CBR’ Art

Miközben robogtam Szombathely felé azon méláztam, hogy micsoda fantasztikus dolog, hogy a fotográfia az élet mennyire sok területét átszövi, szinte szimbiózisban létezik ezekkel. Nem kifejezetten a családi mindennapok megörökítésére gondolok, de persze ez sem elvitatható fontosságú. Sokkal inkább olyan szegmensek jártak a fejemben, ahol az egyes szakmai területek és a fotográfia egymást támogatva segítették a másikat a közös sikerekhez. Például ilyen a sport, de ha olyan neveket említek, mint Martin Munkácsi és a Harper’s Bazaar, vagy Richard Avedon és a Vogue vagy Oliviero Toscani és a Benetton, akkor egyértelmű, hogy a divat és a fotózás is elválaszthatatlan páros.

Úti célom Szombathelyen a CBR Collection ruhaszalonja volt, ahol káprázatos menyasszonyi ruhák vártak. A látogatásom fő célja nem is igazán a ruhák voltak, hiszen mostanában nem tervezzük, hogy a feleségemmel újra összeházasodnánk, bár végtelen romantikus lenne, tudom. A tulajdonos már előre beharangozta, hogy szeretne valamit mutatni és kíváncsi a véleményemre. Mivel éppen volt dolgom Szombathelyen, így össze tudtuk hozni a találkozót.

Ruha: CBR Collection, Fotó: Roszberger Bandi

Ferenc és Zsuzsanna nagy kedvességgel fogadtak és büszkén vezettek körbe a rendkívül elegáns és remek ízléssel berendezett ruhaszalonban. Nagy izgalommal vártam, hogy mikor térünk arra a részre, amiben a véleményemre voltak kíváncsiak, mert azon túl, hogy a ruháik valóban káprázatosak, ezen túlmenő szakmai véleményt nem tudok alkotni a divat terén. A szalonból átmentünk egy másik helységbe, ami a terek kialakításai miatt már gyanús volt, hogy most értünk az én asztalomhoz. Egy 50m2-es teremben voltunk, ami szemmel láthatóan fotózásra lett kialakítva. A stúdión belül több, egymástól jól tagolható falfelület lett kialakítva a feketétől a batikolt hatásúig, különböző berendezési tárgyakkal kiegészítve. Mindent maguk terveztek meg, ami az elegáns részleteken tetten is érhető. Olyan, mint ha a CBR stílus tovább nyúlna a szalontól a stúdióig. Azt hiszem, hogy nem is én lennék, ha nem akartam volna kipróbálni, hogy milyen ezekben a terekben fotózni és rögtönöztünk egy kis fashion fotózást. Kattintgatás közben pedig megkértem a tulajdonosokat, hogy meséljenek egy kicsit erről az ékszerdobozról, amit megteremtettek Szombathelyen.

