Budapesti Fotósviadal eredményhirdetése – Beszámoló

Az immár negyedik alkalommal megrendezett Budapesti Fotósviadal eredményhirdetése október 20-án zajlott le a Ráday utcában található Bibliamúzeumban, ezzel lezárult a verseny 2020-as éve. Mint az egész világnak, a Fotósviadalnak is furcsa és kihívásokkal teli évada volt az idei.

Több, mint százhúsz versenyző, közel ezer fotó, négytagú zsűri, és 700,000 Ft. összdíjazás: ezekkel a számokkal jellemezhető a legjobban a IV. Budapesti Fotósviadal. A tavasszal rendezett online Fotósviadal nem elégítette ki teljesen a lelkes fotósokat, így ősszel is akadt bőven dolga a zsűrinek.

Az eredményhirdetésbe került egy kis csavar is: összeköltözött a díjazott képekből álló kiállítás a Pannon Fényképészkör Egyesület bemutatkozó kiállításával, így a két tárlat egy helyszínen, a Bibliamúzeum kiállítóterében tekinthető meg november közepéig.

Az eseményen először Timár Gabriella Ulla múzeumvezető köszöntötte a nagy számban megjelent érdeklődőket, majd Ruppert Tamás, a Pannon Fényképészkör Egyesület elnöke és a Fotósviadal főszervezője foglalta össze a verseny legfőbb pontjait, megköszönte mindenkinek az aktív és igazán kreatív részvételt, majd átadta a szót Horváth Dánielnek, aki a zsűrit képviselte a megnyitón.

Dániel elmondta, hogy a zsűri dolga összetett volt, hiszen a közel ezer pályamű lelkiismeretes átnézése és pontozása nem egyszerű feladat, de teljes mértékben elégedett az eredménnyel. Jó látni, hogy összesítésben is azok a sorozatok kerültek ki győztesen, amelyek már őt is elsőnek megragadták – tette hozzá.

Orbán György, a Ráday Soho elnöke vezényletével kerültek átadásra a Ráday utca vendéglátóhelyeinek különdíjai, melyek minden esetben egy-egy különleges, kétfős vendéglátásra szóltak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK:

Díjat kapott az első három képsorozat, valamint a Nap fotója témára beérkezett képek közül került ki a különdíjas versenyző. Gyerekkategóriában az idei évben egy első helyezettet hirdettek. A díjakat Ruppert Tamás, és Nika Dávid, a verseny főtámogatója, a Studioline FototechNika ügyvezetője adták át.

A szervezőknek nem maradt sok idejük a pihenésre, hiszen már ki is hirdették az V. Budapesti Fotósviadal időpontját: 2021. május 15-én várnak mindenkit sok-sok szeretettel egy újabb izgalmas és mozgalmas fotós napra Budapest belvárosában.