Kamera tesztelésre érkezett hozzám a Sony legújabb készüléke, az Xperia 1 II.

Aki olvasta a korábbi írásom, tudhatja, hogy hobbi szinten fotózok mobiltelefonommal. Miután megírtam az első blogbejegyzésem, lehetőséget kaptunk a SONY-tól, hogy teszteljem a legújabb csúcs készüléküket. Másfél hétig volt nálam a telefon, magammal vittem mindenhová, és csak ezzel fotóztam. Igyekeztem mindent, ami reprezentatív, lefotózni.

Szeretném leszögezni még az elején, hogy én nem tanultam fotózni, tényleg csak amatőr szinten űzöm, és szabadidőmben igyekszem fejleszteni magam, hogy szebb képeket készíthessek. Ezért kérnék minden szakmailag hozzáértő olvasót, nézze el nekem, ha valami nem teljesen professzionálisan hangzik. 🙂

Tehát kezdjük is az elején!

Maga a telefon elég nagynak mondható, először nem állt teljesen kézre a hosszúsága miatt, de hamar hozzászoktam. A fotózás szempontjából fontos lehet az expo gomb, ami a telefon jobb alsó szélén helyezkedik el. Ez már alapból megköveteli, hogy fekvő helyzetben tartsuk a készüléket, ezzel is növelve azt az élményt, ami nagyban hasonló egy fényképezőgépes fotózáshoz. Az applikációk között már alapból megtalálható a Photo pro, valamint Cinema pro alkalmazás is. A beépített gyári kamera az egyszerű, automatikus fotózást teszi lehetővé, mint minden hasonló telefon kamerája. Én ezt csak nagyon ritkán használtam, mert élveztem, hogy a Pro módban manuálisan tudok játszadozni a beállításokkal.

Photo pro módban három eltérő gyújtótávolságú objektívvel fotózhatunk: 16mm, 24mm és 70mm, de ezen kívül a hangerő szabályzó gombokkal is lehet saját kezűleg közelíteni, vagy távolítani.


Az első próbálkozásom a 70 mm-es objektívvel, az állatkert flamingói voltak. Muszáj volt használnom a közeli lencsét, különben nem látszódtak volna a madarak rendes nagyságukban. Azt kell mondanom, hogy a képek minőségén szinte alig látszódik, hogy közelítettem. Elégedett vagyok velük.

A második próbálkozásom, a kis kacsa is ugyanezzel az obival készült. Szerintem elég jól néz ki, habár egy minimálisan élesítettem, és picit rátoltam a színekre is. Tényleg csak egy leheletnyit alakítottam, úgyhogy a kép a telefon érdeme.

A Photo pro alkalmazásban nincs kifejezett portré mód, de ez nem is gond, hiszen pont az lényege, hogy manuálisan lehessen kezelni a kamerát.  Meg kell ismerkedni a fókusz beállításokkal, és akkor szépen ki lehet tapasztalni mindent. Ha portrét szeretnénk készíteni, az egyik lehetőség a szem autófókusz használata. Ez azért szuper, mert ha személyt, vagy például a kiskedvencünket szeretnénk fotózni, a kamera felismeri a szemét, követi, és így automatikusan ott lesz éles a kép, a hátteret pedig szépen elmossa majd. Erre a példára fel tudom hozni a cicát, akit séta közben sikerült lekapnom. Szerencsére pont felém nézett a megfelelő pillanatban, de ha ez nem így lett volna, az sem baj, mert úgy is felismerte volna a tekintetét a kamera.

A másik lehetőség a portré fotózáshoz az, ha az autófókuszt (AF) kikapcsoljuk, a mélységélességet beállítjuk kézi vezérléssel, majd a gyújtótávolságot ehhez mérten vesszük fel az alanyunkkal, amíg éles nem lesz a kép. Ez elég bonyolultnak hangozhat, ezért én az első megoldást javaslom.

A példa kedvéért próbálkoztam ezzel a megoldással is közelre fotózni, alanyom egy pók volt az erdőben. Nem volt egyszerű, mert nagyon erős fények voltak, a pók mögött pedig nem volt háttér, így nehezen született meg ez a kép. Ennek ellenére mégis elégedett vagyok vele, mert látványos fotó lett, és én amúgy is nagyon szeretek közelre fotózni. Imádom a kisebb bogarakat, növényeket, és makro témákat, úgyhogy számomra fontos volt, hogy jól sikerüljön.

A következő, amiről beszélnék, a 20 képkocka/másodperces AF/AE funkció… Nos, ez egy csoda. Már most hiányzik ez a funkció, és már most bánom, hogy az enyém nem tud ilyet. Mit is jelent a 20 képkocka/másodperc? Azt jelenti, hogy konkrétan olyan sebességgel képes fotózni, hogy bármit le tudunk vele kapni, és ehhez elegendő lesz csupán egyetlen gombot nyomva tartani. A folyamatos felvétel eredménye a következő pár fotó. 🙂

Természetesen Pro módban is választhatjuk az automatikus beállításokat, ezekre külön opciókat kínál fel a készülék. Ilyenkor az ISO-értéket, a zársebességet, fehéregyensúlyt és egyéb értékeket is a fényviszonyoknak megfelelően állítja be magának a szoftver. A következő képen például ezt használtam.

Ha esetleg mégsem szeretnénk teljes mértékben az automatikára hagyatkozni, ki tudjuk választani. hogy milyen fényviszonyokkal rendelkezünk. Napos, felhős, lámpafény, stb.

Éjszakai képet nem igazán sikerült vele készítenem, mert egyszerűen nem lett elég jó a minőségük. Valahogy nem sikerült belőlük kihoznom a maximumot, nem tudom, hogy ez csak kifejezetten nekem nem ment, vagy mégis mi lehetett az oka. Elfogadható éjszaki képet alap esetben azért elég nehéz mobillal készíteni.

Naplementénél, szürkületkor viszont kattintottam néhányat, ezekkel egészen meg vagyok elégedve, habár minimális élesítést, színkorrekciót és kontraszt javítást szükségesnek láttam.

A következő kép szintén a folyamatos felvétel eredménye. Sikerült megörökítenem a fiatal hattyú tollászkodásának egyik pillanatát. Nagyon tetszik. 🙂

Több alany esetén, és rossz fényviszonyok között is elfogadható lett a kép minősége, viszont egy picikét ezeken is javítanom kellett. Én valahogy az összes képet életlennek láttam, de lehet, hogy csak én vagyok túl kritikus. Sokkal jobban kedvelem az éles, részlet gazdag fotókat, amiket ezzel a telefonnal, úgy érzem nem sikerült tökéletesen elérnem.

A színekkel viszont nagyon meg voltam elégedve, teljesen jól kezeli őket a kamera, és a kijelzőn is szépen visszaköszönnek. Erre mutatok két abszolút nyers képet.

Lényeg a lényeg, bőven akad pozitív tulajdonsága a Sony Xperia legújabb szériájának, én mégis azt gondolom, az ára elég magas, és talán, ha egy keveset hozzádob az ember, akár egy alap, kezdő fényképezőgépet is tud vásárolni ennyiért, ami lássuk be, el is ijesztheti a célközönséget. Nálam egyébként is a saját készülékem a befutó, azt biztosan nem cserélném le, de nagyon örülök, hogy megtapasztalhattam a manuális mobilfotózást.

Köszönöm a lehetőséget!

PhotoKolett