Valami van a levegőben

Fogalmam sincsen, hogy mitől lehet, de időnként egy egy fotós eszköz kapcsán bekattan egy dal és szinte végig az forog a fejemben, amíg azzal foglalkozok. Mindenkit szeretnék megnyugtatni, hogy az orvosaim szerint teljesen normális vagyok és éjszakánként a hangok is ezt sutyorogják a fülembe. Most pedig tényleg van valami a levegőben. Ez az év nem volt valami túl jó és itt vannak az ünnepek, ami számomra éppen ennek az évnek a viszontagságai miatt most talán még fontosabb, mint korábban.

Zoemini C

Amikor elkezdtem nézegetni a Canon Zoemini termékeit és a kis Selphy nyomtatót, valahogy a Halott pénz dala ugrott be. Soha nem felejtem el, hogy amikor a Fujifilm megjelent az Instax gépekkel, akkor mennyire nem vettem ezeket komolyan. Egyszerűen nem éreztem azt, hogy bármi értelme lenne egy Instax-nak. Műanyag optika, semmi utómunka, ha elkattintom és nem jó akkor lehet újrázni, amivel fogy a fotópapír. Egy kis nyomtatónak, amivel telefonról lehet képeket nyomtatni már több értelmét láttam. A fotókat még utólag lehet javítgatni akár a telefonon és ha minden szuper, akkor a kizárólag jól sikerült fotókat ki lehet nyomtatni.

Aztán mégis vettem egy Instax masinát és sok minden megváltozott bennem. Egyáltalán miért vetemedtem arra, hogy legyen egy ilyen gépem? Mert egy nyughatatlan fickó vagyok, aki ez mellett nagyon kíváncsi természet. Névjegykártyát akartam, de valami egyedit. Minden bizonnyal mindenkinek megvan, hogy kap egy névjegykártyát valakitől, aztán telnek a hetek, egy idő után már azt sem tudja, hogy kitől kapta. Aztán ha egy évben egyszer szükség lenne az adott személy vagy cég szolgáltatásaira, akkor meg egyszerűen nem kerül elő a táska forgatagából, mint ha elpárolgott volna. Én arra törekedtem, hogy a névjegykártya amit átadok, az kiemelt helyre kerüljön, azt nézegessék és ne dobják ki.

Ilyen papírt használna a Zoemini C és S, továbbá a Zoemini nyomtató. Létezik belőle 20db-os és 50db-os kiszerelés is, továbbá olyan csomag, amiben képkeretet és albumot is kapunk a papír mellé.

Az Instax fotópapírja hasonlít a régi Polaroid papírhoz, ennek az alján is van egy üres fehér sáv, amennyiben fehér papírt töltöttünk a gépbe, mert létezik különböző színekben és mintákkal is. Én fehéret használtam, így a fotó alján az üres sávra egy alkoholos filccel szépen rátudtam írni a weblapom címét, ahol ott van a többi elérhetőségem is. Nekem ez bejött.

Amikor a lányomat vittem a játszótérre, mindig vittem magammal a kis gépet. Csináltam a lányomról képeket, de volt olyan is, hogy barátra lelt játék közben és az újdonsült kis barátja apukájával vagy anyukájával beszélgetésbe elegyedtünk. Közben megkérdeztem, hogy csinálhatok-e egy fotót emlékbe. Elkészült a kép, ráírtam az alsó sávra a weblapom címét és kész is a névjegykártya. Mivel a gyermeke van rajta, így kidobni nem fogja, sőt talán kiteszi a tükör mellé, vagy a monitorára tűzi stb. Sok ilyen kis magánakcióból lett aztán megkeresés és munka is.

Zoemini S. A kereső melletti gombbal lehet váltani a 2×3 és 2×2 formátumok között.

A legnagyobb problémám viszont azzal volt, hogy amíg egy névjegykártya elfér a tárcámban, addig a gép, annak ellenére, hogy bankkártya méretű fotót csinált, sajnos elég terjedelmes darab volt. Nem tudtam mindig magammal vinni és gyakran éppen ilyenkor kellett volna. Gondolkodtam azon is, hogy veszek egy kis Bluetooth-os nyomtatót, amivel mobilról lehet nyomtatni, de aztán soha nem került erre sor éppen a nyomtató méretei miatt.

