Mert szerelmes vagyok a feleségembe!

Miután kitettük a Canon idei karácsonyi akciós termékeinek a listáját, több olvasónkban is kérdések merültek fel a listában szereplő gépekről. Nyilván nem mindegy, hogy mi kerül a fa alá ajándékba, megértem az ilyen jellegű igényt és örülök is neki, hogy már fotós felszerelést is egyre tudatosabban vásárolnak az emberek. Sajnos tesztelésre még nem sikerült beszerezni ezeket, de összeszedve a tapasztalataimat, megpróbálok kicsit bővebben is beszámolni róluk.

Már többször is meséltem arról, hogy milyen állomásokat jártam be eddig a fotós pályafutásom során. Gondolok itt arra, hogy milyen rendszereim voltak. Valahogy az eddigi írásaim során csak egészen minimális említést kapott a Canon EOS M50. Ennek az lehet a fő oka, hogy bár a felszerelés családban volt, de nem az én tulajdonomat képezte. A feleségem rendszere volt.

Már több, mint 11 éve vagyunk házasok és bő 12 éve ismerjük egymást. Hogy mennyire volt szerelem első látásra azt nem tudnám megmondani, de az biztosan árulkodó lehet, hogy a megismerkedésünk napjától számítva nagyjából 1.5-2 hónapra kértem meg a kezét. Az első pillanattól egy olyan érzés van bennem, amikor vele vagyok, mint ha hazaérkeznék. Ez egy nagyon jó érzés a mai napig.

Már a találkozásunkkor is fotózgattam, de az valóban csak kattintgatások voltak. Semmi ismeretem nem volt a kidolgozás terén és igazán pénzem sem volt, hogy egy kicsit komolyabb felszerelést vegyek. Hozzá teszem, hogy a tudásom még az akkoriban használt Fujifilm bridge gépemhez is kevés volt. Az első DSLR vázamat dupla kit-ben a feleségemtől kaptam. Ez egy erősen belépő szintű felszerelés volt egy alap zoom-al és egy tele zomm-al. Azt hiszem, hogy én egy nagyon szerencsés fickó vagyok, mert a feleségem rendkívüli módon támogatja a fotózásomat. Nem kell előtte számlákat rejtegetnem, meg magyarázkodnom, hogy miért költöttem annyi pénzt egy fotós cuccra amennyit. Persze ehhez az is hozzátartozik, hogy addig nyújtózkodok ameddig a takaróm ér és nem verem a családot adósságokba és nem nullázom le a kasszát egy optikáért.

Mindig is azt vallottam, hogy lakik bennem egy hippi, akit nem érdekel a pénz, aki elalszik egy padon is ha kell és bár időnként bennem is elindul a vágy egy egy szép csecsebecse iránt, de alapjában véve soha nem vágytam fényűzésre. Talán ez a családi hátteremből is adódhat továbbá, hogy egy rövidebb ideig ugyan, de megjártam a hajléktalanságot is. A feleségem is a konzervatívabb életformát támogatja, de ő a szakmájából adódóan kifejezetten racionális gondolkodású és mivel könyvelő, nálunk nincs olyan, hogy a havi kiadásokban szerepeljenek olyan tételek, amikkel nem tudunk elszámolni a családi kassza felé. Azt hiszem, hogy az én kissé bohém életemhez pont egy ilyen társ illik, aki a megfelelő úton tart.

Nagyon szerettem volna ha ő is részese a fotós énemnek és együtt űzhetnénk ezt a csodás elfoglaltságot. Látok a környezetben párokat, akik együtt dolgoznak és bizony nagyon irigykedek rájuk, mert van-e megbízhatóbb társ a házastársnál? Elhatároztam, hogy meglepem egy fényképezőgéppel. Hosszas keresgélés után a Canon EOS M50-re esett a választás dupla kit-ben. A dobozban járt hozzá egy 15-45mm-es alap zoom és egy 22mm f2 optika. Úgy éreztem, hogy ez egy nagyon jó induló szett lehet, amit kiegészítettem még egy Canon EF adapterrel is. Akkoriban Canon rendszerem volt több L-es objektívvel és úgy gondoltam, hogy ha nem is egy 135mm f2 L lesz az ideális objektív a kis M50-re, de egy 50mm f1.2 L még elviselhető lesz ha portrézni szeretne a drágám.

Amikor átadtam a szépen becsomagolt ajándékot azt hiszem, hogy én jobban fel voltam villanyozva, mint a feleségem. Persze ő is nagyon örült neki és mindjárt elkezdtünk tervezgetni, hogy mikor, hova megyünk fotózni. Folyamatosan, lassú lépésekben kezdtem tanítgatni és elmondhatom, hogy nagyon jól haladt. Az anyaság azonban lekötötte a fotózásra szánható időt. Az M50 egyre többet pihent a polcon és egyre többször fogalmazódott meg az igény a szerelmemben, hogy jobban örülne egy olyan fényképezőgépnek ami kompakt, és fényerős zoom objektív van rajta, amit nem kell cserélgetni. Sokszor voltak olyan pillanatai a lányomnak, amiket mire lekapott volna a feleségem, már elillant.

