Bevezetés az infravörös fotográfiába

Az infravörös, vagy az „IR” fényképezés bármilyen felkészültségi szinten álló és bármilyen költségvetéssel bíró fotósnak lehetőséget kínál arra, hogy egy teljesen új, eddig nem ismert, sőt talán nem is látott világot fedezzen fel magának. Egy kis alaptapasztalati szint elsajátítása után már bárki könnyen eltanulhatja ezekben a fénytartományokban is kifejezni magát, vagy lehetőséget nyerhet további kreatív adottságainak fejlesztésére. Teljesen új dolgokkal találkozhatunk miközben még a klasszikus fényképészeti ismereteink is elmélyülhetnek majd. Tény, hogy elsőre az infravörös képek látványvilága, de a képkészítés egyes technikai részletei is némileg szokatlannak tűnhetnek, de ezeken a furcsaságokon  túljutva már mindazt az örömet is fel lehet majd könnyen fedezni, amit ez az alternatív terület minden arra érdeklődő számára biztosítani tud. Az infravörös tartományokban készített képek iránti lelkesedés néha akár még igazi és a műfajjal szemben érzett szerelemig is fokozódhat.

Forrás: https://unsplash.com/@odya_kun

Az infravörös fénytartományok világa az emberi szemmel láthatatlan világ. Miért „láthatatlan”? Mivel a szemünk az infravörös fényt, amelyről ez a cikk is szól, már szó szerint nem látja és ez azon a fénytartományon kívül helyezkedik el, amelyet az ember szabad szemmel még képes lenne befogadni. Befogadni igazából befogadjuk mert fizikai hatásként a többi fényhez hasonlóan a nap sugárzásával ez a fény is folyamatosan ér minket, így nyilván hatást is gyakorol ránk, de látható képpé ezeket a fényeket a szemünk már nem tudja átalakítani. Az ember látószerve erre a feladatra már alkalmatlan. Amikor infravörös fényre érzékeny filmmel, speciális fotókamerával és más képrögzítési eszközökkel fényképeket, vagy filmfelvételeket készítünk, akkor az ilyen felvételeinken az fog feltűnni, hogy a fotográfiák és képi anyagok mindattól merőben különbözni fognak, amit mi addig a világból láthattunk volna. Ezekben a fénytartományokban a színek, a textúrák, a növények, de az emberi bőr és úgy általában minden más is a korábban megszokottól eltérő lesz. Ezekben a fénytartományokban még a tárgyak is megváltoznak, mivel az anyagok abszorpciós képessége (fényelnyelés) is más. Ezek a fények az infravörösben készült képeket teljesen egyedivé, sajátossá és különleges hangulatúvá varázsolják.

A technikával szemben hangoztatott leggyakoribb érv talán, hogy ezt a különleges látványvilágot a digitális utómunkálat már megszokott eszközeivel  és szoftvereivel is el lehet érni. Ez így azonban nem igaz. Bár a nagy közismertségnek örvendő Photoshop is alkalmas lehet arra, hogy hasonló képeket készítsünk vele, de ezek a képek végül mégsem infravörösek lesznek és még a legszerencsésebb esetekben is csak valamilyen azokra hasonlító digitális képmanipulációk. Ha a szoftveres képmanipuláció eszközeivel próbálkozunk és látható fényben készült fotókból igyekszünk infravörös képeket készíteni, akkor nagyon hamar meg fogjuk tapasztalni ezeknek az eszközöknek is a korlátait. Hamarosan fent fogunk akadni valamelyik egészen alapszintű technikai akadályukon is.

Forrás: https://unsplash.com/@odya_kun

Látható fénnyel készült képből még a mai fejlett digitális programjainkkal sem fogunk tudni igazi infravörös képeket készíteni. Átalakításra szánt képeink egy bizonyos szinten így „széteshetnek”. Nemhogy szép, éles kontúrokat, de éles, dinamikus, határozott rajzolatú képeket sem fogunk így kapni, továbbá akár több órás megfeszített próbálkozásunk is kompletten kárba veszhetnek. Persze az eredeti képnek nem lesz azért baja, ha a változtatásokat nem mentjük el, vagy amennyiben eleve másolatban dolgoztunk akkor az eredeti állapotok továbbra is mindig rekonstruálhatóak lesznek. A digitális képmanipuláció és az infravörös fotózás közötti különbséget azzal az egyszerű példával lehet talán a legjobban szemléltetni, ha egyszer magunk elé idézzük az optikai és a digitális zoom nyújtotta technikai különbségeket. Céljaikat tekintve bár ezek is hasonlóak, de képességeikben már semmiképpen sem nevezhetők egyformának. Ha valaki mindkettőt ismeri,  akkor pontosan tudja, hogy mi az a különbözőség amiről itt szó van.

