Több lábon érdemes állni

A fotózás hajnalán minden egyes expozíció órákig készült, nem voltak ritkák a félórás, órás expók. Maguk a nagyformátumú fényképezőgépek is jelentős méretűek voltak, a beállításuk is a kornak megfelelően bonyolult volt. Az élességet egy kihuzat hosszának változtatásával állították be, az első időkben még csak saccolással és örültek, ha valamennyire felismerhető volt a képen a környék. Nem beszéltek még vonalélességről, felbontóképességről, még színekről sem, ezeket azóta ismertük meg, fedeztük fel és jutott el a nagy tömegekhez a fényképezés szeretete. Szerencsére már ritkán kell 10-20 kilós fából készült fényképezőgépekkel bajlódnunk, igaz annak is van egy jelentős rajongó tábora. Egy átlagos fényképezőgép bőven 2 kiló alatti értéket mutat a mérlegen, így nem kell akkora állványokat sem cipelni, mint a fényképezés úttörőinek.

Fotó: Lee Smathers, Forrás: https://leesmathersphotography.wordpress.com/2016/11/25/mefoto-roadtrip-classic-tripod-users-review/

Mielőtt állványt vennél érdemes pár dolgon elgondolkodnod. Olyan dolgokra gondolok, mint például mire szeretnéd használni és milyen gyakran. Talán magától értetődik, de mégsem ennyire egyszerű. Egy idő után felmerül mindenkiben az igény, hogy beszerezzen egy állványt, persze az indíttatás mindenkiben más és más. Van aki éjszakai képet akar lőni, van aki ballagáson szeretne fotózni, vagy videózni. Ha egy kezdőnek kell élete első állványát megvennie eléggé gondban van, mert a boltok honlapjai oldalakon keresztül sorolják a portékát. Ráadásul nem könnyíti meg a helyzetet, hogy ezeknek a csodás szerkezeteknek van egy halom tulajdonságuk, amik alapján lehet meditálni a kiszemelt modelleken.

Forrás: Benro

Részekre szedve, némi magyarázattal próbáljuk megtalálni a megfelelőt. Talán az állvány magassága szorul a legkevesebb magyarázatra, de azért érdemes ezen is elidőzni egy pár percig és végig gondolni mire is fog kelleni pontosan az az állvány.  Avagy a magasabb jobb? Alap esetben mindenki a saját magasságához passzoló állványokat nézi először. De biztos, hogy abból a magasságból akarsz majd fotózni? Nos nem, vagy nem biztosan. Egy magas állványnál van lehetőség alacsonyabbra is állítani. Az alacsony állványokban kevesebb az anyag, mint egy magasabban, tételezzük fel, hogy azonos kialakításúak és azonos anyagból vannak, így kevesebb súlyt kell cipelned. A nagyobb gyártónál az azonos szériában szereplő modellek léteznek kisebb, nagyobb verzióban. Érdemes a gyártói oldalakat is átnyálazni, ha egy modell szimpatikus, de alacsonynak, vagy túl magasnak találnád.

Forrás: Benro

Érdemes azt is figyelembe venni, hogy kihúzott középoszloppal kevésbé stabil egy állvány, mintha az be lenne tolva. Részemről az enyémhez kapott rövid középoszloppal használom az állványomat, egyrészt stabilabb, másrészt könnyebb. A harmadik nagy előnye ennek, hogy könnyebb a föld közeli fényképezés, nem kell kivenni és megfordítani a középoszlopot. Természetesen ehhez az is kell, hogy az állvány lábai ne legyenek egymáshoz rögzítve és ki lehessen terpeszteni a lábakat a föld közelébe. Nagyjából 2 éve van meg az állványom és használom így rövid középoszloppal, ez idő alatt egy alkalommal kellett volna az a plusz pár centi, amit a hosszú középoszlop adott volna, viszont gyakrabban használtam a föld közeli állásban.

Fotó: tamfarkas

A következő tulajdonság az állvány súlya. Régi mondás volt, hogy a súly tükrözi a minőséget, de manapság már nem az “ezekben még volt anyag” a jellemző. A mai, az űrtechnikából örökölt anyagokból már töredék tömeg mellett lehet ugyan azt a teherbírást és strapabíróságot elérni, mint anno mikor még csak fa és acél alapanyagban gondolkodtak a gyártók.
Az állvány súlya egyenes arányban áll annak magasságával és a felhasznált alapanyaggal is. A könnyebb / nehezebb nem feltétlenül jelenti azt, hogy jobb, ez mindig a felhasználástól függ.  Ahogy már a magasságnál említettem a gyártók kínálatában kaphatóak különböző kiépítésben az egyes modellek, létezik alumínium és carbon verzióban is ugyan az a modell. Ez miért jó? Azonos utazóállványnál, amit egy átlag belépő dslr, vagy haladó milchez érdemes venni 8kg teherbírású, az alumínium verzió 1,3kg a carbon pedig 0,9kg. Jelentős a különbség köztük, ha nagyon sokat kell cipelni akkor meg pláne. Az ár különbözet pedig nagyjából kétszeres, csak a súly miatt nem biztos, hogy minden esetben megéri a felárat.