KAPCSOLÓDI CIKKEK:

Amikor megjelent a Zoemini C és S, akkor felcsillant a szemem, hogy végre egy kicsi és lapos Instant fényképezőgép, ami ráadásul egészen más technológiát használt, mint a Fujifilm gépe. A Zoemini C és S ugyanis a ZINK vagyis a Zero Ink technológiát alkalmazzák. Röviden nincs benne a klasszikus értelemben vett tinta, mint egy hagyományos nyomtatóban. A fotópapírban kis kristályok vannak, amik hő hatására aktiválódnak, ezek adják a fotó színeit. Ennek a nagy előnye, hogy nem kell attól tartani, hogy kifogy a tinta. Ebben egyébként hasonló az Instax-hoz, mert abban sem kell tintapatront cserélni. Mégis az eltérő módszer miatt a Zoemini instant kamerái részletgazdagabb és színekben élénkebb nyomatokat adnak, mint az Instax.

A Zoemini C esetén csak egy kis tükröt kapunk a selfie-hez, de a kialakítása szimulálja az elkészült fotót, így könnyű benne komponálni.

Már eleve az is szimpatikus volt, hogy a Zoemini C-ben egy 5Mp-es szenzor, míg a Zoemini S-ben egy 8Mp-es szenzor kapott helyett. Vagyis ezek az Instax-tól eltérően nem analóg gépek, hanem digitálisak. A gépbe tehető Micro SD kártyára menti a képeket. Ennek akkor van fontos szerepe, ha egy fotóból több nyomatot szeretnénk. Akár egy farzsebben elférnek, a Zoemini S kapott kis ledes körvilágítást is az optika köré, a nyomatok tartósak, ellenállnak a víznek, nem szakadnak és akár öntapadós matricaként is használhatjuk. Az optika pedig egy 25,4mm-es f2.2-es lencse. Az Instax géppel nagyon nehéz volt komponálni, mert a keresőben csak egy középső pont volt megrajzolva. Az én gépemnél hiába komponáltam középre, valahogy mindig félre csúszott a téma a fotón. A Zoemini keresője másképpen lett kialakítva. Pontosan látjuk, hogy mi kerül a fotóra, jelölve vannak a kép határvonalai. A Zoemini S esetén az optika körüli rész tükrös arra az esetre, ha selfie-t szeretnénk készíteni. Erre a tükrös felületre is gyönyörűen fel vannak rajzolva a fotó szélei, így gyerekjáték komponálni. A Zoemini C csak egy pici tükröt kapott a selfie-hez, de annak a mérete is úgy lett kialakítva, hogy kvázi modellezi az elkészült fotót.

Zoemini S

Az én szempontomból még tökéletes is lehet. Ha csak a termékfotókra hagyatkozunk, akkor a kinyomott fotónak nincs fehér sávja, amire írhatnék, így hiába kapunk itt is kis képecskéket amik pénztárcába is tehetők, névjegykártyának nem ideális. Azonban ha jobban elmélyedünk a részletekbe, akkor kiderül, hogy két formátum választható, az egyik a 2×3, amikor a teljes papírt lefedi a fotó, a másik a 2×2, amikor megkapom azt a fehér sávot ahova írhatnék. Csupán egy megfelelő tollat kell találni és kész is az egyedi névjegykártya. Kipróbáltam több tollat is és például egy vékony hegyű alkoholos filc tökéletesen fog rajta és pici száradás után nem mázolódik el a szöveg sem.

Zoemini S. Szépen meglettek rajzolva az optika körüli tükrön a kép szélei. Így nagyon könnyű selfie-t komponálni. Az optika körüli fehér gyűrűbe került a 8db led.

Más felhasználásra is kiváló eszköz. Szeptemberben iskolába megy a lányom és akkor például jó hasznát vehetnénk. Sok évet dolgoztam gyógypedagógiai asszisztensként, főleg alsós osztályokban. A sok kis elsős manócska körében mindig azt láttam, hogy az egyik legnagyobb lelki problémát az új iskolai életforma jelentette. Ez egy olyan új élet számukra, amikor kicsit távolabb kerülnek a szülőktől és a játékos gyermekkortól. Amíg az oviba lehetett vinni valami játékot, addig az iskolában egy idő után cikinek fogja érezni az apróság, ha bevisz magával egy plüsst. Különösen ha van az osztályban olyan, kicsit korábban érő gyermek, aki ennek hangot is ad. Pedig ez nagyon fontos a számukra, mert az a tárgy, amit magával visz, az olyan neki, akár egy kis fonál a biztonságot jelentő családhoz. A suliban már komolyabb követelmények vannak, kevesebb játékkal és anya sem viheti el a csemetét ebéd után mert bizony még órák vannak. Otthon meg a családi társasjátékot gyakran felváltja a leckeírás. Ezek az öntapadós fotók viszont megteremthetik azt a biztonságérzetet a gyermekben, ami nyugalmat hoz a lelkében. Pár közös családi fotó a füzetborítóra, tolltartóra felidézheti a gyerkőcben a család melegségét és a suliban a legnehezebb pillanataiban kapaszkodhat ezekbe az érzésekbe.

