük bemozdulni, akkor érzékeltetjük, hogy az a kocsi halad és nem áll. Tájképeknél is csodálatos eredményt kaphatunk, ha a víz mozgását hosszabb záridővel fotózzuk le.

A hosszabb záridőre nem csak akkor lehet szükségünk, ha mozgást szeretnénk ábrázolni. Hosszabb záridőre akkor is szükségünk lehet, ha egyszerűen az objektívünk nem tud elég fényt beengedni ezért egy rövidebb záridő esetén sötét lenne a kép. Például le kell fotózni egy tárgyat, de nincs nálunk vaku, és szeretnénk alacsony értéken tartani az ISO-t. A gépen például egy egyszerű kit objektív van, ami nem túl fényerős, ezért kénytelenek vagyunk hosszabb záridőt választani. Ilyenkor kell egy stabil állvány, mert a hosszú záridőt kézből nem túl szerencsés alkalmazni, ha csak nincs valami bitang jó stabilizátor az optikában vagy a vázban. A gépet állványra téve, hosszabb záridőt beállítva is remek, éles fotókat lehet gyártani statikus, mozdulatlan témák esetén, még egy nem túl fényerős objektívvel is, csupán az ideális záridőt kell belőni. Mennyi az ideális záridő?

Ha megnézed a gépedben a záridőket, akkor azt látod, hogy bár váz függő, de akár 30s-ra is állíthatod. Ez csökken szépen lassan 1s-ra. 1s után viszont hirtelen nőni kezdenek a számok, akár több ezres értékig is és a növekvő számok ellenére nem hogy nőne a záridő, de egyre rövidülni fog. Ez azért van, mert 1s után már az 1s törtrésznyi záridőket mutatja a számláló. Ha azt mondom, hogy állítsd a záridőt 1/125s-ra, akkor az azt jelenti, hogy a szenzorra annyi fény jut be, amennyi az 1 másodperc 125-öd része idő alatt átjut a fénykapun. Ez így elsőre picit nehéznek tűnhet, de szoktam hozni egy kicsit vicces példát, amivel érthetőbb, hogy az 1s-nál rövidebb záridő a növekvő számok ellenére miért lesz mégis egyre gyorsabb. Az 1s legyen egy torta. A tortát szeletekre vágom. Ha a tortát négy szeletre, azaz négy felé osztom, egy szelet elfogyasztása sokkal tovább tart, mint ha ugyanazt a tortát 125 szeletre vágnám, hiszen 125 felé vágva a tortát, egy szelet sokkal vékonyabb lesz. Nem beszélve, ha ugyanazt a tortát 1000 szeletre vágom.

Tehát az egész tortánk az 1s. Ez nagyon hosszú záridő, mert egy tortát nagyon sokáig tart megennünk. Valamivel rövidebb az ¼ záridő, amikor ugyanazt a tortát 4 felé osztjuk. Még így is kapunk akkora szelet tortát, amivel elég sokáig elvagyunk. Ennél rövidebb záridő az 1/60, amikor ugyanazt a tortát már 60 felé osztjuk. Sokkal vékonyabb szeletet fogunk kapni, mint amikor csak négy felé osztottuk a tortát, gyorsabban végzünk vele. Egy nagyobb ugrással már igazán rövid záridőt kapunk 1/500 vagy akár 1/1000-nél. A tortát ilyenkor 500 vagy 1000 részre osztjuk, egy szelet már nagyon vékony, amit egy szempillantás alatt megeszünk. Ennél vannak még gyorsabb értékek is, mert egyes fényképezőgépeket 1/4000 vagy akár 1/8000 záridőre is lehet állítani.

A megfelelő érték annak a függvénye, hogy mit szeretnénk elérni. Ha a cél az éles, bemozdulás mentes kép, akkor első körben a saját kezed remegéséből származó bemozdulást kell kizárni. Ehhez a szabály az 1/gyújtótávolság. Hűha mi? Ha full frame géped van, akkor megúszod a dolgot annyival, hogy leolvasod az objektívedről, hogy hány mm-es a gyújtótávolsága. Tegyük fel, hogy van egy 100mm-es objektíved és nincsen stabilizátorod, sem állványod. Full frame gép esetén ahhoz, hogy a kezed remegése ne eredményezzen bemozdult képet, ezzel az objektívvel a leglassabb záridő az 1/100s lesz. Ha nem full frame géped van, akkor az objektíved gyújtótávolságát meg kell szorozni a szenzorodnak megfelelő szorzószámmal. APS-C esetén 1.5-es, Canon APS-C-nél 1.6-al, m4/3-nál 2-vel. Tehát ha van egy 100mm-es optikánk egy átlag APS-C vázon, akkor a 100x1.5=150, tehát az a záridő, aminél a kezünk remegése még nem fog bemozdult képet eredményezni az 1/150s lesz. Ha m4/3-ra nézem ugyanezt, akkor ott a 2-es szorzó miatt az 1/200s lesz a biztonsággal kitartható záridő. Persze azt hozzá kell tennem, hogy mindez csak elmélet és papíron van így.

Nagyon sok személyes adottság is közbeszólhat. Én például 1-2 pálinka után simán kitartanám ezt a 100mm-es objektívet 1/100s-nál hosszabb záridővel is. De sok esetben segítenek a stabilizátorok is, például a m4/3-os Olympus vázakban mindben van szenzor stabilizátor. Mindez olyan esetekre igaz, amikor a kezed remegéséből adódó bemozdulást szeretnéd elkerülni. Tehát a példánkban attól, hogy beállítod 1/100s-ra a záridőt, ha egy gyorsan mozgó dolgot akarsz lefotózni, az még bemozdulhat ennél a záridőnél is.

Sajnos így elmondható, hogy nincsen általánosan kimondható érték. Ha szeretnél bemozdult részeket a fotón, akkor lassabb záridőt kell választanod, például 1/30s. Ha pedig mondjuk sportot fotózol, ahol sok a gyors mozgás és szeretnéd a pillanatokat megfagyasztani, akkor sokkal gyorsabb záridőre lesz szükséged, mint például 1/1000s.

Ezek azok a dolgok, amik miatt elmondható, hogy egy rutinos fotós nem csak kattintgat, hanem a tapasztalatait, szakmai ismereteit felhasználva, tudatosan állítja be gépét a megálmodott kompozíció megvalósításához. A kulcsszó a tapasztalat. Sajnos ezt a részét nem lehet megúszni. Minél több szituációba kerülsz, annál több tapasztalatot fogsz gyűjteni. És ha hibázol? Ha a hibáddal nem károsítasz meg mást, akár egy megbízót, akkor nincs baj. Sőt a hiba is plusz egy tapasztalat, amit a magad oldalára fordíthatsz. Ezek után már csak annyi a dolgod, hogy magadhoz veszed a gépedet és gyakorolsz.

A következő ilyen cikkben mesélek a csodálatos blendéről.

Szöveg és fotó: Roszberger Bandi