Viszont ha már van egy M50 a polcon, mielőtt eladtam volna, úgy voltam vele, hogy használom egy kicsit. Így aztán elég gyakran raktam be a 6D mellé a táskámba, sőt egy idő után a 6D-t már el sem vittem magammal. A sok nehéz objektív mellett nem volt mindegy hogy a vázak milyen további tömeggel húzzák a hátamat, ami egy balesetem óta nem az igazi és gyakran komoly fájdalmakat jelentett egy pár órás munka is. Az M50 a 22mm f2-vel és az 50mm f1.2 L-el a legtöbb esetben elegendő volt számomra. Iskolai fotózásokat nyomtam végig vele és még a DSLR optikákkal is kielégítően gyors volt az AF. A 135mm f2 L-t leszámítva. Annál valahogy elég sokat keresgélte az élességet. Élveztem a szemkövető fókusz kényelmét és, hogy minden vakum tökéletesen működött vele, amiket a DSLR rendszerrel használtam.

Kifejezetten felszabadító volt, hogy a váz 1-2 objektívvel simán elfért egy kis táskában és nem kellett súlyos kilókat cipelnem magammal. A fotográfus OKJ stúdiós modulzáróját ezzel az M50-el csináltam meg minden gond nélkül. Az egyetlen ami furi volt, hogy a vakuszinkronban nem tudott 1/250-et. A gyári adatok szerint elvileg 1/200-at tud, de ez kioldó függő is, mert a vizsgán az olcsó közép csatlakozós kioldóval nem tudott csak 1/100-at. Persze ez nem nagy gond, de aki stúdióban is szeretné használni és nem gyári Canon vakuval rendelkezik, annak ez egy fontos információ lehet.

Sajnos a gerincem miatt lassan váltanom kellett Canon DSLR rendszerről könnyebb MILC-re. Sokat gondolkodtam azon, hogy az M50-et megtartom, de végül eladó sorba került ez is és egy teljesen másik rendszerre váltottam. Időnként még agyaltam Canon MILC-en. Például amikor megjelent az EOS M200 azt nagyon szerettem volna megvenni. A 22mm f2 kis objektívvel egy álom az M200-nak a mérete. Könnyen becsúsztatható egy kicsit nagyobb zsebbe. Lényegében minden fontosabb paraméter megvan benne, ami az M50-ben is. A legnagyobb eltérés az M50-hez képest, hogy az M200 nem kapott elektronikus keresőt ezért a hátsó LCD-n tudunk csak komponálni. Azt gondolom, hogy annak a célközönségnek, akiknek szánták ezt a gépet, ez egyáltalán nem hátrány. Apropó célközönség! Az EOS M50-et nem véletlenül vettem a kezdő fotós feleségemnek, így természetesen a fotózással most ismerkedőknek jó szívvel ajánlom, de nem csak kezdők kedvence lehet. Ahogyan írtam is, voltak munkák, amikhez elvittem. Sőt, egy nagyon kedves barátom jelenleg is használja egy full frame váz mellett melóra is. Nyilván feladatra választunk vázat és egy profinak tudnia kell, hogy az eszközeinek hol vannak a határai. Egy haladó fotós már jó eséllyel feltudja mérni ezeket a határokat és ha a stílusába belefér, akkor egészen biztosan sok öröme lesz az EOS M50-ben. Az M200 az elektronikus kereső hiánya miatt inkább egy család vagy baráti kör emlékezetes pillanatit hivatott megörökíteni. Munkára szerintem kevésbé alkalmas. Még az utcai fotográfia szerelmeseit érdemes lehet meglepni karácsonykor vele. Számukra a váz mérete is kellemes lehet, különösen az EF-M 22mm f2 optikával és az elektronikus keresőt sem fogják hiányolni.

Mindkét vázban Dual Pixel CMOS AF gondoskodik a gyors AF-ről és véleményem szerint valóban gyorsan élesre állnak az optikák. A záridő mindegyik gép esetén 1/4000. Ez még az a pont, ahol lehetnének picit gyorsabbak, mondjuk egy 1/8000-es záridővel vagy legalább egy gyorsabb elektronikus zárral. Sajnos ez már a magasabb kategóriájú gépek kiváltsága, de mivel a 6D-ben is 1/4000 volt a leggyorsabb záridő, ezzel azért lehetett együtt élni. Ha egy f1.4-es vagy f1.2-es objektívvel akartam nyitott blendén fotózni, akkor ND szűrőt tekertem fel az objektívre és megoldódott a gond.

