Tourism is Our Passion fotópályázat!

Hagyományteremtő szándékkal indul egy új országos fotópályázat a turizmus- vendéglátás területén.

A Tourism is Our Passion célja, hogy a turizmusban élők
hivatásuk végzése közben – fényképezőgéppel vagy akár mobillal – megörökítsék a szolgáltatásnyújtás, az alkotás, a kiszolgálás élményét és ezeket az emlékeket megosszák a nagyközönséggel.

A fotópályázat képeivel betekintést nyújtunk a szakmánk kulisszái mögé,
elmesélve, miből és hogyan születik meg egy szolgáltatás, egy gyönyörű koktél vagy ízletes főfogás, ami boldoggá teszi a vendégeket. A képek megtekintésével kívülállók is bepillanthatnak a szállodák, éttermek, vendéglátóhelyek különleges világába.

Azoknak, akik ebben dolgoznak vagy dolgoztak, gyökeresen megváltozott a
munkája, sokakon a fásultság jelei látszanak, és vannak olyanok is, akik közel állnak ahhoz, hogy feladják a hivatásukat, vállalkozásukat.

Adjuk vissza a szenvedélyüket! Idézzük fel a szakmánk szépségeit!

A fotópályázat küldetése, hogy felhívja a figyelmet a turizmusban, vendéglátásban dolgozók helyzetére, örömeire és kihívásaira. Továbbá az, hogy segítse a közösségépítést az ágazaton belül, valamint bemutassa, vagy ha szükséges, visszaadja a munkavállalóknak a szakmájuk iránt érzett lelkesedését.

A verseny idei témája a „Változás”, ily módon megörökíti és emléket állít a
pandémia által legsúlyosabban érintett ágazat rendkívüli időszakának.

Az elmúlt év nehézséggel és kilátástalansággal éppúgy teli volt tűzdelve, mint összefogással és segítséggel. Ezeket a pillanatokat – a változást, a humort, a
hősiességet és a csendet – szeretnénk látni a pályázatra beküldött fotókon. A
szervezők szándéka szerint jövőre már európai pályázatként működik tovább a
Tourism is our Passion Photo Award.

A győztes képek az ország hét pontján, egy időben megnyíló kiállításokon adnak
majd betekintést a szakmánk kulisszái mögé, miközben segítenek emlékezni és
egyben jövőképet alkotni.

Kategóriák:

· 2020 emlékei
· Turizmus hősei
· Pillanatnyi mosoly
· Vendégek nélkül (csend)

Zsűrizés és szavazás: a beadott pályaműveket szakmai zsűri bírálja el, a fődíjat pedig a közönségszavazás győztese kapja. A kiállításra minden kategória, zsűri és közönség által választott első három helyezettje kerül.

Zsűri tagjai: Baki Péter (elnök, Magyar Fotóművészek Szövetsége), Nánási Pál (fotográfus), Pesti István (konyhafőnök, Platán, Tata), Varró Zoltán (designer), Vágó Ágnes (főszerkesztő, turizmusonline.hu), Nagy-Szász István (CPI Hotels).

Pályázók köre: szállodások, vendéglátósok, külsős kollegák, turisztikai szakemberek, valamint azok, akik igénybe veszik az általuk nyújtott szolgáltatást.

Nevezés: Díjmentes.

A mobillal vagy fényképezőgéppel készült pályaműveket elektronikus úton lehet feltölteni a tourismisourpassion.com weboldalra. Csak saját, a pályázó által készített alkotás nevezhető. Egy pályázó maximum 10 fotót küldhet be, kategóriától függetlenül. Minden képhez rövid képaláírást is várunk. A feltöltött képek technikai paraméterei: JPG formátum, oldalarány: 1:1 vagy 4:3, felbontás: minimum 7 Mpixel, fájlméret: maximum 16 MB.

Pályázati időszak: 2021. február 10. – 2021. március 10.

Az eredményhirdetés 2021. március 30-án várható.
A fotópályázat nyereményei között az alábbiak találhatóak: MIELE porszívó, METRO gourmet csomag, CEWE nyeremény kupon, éves belépőjegy Mai Manó Házba és szállodai voucherek.
Kiemelt támogatónk a JAB és a MIELE.

Bővebb infóért látogass el oldalunkra!

Országos kiállítás megnyitó: 2021. április (a pontos időpont a korlátozások
változásától függ)

Jótékonysági árverés: Az ország hét pontján szervezett kiállítás végeztével a
nyertes pályaműveket jótékonysági árverésre bocsájtjuk. A nevezők a képek
feltöltésekor kiválaszthatják, hogy melyik alapítványhoz juttassuk el az árverésből befolyt összeget az alábbi három közül:
Veni Vidi Vici alapítvány
Bátor Tábor Alapítvány, Bátorságot adunk. Életeket változtatunk.
Kék Madár Alapítvány

Amennyiben a pályázattal kapcsolatban további kérdése merülne fel, írja meg azt a photo@tourismisourpassion.com email címre!