Szűcs Levente itt az idő, “Mutasd magad”!

Nagy bajban vagyok. Miért? Mert valahogyan fel kellene vezetnem ezt az interjút, de kivételesen ez most nem könnyű. Amikor megnéztem Levente pályázati anyagát, először a bemutatkozását olvastam el. Az elején nem volt benne semmi extra. Egy fiatal srác, aki szeret fotózni. Aztán persze kezdett egyre érdekesebb lenni, amikor kiderült, hogy a Budapesti Metropolitan Egyetem végzős fotográfus hallgatója. Ma már az is nagy szó, ha valaki beiratkozik egy OKJ-ra, aki pedig arra vetemedik, hogy diplomát szeretne fotográfiából, abban már valóban lehet spiritusz. Egyszer csak egy olyan mondatba botlottam, amiben arról írt, hogy többek között a fóbiáit fotózza. Ez volt az a pont amikor úgy döntöttem, hogy elég volt az olvasgatásból, látni akarom azokat a képeket.

LEVENTE PÁLYÁZATI FOTÓIT MEGNÉZHETED HA A KÉPRE KATTINTASZ!
Fotó: Szűcs Levente

Ismeritek a Meghökkentő mesék című filmsorozatot? Rövid, kb 25 perces kis krimik, amikben mindig van egy váratlan fordulat. Valami ilyesmi érzéseket keltettek bennem Levente képei is. Első pillanatra semmi különös. Például egy szépen terített asztal, egy csirkével a tányéron. Aztán ahogy jobban megnéztem a fotót, akkor jött a döbbenet. A következő kis videóban többek között ennek a képnek a történetét és még megannyi sztoriját osztja meg velünk Levente. Sőt még egy csipetnyi politika is szóba került.

A beszélgetés során elhangzott, hogy Levente szeretne további felsőfokú tanulmányokat folytatni, amivel kiegészítheti a jelenlegi tudását. Örömmel tudatjuk veletek, hogy Levente sikeresen felvételt nyert! Szívből gratulálunk neked!

Szöveg: Roszberger Bandi

Levente Facebook oldaláért kattints ide!
Levente munkáit bemutató Facebook oldaláért kattints ide!
Levente Instagram oldaláért kattints ide!