Miből lesz a cserebogár

Ha régen megkérdeztek volna, hol kezdődik, és hol ér véget a művészet, ezt válaszoltam volna: Festészet, költészet, zene és tánc. Részemről ennyi volt, bezárult a kör. 

Sosem értettem hogyan működik a fotózás. Mi abban a jó, és hogyan lehet benne kiteljesedni, mint hobbi tevékenység. Azt pedig, hogy valaki ebből is él, ma már csodálattal figyelem. Ugyanis, csak egy telefon kellett hozzá, hogy én is művésznek érezhessem magamat, hobbim pedig a fotózás legyen. Mikor kijött a két kamerás Huawei P9 plus, ott kezdődött az én sztorim. Nem nagyon értettem, mire való a két kamera, de imádtam a vele készült képeket.

Felfedeztem új lehetőségeket a saját, megszokott környezetemben is, a tárgyakon megcsillanó fényeket, játszottam a nap sugaraival és elkezdtem használni a talaj közelségét is. Kifejezetten élvezem a röhejes pózokat, amiket ilyenkor képes felvenni az ember, mert én például jókat szórakozok magamon, mikor éppen tiszta sár leszek, vagy csak simán beáll a derekam, és úgy maradok. Mindezek ellenére azt hiszem a legjobb képeim mégis így születtek. Egy jó képért bármit ugyebár.

Szóval egyre több mindent észrevettem. Új pozíciókba helyeztem a telefont, és rájöttem, hogy ez működik: sokkal jobb képeket készítettem, legalábbis úgy éreztem. Ezután elkezdtem figyelni a síkokra, a horizontra a színekre, a fényekre. Már mindent, ami picit is jól mutatott, lefotóztam. Rájöttem, hogy oké, ha van egy jó képem, de lehetne színesebb, élesebb, világosabb, ezért szerkeszteni kezdtem őket. Erre vagy a telefon saját szerkesztőjét, az Instagram szerkesztőt, vagy a Snapseed appot használom a mai napig. Közben rájöttem, ez engem boldoggá tesz, ellazít, nem jár az agyam közben. Akkor jött a felismerés, a hobbim lett. Észre sem vettem, és fejlődtem.

Sokat olvastam a témában, hogy egyes funkciók mire valók, és milyen beállítással mit lehet elérni. Néhol ezek még a mai napig ködösek számomra, de igyekszem folyamatosan új dolgokat alkalmazni. Tanulási célzattal figyelem a fotósok képeit, akiket követek a közösségi oldalakon, és már egy tucat fotós csoportba is beléptem, hogy hátha hasznos infókat tudok majd elcsípni másoktól.

 Mióta komolyabban érdekel a mobilfotózás, eltelt három év, és az a bizonyos telefon még mindig kívül-belül hibátlan, de most már a fiókban hever szegény. Gonosz módon túl adtam rajta, mert már nem váltották ki belőlem a képek azt a hatást, amit szerettem volna.

Szembe jött velem a Google telefon kamerája. Egy új világ nyílt meg számomra. Éppen ezért jelenleg is egy Google Pixel – telefonnal készítem a képeimet. Amit negatívan élek meg vele kapcsolatban, hogy annyira modern, és annyira automatikus, hogy elvész az ember tehetsége, hiszen nem lehet manuálisan állítgatni, vagy csak nagyon keveset. Persze ettől még az én érdemem lehet, ha meglátok egy jó képlehetőséget, vagy egy jó perspektívát. Ezért érzem azt, hogy már nem elég a telefon, és többre vágyom. Szeretnék szintet lépni, és váltani a telefonos fotózásról fényképezőgépre, de egyelőre nem fér bele az életembe egy anyagilag ekkora nagyszabású hobbi.

Ezen kívül azt is tudom, hogy még sokat kell tanulnom, hogy ne csak a meglátásaim legyenek jók, hanem az elméleti tudás is visszaköszönjön képeimen, és mire fényképezőgéphez jutok, remélhetőleg használni is tudom majd.

Végül kilyukadok a lényegre is. Miért gondolom azt, hogy a fotózás művészet? Mitől érzem magam néha én is művésznek még akkor is, ha ”csak mobillal fotózom”? Egyáltalán ki mond ilyet magára, hogy művész? Na, mindegy. Végül is tudok rajzolni, egész jól énekelek, táncolni ugyan nem tudok, de ha nagyon akarom, biztos az is menne. De…!

Szerintem nem csak ezektől lehet igazán művész valaki. Úgy gondolom meglátni a szépet, hallgatni a szelet, imádni az esőt, a hegyeket, a naplementét, az állatokat, az arcokon megcsillanó fényeket, észrevenni, ha valaki boldog, ha szomorú – sokkal nagyobb művészi erő.

Vannak, akik szerint az ilyen ember csak egy álmodozó, szerintem viszont egy igazi fényképész. Megéli, és megosztja másokkal a pillanatot. Azt a pillanatot, ami nem vész el. Általuk.

Köszönjük!

Egy álmodozó hobbi amatőr fotós: PhotoKolett