Folytatódnak a Záridő Klub workshop-ok!

2022.04.10-én megtartottuk az idei év első Záridő Klub Workshop-ot klasszikus portré témakörben. Az ilyen alkalmakra maximum 5 főt tudunk regisztrálni, aminek az egyik oka, hogy ennél nagyobb létszám mellett Bandi nem tudna mindenkivel személyesen foglalkozni. A másik ok, hogy vakuk, vezetékek, állványok között kell dolgozni és ha többen lennénk, az már kényelmetlen lenne.

A tavalyi Alapozó találkozó óta ez az alkalom volt az első Záridő Klub workshop és nagyon jó érzés volt, hogy ismerős arcokkal is találkozhattunk. Volt aki rendszeres olvasónk a Facebook-on, de olyan résztvevőnk is volt, akivel az Alapozó találkozón ismerkedtünk meg és most visszatért hozzánk egy újabb kellemes programra.

A meghirdetés szerint nagyjából 10:00-kor tudtunk kezdeni. Az első órában szó volt a fényformálókról, a vakuk kezeléséről, munkavédelmi szabályokról és természetesen a fénymérő használatáról. Rövid szünet után megérkezett a szépséges modellünk is Réka, akinek a csodálatos sminkjét Zsámboki Klaudiának köszönhettük. Bandi mindjárt belecsapott a közepébe. Végig mentünk a klasszikus portré beállításokon. Kipróbáltuk egy fénnyel, egy fénnyel plusz derítőlappal, végül három fényforrással is.

Minden résztvevőnek volt feladata végig. Mindig állt valaki a fényképezőgépe mögött, volt aki a vakukat kezelte a fényméréskor és a fénymérő is mindig rá volt bízva valakire. Igazi csapatmunka volt.

Bár 14:00-ig volt meghirdetve a workshop, de ahogyan Bandinál lehetett számítani rá előre, egy kis ráadással nagyjából 15:00-ig tartott a munka.

Természetesen folytatjuk a workshop-okat. A következő klasszikus portrés lehetőség 2022.05.15-én lesz, ami 10:00-kor kezdődik a 1143 Budapest, Gizella út 30. címen található StudioLine szaküzletben. A találkozó vége a tervek szerint 14:00-15:00 között lesz. A részvételi díj 15.000Ft/fő.

A jelentkezéseket az info@zarido.hu mail címre várjuk.