Amikor a feleségemnek fényképezőgépben gondolkodtam, a másik játékos az EOS 250D volt. Nagyon vonzó volt, hogy ez egy nagyon kicsi, MILC vázakkal vetekedő méretekkel bíró DSLR gép, éppen női kézbe való. Az elődje az EOS 100D még nekem is volt egy rövid ideig. Nem tudom igazán megmagyarázni, hogy miért vettem meg egy MILC mellé, de az biztos, hogy ez a kis bestia csalogatott át a Canon-hoz. Talán a legnagyobb eltérés a 250D-ben a 100D-hez képest a 18Mp-ről 24Mp-re változott szenzor, továbbá a dönthető érintőképernyő és a gyorsabb képfeldolgozásért felelős processzor. Manapság, amikor minden a MILC-ek térhódításáról szól, gyakran elfeledkezünk arról, hogy a DSLR rendszernek is vannak előnyei. Az egyik, a valóban gyors AF. A MILC rendszerek fókusz sebessége, különösen a belépő szintű MILC-eké, még mindig nincs ott, mint egy DSLR vázé, vagy ha hozza azt a sebességet, akkor még nagyon zsebbe nyúlós. Egy másik előny az optikai kereső. A MILC-ek elektronikus keresőt használnak, ami nem feltétlen lesz kielégítő mindenki számára. Egyrészt, mert a valós történésekhez képest valamennyit késik az elektronikus kereső, így nem teljesen azt látjuk benne, ami a valóságban történik. Ez nem gond, ha tájat vagy portrét fotózunk, de aki sportot vagy természetet fotóz, annak problémát okozhat.

Én MILC-et használok, de például amíg DSLR-em volt, soha nem gyulladt be a szemem egy akár 4-5 órás munka során. Az elektronikus kereső miatt minden ilyen alkalommal borítékolható, hogy gyakrabban kapkodom majd elő a szemcseppemet. Azt is meg kell jegyeznem, hogy az én szemem nem valami jó sajnos és lehet, hogy egyedi eset vagyok. Akinek ezek fontos tényezők lehetnek, annak egy belépő gépnek tökéletes választás lehet egy EOS 250D. Csak halkan mondom, hogy életem első fehérneműs sorozatát a 100D-vel csináltam és nem is lett rossz. A megbízó kifejezetten elégedett volt és ha a megbízó boldog, akkor a fotós is. Ami még pozitív lehet egy, a fotózásba belekóstolni vágyó embernek, az optikák választéka különösen a használt piacon. Ahogyan fentebb írtam a Canon adapter elég jól működik, de azért nem minden esetben tökéletes. Egy MILC vázra a legjobb teljesítményt egy MILC-re tervezett optika adja az eltérő AF rendszer miatt is. Ez a helyzet DSLR vázaknál is, amiken az EF és EF-S optikák lesznek a befutók, ha Canon-ról beszélünk. Hatalmas kínálat van a használt objektívek világában akár az EOS 250D-re is és árban is sokkal megfizethetőbbek. Aki pedig most ismerkedik a fotózással, minden bizonnyal több objektívet is ki akar majd próbálni, ezért érdemes eleinte használtban gondolkodni.

Némi elkalandozás után visszakanyarodva a feleségemhez, végül egy csúcskompaktot kapott. Egy olcsó kis kompakt gép is elegendő lett volna neki, de tisztában voltam vele, hogy az iPhone-a mellé annak nincs sok értelme. Egy csúcskompakt esetében lényegesen nagyobb szenzor kerül beépítésre, aminek hála kevésbé lesz zajos a fotó kevesebb fény esetén is, ráadásul az én választottamra a teljes zoom tartományban f2.8-as optika került. Azt hiszem, hogy ez a csúcskompakt volt az igazán jó választás a szerelmemnek. Képes volt RAW fájlokban is menteni a képeket, így gyakorolhattuk a Photoshop-ot is bátrabban, mint ha JPEG fájlokból dolgoztunk volna. Na és milyen gépet kapott? Próbáltam biztosra menni és egy olyat választani, amit már ismertem. Egy Olympus Stylus 1s-t kapott. Nekem az elődje volt, de lényegét tekintve nincs igazán különbség.

Ha most kellene csúcskompaktot választanom, akkor szinte biztosan nem mennék el szó nélkül a Canon G7X Mk.III mellett. Annál is inkább, mert a Stylus vonal teljesen megszűnt. Nincs túl nagy választék a csúcskompaktok világában. Létezik olyan, amiben a G7X Mk.III 1″ szenzoránál nagyobb van, akár m4/3, APS-C, de még full frame is akad. A full frame ligában Sony és Leica márkákat találunk 1 milliós és az feletti árakkal, fix optikákkal. APS-C fronton már csak a Ricoh GRIII van egy fix nagylátószögű objektívvel, ami inkább utcai fotózásra alkalmas mint sem családi és hobbi fotóra. A Panasonic-nak van zoom-os m4/3 szenzoros csúcskompaktja de az lényegesen borsosabb árban van, mint a Canon G7X Mk.III. Ráadásul zoomátfogásban kisebb mert az 35mm-re számolva csak 24-75mm f1.7-2.8, míg a G7X Mk.III 24-100mm f1.8-2.8. Vagyis ár-érték arányban én sanszosan a Canon csúcskompaktra szavaznék, még úgy is, hogy teszteltem a Panasonic gépet és igazán remek kis cucc.

