A fotográfia hajnalán
1839. augusztus 19. Fontos dátum ez a fotográfia világában. Ezen a napon mutatták meg a világnak a fényképezés technikáját Párizsban. Hivatalos feltalálóként Louis Jacques Mandé Daguerre lett megnevezve. Ugyanakkor az első, hivatalosan fotográfiaként nyilvántartott alkotás nem az ő nevéhez fűződik, hanem Nicéphore Niépce-hez. Akkor most hogyan is van ez?
Apró kis mozaikokat kell egymásba illeszteni, hogy megkapjuk a teljes képet arról, hogy a fotózás technikája hogyan született meg. Az 1839. augusztus 19-én tett bejelentésben az igazi szenzáció a technikai megvalósításban volt, nem pedig a fényképezés felfedezésében. Már a bejelentés előtt is ismert volt, hogy a fény rögzíthető. Tudták, hogy az ezüst sói a fény hatására sötétednek. Sőt, tulajdonképpen ismertek voltak a fény befogásához szükséges eszközök is úgy, mint fényáthatlan doboz, fényérzékeny anyagok, de még a lencsék fontossága is ismert volt a megannyi megépített camera obscura általi tapasztalatoknak köszönhetően. A camera obscura ugyanis egy lencsetag nélküli optikai eszköz, manapság inkább lyukkameraként emlegetjük. Te is kipróbálhatod, építhetsz magadnak egyet vagy csupán fúrsz egy lyukat a vázsapkád közepére és objektív helyett azzal exponálsz párat.
Az igazi problémát nem az okozta, hogy ne lettek volna ismertek a fényképészethez szükséges kellékek. A probléma abból fakadt, hogy a sötétedést nem tudták megállítani. A fény hatására a fényérzékeny anyagon az ezüst sók sötétedni kezdenek. Egyrészt ezt a sötétedést nem tudták megállítani, másrészt a fényérzékeny anyagon egy látens kép jön létre, ami a hívás következtében válik valós képpé. Ezekhez a folyamatokhoz nem voltak meg a szükséges vegyi anyagok.
Az első fényképet Nicephore Niepce követte el egy kísérlet során. Fényérzékeny anyagokon folytatott kísérletet. Camera obscura-t használt, amibe júdeai aszfalttal bevont ónlemezt helyezett. A fényérzékeny anyag jelen esetben a júdeai aszfalt volt, ugyanis ez az anyag azokon a részeken, ahol fény éri, megkeményedik. Az első fénykép a Kilátás a dolgozószobából címet kapta. Niepce a szobája ablakából fotózott és azt rögzítette, ami az ablakán kinézve a szeme elé tárult. Vagyis nem egészen, mert ha pontos akarnék lenni, akkor azt írnám, hogy azt rögzítette, amit az ablakából 8 órán át kitekintve látott. Ez a kép ugyanis egy 8 órás expozíció eredménye. Ez a 8 órás expozíciós idő az oka annak, ahogyan a fények megmutatkoznak a képen, ugyanis a 8 óra alatti fényváltozásokat is rögzítette. Az ónlemezen lévő júdeai aszfaltot levendulaolajjal kezelte, ami hatására azok a részek, amik kevesebb fényt kaptak felpuhultak, így kioldhatóvá váltak és láthatóvá lettek az árnyékok a képen. A lemezen maradt kis részekből szinte nem is kivehető a kép, ezért lenyomatot készített róla. Ez a fotó a mai napig megtekinthető Texas-ban a Harry Ransom Humanities Research Center-ben. Ez a fotó még nem igazán részletgazdag, nyugodtan kijelenthetjük rá, hogy nem képvisel komolyabb minőséget. Niepce nem is nevezte fotográfiának, a Heliografia nevet adta neki.
