Képvarázs eredményhirdetés!

Nagyon nagy öröm számunkra, hogy a Záridő Magazin első fotópályázatán ilyen sokan részt vettetek. Közel 200 pályamű érkezett, amiből 125 fotó jutott a közönség és a zsűri elé. Azok a képek, amik kiestek, sajnos nem feleltek meg a pályázati kiírásnak, annak ellenére sem, hogy több cikkben is felhívtuk a figyelmet a gyakori hibákra. Sebaj, mert lesz még fotópályázatunk. Már tervezzük a következőt.

A KÉPVARÁZS FOTÓPÁLYÁZAT SZPONZORAI:

Nagyon komoly verseny volt akár a közönség szavazatai oldaláról, akár a zsűrizés oldaláról. Amint elindult a közönségszavazás lehetősége január 1-én, hihetetlen mennyiségben zúdultak a szavazatok a fotókra. A zsűrizés sem két nap alatt zajlott le, nagyon aprólékosan végig rágta magát minden zsűritag a fotókon.

A zsűri tagjai:

Benkő Sándor a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti karának fotóoktatója, az Artfoto stúdió fotográfusa.

Enczi Zoltán fotós szakíró, a Digitális fotózás műhelytitkai sorozat szerkesztője.

Imre Tamás Nikon nagykövet, EFIAP fotóművész.

Mekli Zoltán alkotófotós, fotóművész.

Welczenbach Tamás a Wtamas Stúdió tulajdonosa, a Fotó, mint business könyv szerzője, a Fotós leszek alapítója.

Na de mi lett az eredmény? Szeretnétek már tudni? Pedig arra gondoltam, hogy kihasználom a nagy figyelmet és elkezdenék írni a gyermekkoromról, hiszen mint minden az életemben, úgy kvázi ez a pályázat is 1979.06.11-én látott napvilágot egy forró nyári reggelen. Emlékeim szerint nagyon sötét volt, aztán hirtelen erős fény lett és egy maszkos pali kezében találtam magamat. Meg is fogalmazódott bennem a kérdés, hogy csak nem valami járvány van és ezért kell a maszk? Na jó… Inkább lássuk a nyerteseket!

A zsűri döntése alapján a 2020-as Képvarázs fotópályázat zsűri díját Jakab Kristóf nyerte a Színes olajcseppek című fotójával.

Jakab Kristóf - Színes olajcseppek
Jakab Kristóf – Színes olajcseppek

A közönség szavazatai alapján a 2020-as Képvarázs fotópályázat közönségdíját Trajbár Balázs nyerte a Bledi tükörkép című fotójával.

Trajbár Balázs - Bledi tükörkép
Trajbár Balázs – Bledi tükörkép

És akkor most jöjjön egy kis meglepetés! A pályázati kiírás szerint a Képvarázsnak két nyertese lesz. Egyet a zsűri választ ki, egyet pedig a közönség. Azonban a Fujifilm Magyarország és a Szenzortisztítás szponzorainknak köszönhetően lehetőség nyílt egy-egy különdíj kiosztására. A különdíjakat a két szponzorral megbeszélve a zsűrizésben és a közönség szavazataiban is a 2. helyen végző fotók szerzői nyerték.

A 2020-as Képvarázs fotópályázat különdíját a zsűrizés alapján Kőszegi Zsolt nyerte a Lebegés című fotójával.

Kőszegi Zsolt - Lebegés
Kőszegi Zsolt – Lebegés

A 2020-as Képvarázs fotópályázat különdíját a közönség szavazatai alapján Török Töce Tibor nyerte a Tündérmese című fotójával.

Török Töce Tibor - Tündérmese
Török Töce Tibor – Tündérmese

Szívből gratulálunk a nyerteseknek! A nyeremények átvételével kapcsolatban mindegyik nyertest keresni fogjuk mail-ben, továbbá tervezünk egy élő bejelentkezéssel egybekötött online díjátadót is. Az online eseménnyel kapcsolatban hamarosan jelentkezünk bővebb információkkal.