Általában úgy gondolkodok, hogy érdemes megtalálni azt a pontot, ahol egy fényképezőgép ad annyi lehetőséget és szolgáltatást, hogy aki használja, az jódarabig örömét lelje benne, de ne kelljen kifizetni plusz összegeket olyan funkciókért, amiket feltehetően nem fog kihasználni a tulajdonosa. A G7X Mk.III számomra ezt az arany középutat képviseli. Megtalálhatunk rajta a rengeteg automata mód mellett teljesen manuális módot is, amikor a fotós állítja a záridőt, blendét, ISO értékeket, így aki szeretne kilépni a komfortzónájából és egy haladóbb szinten alkotni, azt is megteheti. Könnyű és kicsi gép, mindössze 304g, akár selfie módban kihajtható LCD-vel, 4K videófelvételi lehetőséggel, jól átlátható és könnyen kezelhető menüvel. Kell ennél több? Vloggereknek jó hír lehet, hogy 3.5mm-es mikrofonbemenet is került a vázra, sőt wifin-n keresztül közvetlen élő adatfolyam indítható a YouTube csatornájukon. Kezdők, haladók, vloggerek gépe ez, de egy profi fotós nyaralós, kirándulós gépeként is eltudom képzelni.

Megmondom őszintén, hogy el is gondolkodtam, hogy a kedvesemet meglepem egy ilyen G7X Mk.III-al karácsonyra, mert a Stylus 1s gépe már jó pár éves, eleve használtan vettük. Viszont amióta megláttam a Canon PowerShot ZOOM-ot, rendszeresen ezen kattog az agyam, hogy mekkora jóság lehet egy ilyen fotózásra is alkalmas pici “távcsővel” járni a természetet. A feleségemmel mindig is szerettünk nagyokat túrázni és most már van annyi idős a lányunk, hogy egy egy könnyebb túrára már elindulhatunk vele is. A munkára használt full frame felszerelésemet nem feltétlenül cincálnám magammal erdőn, mezőn, viszont a természet élővilágát teljesen jól lehetne fotózni egy ilyen kis csodával. Az én asztalom inkább az emberábrázolás és a street fotók. Nem is szeretnék milliós értékű objektívekkel a mocsárban taposni, de időnként olyan jó lenne megörökíteni ahogy a sas lecsap az áldozatára, vagy egy békésen legelésző őzet. Szerintem ezt a PowerShot ZOOM-ot éppen erre találták ki. Hihetetlen pici és 3 lépésben lehet zoom-olni vele. 100mm, 400mm és digitálisan 800mm. 4 tengelyes képstabilizátor is került bele, ami nagyon fontos, mert ekkora gyújtótávolságnál már bizony a legkisebb kézremegés is bezavar. Mivel a szenzor csupán 12Mp, így a 800mm-es digitális zoom-ot lehet, hogy nem erőltetném, de az optikai 100mm és 400mm sem kevés. 800mm-nél, mivel digitális nagyításról beszélünk, így egészen biztosan 12Mp alatti lesz az elkészült fotó. Abból adott esetben vágni már nem biztos, hogy túl szerencsés lenne. Végső soron viszont nem baj, hogy van egy ilyen lehetőségünk is, ha a 400mm nem lenne elég.

Ezek voltak a Canon karácsonyi akciós listájában lévő fényképezőgépek. Már kaptunk olvasói jelzéseket azzal kapcsolatban, hogy érdekes lehet számukra a Zoemini és a Selphy is. A PowerShot ZOOM kivételével a többi géppel már hellyel-közzel volt dolgom, így nem volt túl nagy feladat kicsit bővebben is írni róluk. Zoemini-t és Selphy-t kértem tesztelésre a Canon-tól, bízom benne, hogy hamarosan befutnak és akkor megosztom a tapasztalataimat.

Amúgy ha a helyemben lennétek, melyiket vennétek meg a szerelmeteknek? G7X Mk.III-at vagy a PowerShot ZOOM-ot?

Szöveg: Roszberger Bandi

A kislányom a lelkemre kötötte, hogy a cikkben jegyezzem meg, hogy a kiemelt képen a szívecskét ő készítette a saját kezével az anyukájának. Ügyes vagy kicsim! 🙂