Zoemini nyomtató

Persze ezeknek az öntapadós képeknek a felhasználása csak a kreativitásunkon múlik. Ajándékokra dekorációnak, vagy akár fotóval ellátott ültetőkártyáknak is remek lehet, de a gyógypedes vénámat ismerve én biztosan a lányom kezébe is bele merném nyomni a Zoemini S-t és kitalálnék olyan játékokat, amik fejlesztik a vizualitását, memóriáját. A lányom oda van a matricákért és hatalmas élmény volt neki, hogy a tesztelésre kapott Zoemini-n saját maga nyomtathatott matricákat. Kitűnő motiváló eszköz, hogy ha például rendet rakott a szobájában, akkor kereshet egy Jégvarázsos fotót a neten, amiből nyomtathat magának matricát. Jelentem, működik! Ragyog a szobája. 🙂

Canon Selphy Square GX10

Ha viszont valakinek nem elegendő a bankkártya méretű fotó, akkor választhatja a Selphy Square GX10-et. Ezen nincsen optika, nincs fényképezőgép formája, ez kifejezetten egy kicsi nyomtató, ami szintén Bluetooth-al kapcsolódik a telefonhoz. Kicsit más nyomtatási technológiát használ, mint a Zoemini. Ez egy hőszublimációs nyomtató, ami röviden annyit tesz, hogy a behelyezett fotópapírra fóliákon keresztül kerül rá a festék. A fóliákra vannak felvíve a festék kristályok, melyek hő hatására párologni kezdenek és a párolgás során kerül a tinta a papírra. Ha van tinta, akkor felmerülhet a kérdés, hogy a jobb farzsebemben viszem majd a nyomtatót, a balban meg a tintapatront? Nem. A nyomtatóhoz megvásárolható XS-20L csomag tartalmazza a fotópapírt és tartalmaz két hengert. A fóliák a hengerekre vannak felhelyezve. Nagyon könnyen lehet hengert cserélni a nyomtatóban és a papírokat a helyükre tenni. Minden úgy van kialakítva, hogy a felhasználónak végtelen egyszerű legyen a dolga. Egy csomagban egyébként 20db papír található és a hengereken is ennek megfelelő fólia mennyiséget kapunk. Az elkészült képek 68x68mm-es méretűek, az alsó részükön írható szegéllyel és ha kell ezek is matricaként használhatók. Na kérem, ebből is egyedi névjegykártya készíthető! 🙂

A Canon Selohy Square GX10 fotói is öntapadósak, így könnyebb albumba helyezni őket.

Az egyetlen kérdés, hogy mennyire hordozható. A méretei alapján nem vészes a dolog, mert egy 102×143×31 mm-es eszköz nem túl nagy és az én Tesco-ban vásárol farmereim farzsebében is elfér. Súlyra viszont már egyáltalán nem zsebbarát, ugyanis 445g. A Zoemini S 121×80,3×21,5 mm-es és csupán 188g. Viszont egy táskába bedobva a Selphy Square GX10 hordozhatósága sem jelenthet gondot, különösen hogy kifejezetten lapos.

Az XS-20L csomag tartalmazza a 20db papírt és az ehhez elegendő tintát is.

