Régmúlt, jelen idő
A vidéki élet merőben más, mint egy nagyvárosban. Sokan el se tudják képzelni életüket vidéken pedig itt is sok minden megvan persze, csak kicsiben. De sokkal szerethetőbb közegben szerintem. Ahogy a nagyvárosi mondja, ha itt jár, itt mindenki mindenkit ismer.
És ha “idegen” jön a közegbe, azt egyből megnézik, hogy ki lehet, miért van itt és hova tart.
A mai rohanó világban sokan el se tudják képzelni, hogy akár az itt látható képek a XXI. században készültek. A mai fiatalabb generációknak a mobiltelefon, a számítógép, a plázák, a kocsik és a pörgés adja meg a “gyerekkorunk” örömét. Alig 10-20 éve még nem így volt.
Szerintem egy gyermek akkor lehet igazán boldog és kiegyensúlyozott, amikor önfeledten játszik a pajtásaival. Amikor engedjük, hogy szabadon szárnyaljon a saját világában. Kalocsán nőttem fel, és itt is voltam gyermek. Igaz, hogy Kalocsa nem egy falu, de sokat játszottam én is a többiekkel. Boldog voltam. Azokat az éveimet csodálatosra színezte a természet adta szabadság messze a betondzsungeltől és a füstölgő autók zajától.
A világ napról napra, sőt mondhatjuk, hogy percről percre változik és fejlődik. Felgyorsult minden. Sokszor már az emberi kapcsolatokra sincs annyi idő mint régen.
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK:
Amikor én gyermek voltam, suli után nem a tv és a játékkonzolok elé rohantunk. Ezek helyett kimentünk az utcára játszani, bringázni. Olykor még apró csínyeket is megtettünk. Az utcai lámpák megjelenő fénye volt a jel, hogy nyomás haza.
Nem is tudom, hogy a mai gyerekkor vajon boldog -e? Nem biztos, hogy rosszabb. Inkább merőben más, mint az én időmben volt.
Ezekkel az életképekkel szeretném bemutatni, hogy még ma is létezik olyan szeglete a világnak, ahol újra átélhetem a gyermekkorom romantikáját. S ha a nagyvárosi ember talán azt látja, hogy szomorkásak a képek vagy a hangulatok, én mégis azt tudom mondani, hogy az ott élők boldogok.
Sokszor egy szempár, egy lépés, egy utcakép nagyon sok mindent mesél el a múltról. Mint tudjuk, a múlt nélkül nincs meg a jelen, ami a jövő előtt van.
Legyünk büszkék a nagyszüleinkre, a szüleinkre, akik megteremtették nekünk a jelent. Adjunk esélyt a jövőnek, és vigyázzunk rá. Nagy felelősség és nagy kincs, hiszen szeretnénk, ha mások is megtapasztalhatnák azt a jót, amit mi.
Az alábbi képekkel hívlak egy mesebeli időutazásra, ami a jelenünk egy darabja.
A vidék fényei azok, amelyek a múltban gyökereznek, és a jelen hangulatát adják. Átrepítenek minket a jövő felé. Gondoljunk csak bele: ezek (sajnos) 10-20 év múlva már csak emlékek lesznek. A fotó a múlt és a jelen mesélője. Ma még csak egy fénykép, de holnap már örök emlék.
Meséljenek hát most akkor a képek. Állj meg egy percre felettük!
Ne hagyd elveszni az ősi szakmákat! Vidd tovább, ha tudod!
Ahogy a bölcs nagy öregek is mondták: Ahhoz, hogy egy nagyvárosi üzletember az irodában dolgozzon, kell egy pék, aki a kenyeret adja a munkához. Kell egy jó ács, aki a tetőt adja az iroda fölé.
“… a múlt nélkül, nincsen jelen… jelen nélkül pedig üres lenne a jövő…”
Szöveg és fotók: Török Töce Tibor futógráfus
www.toroktocetibor.hu
Comments are closed.