Nem csak Niepce-t foglalkoztatták a fényérzékeny anyagok. Őt megelőzően Johann Heinrich Schulze (1687-1744) is foglalkozott ezzel a témával. Német vegyészként az ezüstsók fényérzékenységét vizsgálta. Thomas Wedgwood (1770-1805) és Humphry Davy (1778-1829) szintén a fényérzékeny anyagokon végeztek kutatásokat. De nem csak vegyészek foglalkoztak a témával. A fényképészeti eljárások szabadalmaztatására párhuzamosan érkeztek bejelentések, így nagyon nehéz igazán megmondani, hogy ki volt az első a sok feltaláló között. Miért pont ezekben az években lett ekkora sláger a fotózás kutatása? Több tényező együttes hatására alakult ez így. Ezek egyrészt lelki folyamatokból fakadnak. A romanticizmus idejében vagyunk ebben az időben, ami az érzelmek szenvedélyes kifejezésére buzdít, áttörve a racionális szabályszerűségeket. Ezzel egy időben a kevésbé tehetős társadalmi rétegekben is megfogalmazóik az igény az önarcképre, portréra. A nemesség körében divat volt, hogy festőt fogadtak, aki megfestette a megrendelő portréját. Olcsóbb, könnyebben kivitelezhető megoldásokat kerestek a kevésbé tehetősek. Ugyanakkor a vállalkozói, iparos szférában is egy fajta üzleti modell lett a vegyiparba való befektetés, ami megteremtette a fotózáshoz szükséges vegyszereket.
Miért pont Daguerre lett a hivatalos feltaláló? Verseny lehetett az országok között, mint pl az űrhajózásban az 1900-as évek második felében, hogy ki küld elsőre embert az űrbe. Daguerre eljárását ingyen alkalmazhatta Franciaország népe, viszont az Angoloknak érdekes módon már fizetni kellett érte. Még Daguerre eljárása sem mondható teljesen tökéletesnek, bár az kétségtelen, hogy Niepce Heliográfiájánál sokkal részletgazdagabb és élesebb az eredmény. Daguerre kísérletezése teljesen más indíttatásból fakadt, mint Niepce esetén. Utóbbi a tudomány számára dolgozott, míg Daguerre üzletet látott a fotográfiában. Festő volt és vásári komédiás, aki arra törekedett, hogy minél jobb minőségű képeket készíthessen. Ezüsttel bevont rézlemezt használt, amit jódgőz fölé tartott, így fényérzékeny ezüstjodid keletkezett. Az expozíciót követően látens kép jött létre, amit láthatóvá kellett tennie. Higanygőzzel sikerült látható képet varázsolnia, de ez az a pont, ahova többek is eljutottak. A sötétedést kell megállítani, vagyis valamivel fixálni a hívást. Rájött, hogy tömény melegvizes sóoldattal megszüntethető a fényérzékenység vagyis megállítható a sötétedés. Dagerrotípiának nevezte el az eljárást. Egy hétköznapi vásári komédiás, egy üzletember, hogyan juthatott erre a felfedezésre? Nem egyedül dolgozott ezen a projekten. Niepce-el közösen fejlesztették tovább a Heliografiát. Niepce meghalt 1833-ban, még az 1839-es nagy bejelentés előtt. Daguerre természetesen nem csupán önmagának tulajdonítja a felfedezést ezért Niepce fia, Daguerre-hez hasonlóan életjáradékot kapott a felfedezésért.
A dagerrotípia sem tökéletes. Nagyon érzékeny és az alkalmazott vegyszerek kifejezetten mérgezők. Ugyanakkor egy nagyon különleges látvány. A rézlemez már önmagában is nagyon szép sárgás. A fényt kapott ezüstjodid sötétebb sárga lesz. Gyönyörű, ahogy egy ilyen lemezen megcsillan a fény. Az elkészült dagerrotípiának nincsen külön negatívja és pozitívja, ezért ez a kép egyszerre negatív és pozitív is, ami a mai értelemben véve nem sokszorosítható. Az 1850-es évekig használták ezt az eljárást, aztán a sokkal részletgazdagabb felbontást biztosító nedves kollodiumos eljárás lassan kiszorította.
Szöveg: Roszberger
Forrás: OKJ-s jegyzeteim
Kiemelt kép: Louis Daguerre - Egy ritkasággyűjtemény darabjai,
Forrás: Wikipédia