  • Mikor és hogy jött létre a CBR Collection márka?
  • Az “őseredet” két fiatal találkozása, akik összekapcsolták az életük és kihajóztak a “nagybetűsbe”! Főiskolai tanulmányok, költözések, gyermekek születése, egzisztencia teremtés, igazán kalandos idők voltak. A lét, a magyarországi átalakulások, nagy mértékben meghatározták a mozgásteret, mire Zsuzsa elvégezte a Műszaki Főiskolát, textil mérnökként, széthullott az iparág.  A tehetsége, szerencsére, nem veszett el, kislány kora óta, fúrt-faragott, pólókat batikolt; nekifogott a saját tervezésű ruhák kivitelezésének. A környezetünkből jelzéseket és megrendeléseket kaptunk: – “itt az idő, hogy vállalkozzatok!” – 2012 lett a kezdet vége és mélyebb vizekre eveztünk, a nevünket nem végzetté, hanem védjeggyé tettük, “logósítottuk”. 
Ruha: CBR Collection, Fotó: Roszberger Bandi
  • Mennyire sikerült megismertetni a márkát? Például vannak a vásárlóitok között ismertebb megrendelők?
  • Tudatosan szembe mentünk az árral, az egyediséget képviseltük, nem odaadtunk, hanem megalkottunk egy ruhadarabot, tiszta költészet, a szlogenünk: “Az egyéniségre írt ruhaköltemény!” lett. Dolgoztunk már neves divattervezőkkel, közreműködtünk színvonalas zenei produkciókban, mint ruhatervezők. A teljesség igénye nélkül: Verdi- Aida opera előadás, 150 szereplővel. Igazán nemes kihívást jelentett számunkra a korhű ruhák elkészítése. 
  • Mennyi idő alatt tudtok elkészíteni egy egyedi megrendelést? Például ha azt mondanám, hogy újra elveszem feleségül a feleségemet és ehhez az alkalomhoz szükségem lenne egy személyre szabott, egyedi elképzelések szerint megálmodott menyasszonyi ruhára, mennyi időt kellene várnunk rá? 
  • “Az idő igaz és eldönti, mi nem az.” A minőség, nem alku tárgya, a fazon meghatározása, az anyagok kiválasztása, a próbák odafigyelést igényelnek. A megrendelőink a munkatársaink is, átlátják, hogy a minőségnek, milyen feltételei vannak; persze mindig van “ utolsó pillanatos” megkeresés is amit természetesen teljesítünk. 
  • Vannak olyan sikereitek amikre igazán büszkék vagytok?
  • Az utazásunkhoz távcső és mikroszkóp is szükséges és egy pontos térkép, hogy tudjuk hol tartunk. A nagyok azt tanítják, a legfontosabb az időzítés, megfelelő időben ott lenni az adott helyen. Ebben a koordináta rendszerben a megrendelőink mosolya és elégedettsége a visszaigazolás és a véleményük igazán jó érzéssel tölt el minket. Szerintünk a CBR logó, az egyediség és a minőség védjegyét jelenti, de ami ennél is fontosabb, és ez jelenti az igazi sikert, hogy a vásárlóink is így éreznek. 
Ruha: CBR Collection, Fotó: Roszberger Bandi
  • Lényegében Szombathely szívében van a CBR Szalon. A szalon mellett egy kész fotóstúdió is kialakításra került. Ez nem túl szokványos dolog. Mesélnél a miértjéről és a stúdió paramétereiről?  
  • A CBR alkotóműhely és az ügyféltér méretei, nem teszik lehetővé, hogy a fejlesztéseket kizárólag a meglevő helyen valósítsuk meg. Kihagyhatatlan lehetőség adódott, hogy az üzletünktől tíz méterre, Royal néven, kialakítsuk a ruhaszalonunkat, ahol a vendégeinket, az őket megillető módon tudjuk fogadni. Az igényes környezet létrehozása során figyelembe vettük, hogy a régió amatőr és profi fotósai is, ha igénylik, bérbe tudják venni a stúdiót és alkothassanak a saját elképzeléseik szerint. 
Ruha: CBR Collection, Fotó: Roszberger Bandi
  • Tehát ha jól értem, akkor a stúdió nem csak saját célra épült, hanem bárki számára elérhető? Milyen díjakkal kell számolnia egy fotósnak, aki szeretné a CBR’ Art Stúdiót kibérelni?
  • Egyedi megállapodásokat szeretnénk kötni, a kölcsönös előnyök figyelembe vételével, remélve, hogy a CBR’ Art Fotóstúdió kedvelt alkotóműhelye lesz a fotográfusoknak. Kávé és süti mindig lesz. 🙂
  • Milyen terveitek vannak a jövőre nézve?
  • “A divat változik, a stílus örök!” Terveink szerint, ahogy a szabályok lehetővé teszik, vidám, szenvedélyes megnyitó partit tartunk. Szalagvágás nem lesz, de jön James Bond és sok meglepetés vendég. Szombathelyet a Nyugat királynőjének hívják, szeretnénk, ha a Royal szalon és a CBR’ Art stúdió  társadalmi események, találkozások színhelyévé válna!  Szolgáld a stílust, védd a királynőt! 
Ruha: CBR Collection, Fotó: Roszberger Bandi

Fantasztikus, amit a Czubor házaspár kialakított az évek során. A stúdió elrendezése egyébként kifejezetten remekre sikeredett. Több olyan pontja is van, ahol ki lehet használni a nyílászárókon beszűrődő lágy fényt és nem kell külön fényforrást használni. Ha pedig vakut vagy ledet szeretnénk alkalmazni, azzal is nagy mozgásteret kapunk. Én egy 300-as vakut használtam 100-as oktobox-szal és bőven elfértem vele. Ha nem ismerem egy stúdió adottságait, gyakran vagyok gondban, hogy milyen felszerelést vigyek, milyen objektívvel fogok elférni és inkább viszem az egész cuccot. Full frame vázzal kényelmesen elfértem akár egy 85mm-es objektívvel is, de meg merem kockáztatni, hogy még egy 135mm-es objektív sem lenne akadály, ha pedig nem egész alakos fotót akarunk a 135-el, akkor végképp sima ügy a használata a CBR’ Art stúdióban. A stúdióban találunk kanapét, apróbb kiegészítőket, gyertyákat, egy csodálatos csillárt, viszont egészen biztos vagyok benne, hogy ha a fotós szeretne saját kiegészítőket vinni, arra is talál nyitottságot a tulajdonosok részéről. Jelenleg fénytechnika még nincs, ezt a fotósoknak maguknak kell vinni, de tervben van, hogy lesz a stúdióval kibérelhető fénytechnika is hamarosan.

További nagyon sok sikert kívánok a Czubor házaspárnak és bízom benne, hogy a megnyitón majd mi is ott lehetünk!

Ha szeretnél egy csodálatos esküvői ruhát vagy kibérelni a stúdiót, akkor kattints ide és látogass el a CBR Collection Facebook oldalára.

Roszberger Bandi