Amennyiben a Zoemini S nem felel meg, mert nincs szükségünk a fényképezőgép funkciójára, de a Selphy-t túl nehéznek érezzük, akkor létezik egy terméke a Canon-nak csak egyszerűen Zoemini névre keresztelve. Nincs utána sem C, sem S, csak így szimplán Zoemini. Szintén bankkártya méretet nyomtat, mint a fényképezőgép társai, de ez csak egy szimpla nyomtató. Ez még kisebb, mint a Zoemini S vagy C, ugyanis 118,31×82,36×18,7 mm csupán és 160g. Ez már valóban egy zsebben elférő nyomtató, ugyanazt a ZINK technikát követi, mint az S és C. A Canon Mini Print alkalmazáson keresztül tudunk Bluetooth segítségével képeket átküldeni a nyomtatóra. Mindössze egyszer kell párosítani a telefonhoz, a további bekapcsolások alkalmával automatikusan felismerik egymást. Androidos és iOS-es alkalmazás is elérhető hozzá. Kipróbáltam ezt a Canon Mini Print alkalmazást és ha már a névjegykártyát erőltetem, akkor megnéztem, hogy van-e arra lehetőség, hogy magára a képre írjak, amit rányomtat és ne egy tollal a fehér sávra. Bizony van ilyenre is lehetőség! Nem csak szöveget lehet rátenni a képre, de rengeteg keretből és jópofa kis ábrákból is lehet válogatni. Szeretem az adott helyzetből kihozni a lehető legjobbat. Engem nagyon elgondolkodtatott ez a dolog, mert ha a mobilommal portré módban elkattintok egy fotót, aminek ha szoftveresen is, de lesz egy háttérmosása, az biztosan kellemesebb a szemnek, mint ha minden éles a képen. Az iPhone-ban a Fotók alkalmazással egyetlen gombnyomással az automatika sokat javít a képen, a Canon Mini Print-ben egy perc a fotóra ráírni a nevemet és az elérhetőségemet és már mehet is a nyomtatás. Kipróbáltam és az egész mutatvány nem tart tovább 3 percnél. Ennyi idő meg általában van, az én eseteimben egészen biztosan.

Valamivel kisebb is a nyomat a bankkártya méretnél. A fotóra könnyű szöveget varázsolni, aminek a méretét, színét és betűtípusát is beállíthatjuk a Canon Mini Print alkalmazásban.

Körülbelül 15.000-20.000Ft van a Zoemini nyomtató és a Zoemini S között. Igen, én az S-t részesítem előnyben a C-hez képest. Sanszosan a C és S közül az S verziót választanám nem csak a 8 db led miatt, amit az optika köré építettek egy fajta selfie fényforrásnak, de ez a gép a C-vel ellentétben kommunikál a telefonunkkal is a Canon Mini Print alkalmazáson keresztül. Ez egyben azt is jelenti, hogy az S akár egy nyomtatóként is használható ha a telefonunkról szeretnénk kinyomtatni fotókat, amire a C nem képes. És ez az a pont, ami miatt erősen elgondolkodnék, hogy a Zoemini termékpalettából csak a nyomtatót választanám vagy a Zoemini S-t, ami képes csak nyomtatóként is funkcionálni, de adott esetben közvetlen fotózásra is alkalmas lehet.

Canon Pixma G3460 a mindent nyomtató spórolós.

Na és mi a helyzet a Seplhy Square GX10-el? Azt hiszem, hogy őt más célközönségnek szánták. Bár valóban kifejezetten egy kis méretekkel bíró nyomtató, ami 68x68mm-es nyomatokat ad, míg a Zoemini-ből 50x76mm-es pottyan ki, de a súlya miatt valóban inkább egy táskában szállítanám, mint sem zsebben. A Selphy fotói nagyobbak, látványosabbak. Fotóalbumba jobban valók szerintem, mint a Zoemini kisebb képei. Egy esküvői fotós barátomnak van Selphy és rendszerint elviszi magával a lagzikba, ahol mindjárt tud produkálni pár kézbe is vehető fotót, a párok nagy örömére. Véleményem szerint éppen ilyenre való. Vagy otthoni felhasználásra amikor fontos, hogy egy nyomtató ne foglaljon el sok helyet az asztalon, ha a nyaralásainkról szeretnénk pár emléket nyomtatni, vagy amikor egy fotós a munkái helyszínére szállítja és ott egy fix pontra telepíti. Akinek nem számít a méret és többet szeretne egy nyomtatótól, akár gazdaságosan dokumentumokat is nyomtatni, annak jó szívvel ajánlom a Canon PIXMA G3460-at, ami egy valóban sokoldalú nyomtató fotóra, dokumentumokra egyaránt. Ráadásul ez a nyomtató megtalálható a Canon idei karácsonyi akciós termékei között is.

Egészen jól mutat az öntapadós fotó a szerkesztőség laptopján. 🙂

Amennyiben egész nap magunknál akarunk tudni egy kicsi és könnyű nyomtatót, arra pedig kiváló a Zoemini vagy a Zoemini C és Zoemini S termékcsalád. Ők azok, akik miatt a Halott pénz dalát a nap végére már úgy énekeltem magamban, hogy: “Zoemini nélkül elindulni, na még mit nem!”

Szöveg: Roszberger Bandi