Forrás: Benro

Ahogy a magasságnál, úgy a lábtagoknál is sok verzió létezik az állványokból. A több lábtag előnye, hogy általában kisebb a szállítási mérete az állványnak, viszont egy fokkal kevésbé merev, mint a kevesebb tagos társainak, persze ettől nem lesz rozoga egy állvány és a kevés lábtagos sem lesz automatikusan beton merev. Ha ügyes vagy akkor egy mozdulattal tudod kihúzni őket, viszont tovább tart a rögzítésük. Szerintem a 3-4 lábtagos állványok az ideálisak átlag felhasználásra, még hordozható méretűek és nem kell sokat vacakolni mire sikerül harcképes állapotba hozni őket. Az utazó állványoknál jellemző a több lábtag, cserébe összecsukva jóval kevesebb helyet foglalnak és még be lehet passzírozni őket egy utazó bőröndbe is.

Fotó: tamfarkas

Na és mi van a csatos vagy csavaros lábrögzítéssel? Szerintem a csavaros megoldás jobb, mivel nagyon egyszerű a kialakítása és kevésbé tud elromlani. A csatossal szemben azt szokták felhozni, hogy hidegben eltud repedni, ami igaz is, illetve oda tudod csípni vele az ujjadat. Ha neked mégis az a szimpatikusabb válaszd nyugodtan azt, viszont ha csak emiatt nem vennél meg egy amúgy mindenben megfelelő állványt, akkor gondold át. A csavarost akár otthon is szét tudod szedni és kitakarítani, amit érdemes időnként megtenni, hogy tovább bírja az állványod. A csatosnál mindig látod, hogy rögzítve van-e a lábtag, vagy sem hiszen látod a nyitott és zárt közti különbséget, a csavarosnál meg kell győződnöd róla.

És ha már a lábaknál tartunk érdemes megemlíteni a visszahajtható lábú állványokat, melyeket 180o-ban vissza lehet hajtani, a lábvég gumik a fejnél is lehetnek. Igazi MacGyver megoldás, ami elég sok helyzetben jelenthet előnyt. Például, ha szűk helyen, vagy föld közelben kell fotózni. Ennél csak a kihajtható és minden szögben állítható középoszlop tud nagyobb segítség lenni, ha föld közelben kell fotózni, vagy ha egy híd korlátján akarod kilógatni a fényképezőt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK:

Érdemes megfizetni azt a felárat, amit a szénszálas állványokért elkérnek? Az attól függ mennyire számít a súly, mennyire számít a plusz merevség és rezgéselnyelő képesség. Attól is függ mennyire tudsz rá vigyázni, mert a karbon bizony sérülékeny is. Ha odavered egy sziklához akkor eltud repedni, lepattog róla a lakk vagy a külső réteg is megtud sérülni. Ha a sérült részt nem kezeled színtelen lakkal vagy pillanatragasztóval, akkor oda begyűlik a kosz és a nedvesség onnantól szépen elválnak egymástól a rétegek. Természetesen az alumínium állványokról is lejön a festék vagy az eloxált bevonat, ütődéstől elreped, vagy benyomódik, ha nem vigyázol rá. Mindkettőnél érdemes valami rongyot tartani a táskában, amivel letudod törölni róla a port, mert az bizony megeszi a műanyag tömítéseket és akkor már nem lesz annyira stabil. Igaz ezek cserélhetőek, mint a csavaros rögzítések vagy a patentok. Igen kellemetlen, ha a felállított fényképezőgép egy ilyen baki miatt a frontlencsén landol másfél méterről, miközben éppen egy sziklára állítottad fel. A magyar nyelv lehetőséget ad rá, hogy kifejezd bánatod hosszú minőségjelzős szerkezetekkel, de ne pont ezen gyakorolj. Ha ez a hobbid akkor ne okozzon kellemetlen pillanatokat, ha a munkád akkor ezzel keresed a kenyérre valót. Ahogy a táskán sem érdemes, úgy az állványon sem érdemes spórolni, mert jó pár évig hű társad lehet, megélhettek ezer kalandot és szép pillanatot.

Fotó: Jesse Kinney, Forrás: Vocal.media.jpg: https://vocal.media/photography/10-best-tripods-for-traveling 10 Best Tripods for Traveling

Hobbi vagy profi? A hobbi állványok pár ezer forinttól indulnak, a minőségi darabok akár 20 ezer forint környékén tanyáznak. A profibbak 40 ezer forint környékén indulnak, kialakítástól függően jelentős összeget képvisel az áruk. Ha havi 2 alkalomnál többet óhajtod használni, akkor mindenképp érdemes rá tovább gyűjteni és venni elsőre egy jót, mint kétszer valami vackot, amit majd a szekrény mélyén őrizgetsz és évek múlva kidobsz. Érdemes azt is figyelembe venned, hogy mennyit gyűjtöttél a felszerelésre, biztos hogy pont arra akarod rábízni az értékes motyód épségét?
Az állvány is olyan, mint egy táska, érdemes elmenni egy olyan boltba, ahol ki tudod próbálni. Nem feltétlen érdemes hinni a fórumokon, Facebook csoportokban leírtaknak. A YouTube-on látottakból is kifelejthetnek pár apróságot, ami használat közben baromi idegesítő. Jó világítással, megfelelő szögből minden tűnhet jónak, de neked olyan kell ami tényleg jó. Egy jó állványt nem veszel észre fotózás közben, csak használod. Nem akad, nem nyikorog, nem recseg, csak áll stabilan hosszú perceken keresztül.

Szöveg: tamfarkas

Kiemelt fotó: tamfarkas