Forrás: https://unsplash.com/@odya_kun

A művészet a személyes ízlésünk kérdése, így lesznek olyanok akiket az infravörös fotográfia majd megszólít és lesznek olyanok is akiket nem. Az infravörös bárkinek egy egész életre szóló hobbi és stílusirányzattá válhat, aki erre a sajátos, gyakran egyenesen lidércekkel és tündérekkel képeket festő, a nézőben földöntúli és intergalaktikus vizuális hatást keltő, téren – időn kívül ábrándszerűen lebegő mesebeli álomvilágra egyszer már ráérzett. A fényképészetnek ez a tökéletesen egyedi stílusa, mindig újabb és újabb, érdekfeszítőbbnél érdekfeszítőbb kreativitási területek meghódítási lehetőségét kínálja a fényképészetért rajongó fotósoknak. Az permanens innovációs fejlesztéseknek köszönhetően, a technikai lehetőségek tárháza ezen a területen is megállás nélkül bővül. Az infravörös fényképészet egyre több eddig még ki nem próbált, új és érdekes képrögzítési lehetőséget kínál a világra mindig nyitottan és érdeklődéssel tekintő, kísérletezőkedvű fotósnak. Az infravörös anyagainkkal és gyűjteményeink segítségével kiválóan differenciálni lehet a repertoárunkat akár a többi versenytársainktól is.

Forrás: https://unsplash.com/@odya_kun

Az infravörös fotográfia a fotóst azonban nem csak látványban fogja megkülönböztetni, de olyan kifejezetten izgalmas technikai kihívásokkal is szembe állíthatja amelyek akár még a már sokat látott, rutinos, öregebbnek számító fotós kollégáknak is kifejezetten vonzó ujjgyakorlatokká válhatnak. Ez annál is inkább igaz, mivel az infravörös fényképek exponálását a kioldógomb lenyomásának pillanatában, gyakran már a fotósnak is “vakon”, legfeljebb a lifeview, vagy a hisztogram segítségére hagyatkozva kell esetleg elvégeznie. Az infravörös képeket fejben előre megkomponálva, stratégiailag megtervezve kell mindig fényképezni. Előre meg kell tudni határozni és pontosan el kell tudni dönteni, hogy a fotó az exponálógomb lenyomása után majd milyen is legyen. A gépen az élességet kell elsőként beállítani és a gyakran teljesen átláthatatlan aluláteresztő szűrőket majd csak ez után tehetjük fel az objektívünkre. A külső aluláteresztő szűrő, a szűrő egyéni technikai paramétereitől is függően valamilyen mértékben mindenképpen gátolni fogja a látásunkat. Ahhoz, hogy az infravörös fényképezés területén is értékelhető eredményeket érhessünk el, alapos ismeretekkel kell rendelkeznünk a látható fénytartományokban végzett fényképészetről, a fénytanról, de az optikáról is. Témáinkkal kapcsolatban pedig ismernünk kell a színek különböző fénytartományokban mutatott viselkedését, a színhőmérsékleteket, vagy a fehéregyensúly változtatásával bekövetkező legkülönbözőbb kölcsönhatásokat is. A hisztogram és a manuális mód használatának rutinos elsajátítása pedig még nagyobb szerepet kaphat mint korábban bármikor. A gépi automatikával az infravörös tartományokban általában sem fogunk már elég messzire jutni. 

A következő hetekben egy cikksorozat mentén szeretném kicsit közelebb hozni mindenkihez az IR fotózást.

Szöveg: P.G.

Kiemelt kép forrása: https://unsplash.com/@odya_kun