Az ősz

„Azelőtt reggelenként arany napsugárban fürödtem, és fecske sereg köszöntött, vidám jó reggelt! Most se napsugár, se fecskék. Hová lettek, miért hagytak el? Nézd az arcom, a nagy bánattól egészen megöregedtem, már ráncos is, az esőcseppek naphosszat elülhetnek benne! A szellő megsajnálta a falevelet. Megsimogatta, vigasztalta, de az zokogott, hogy leszakadt az ágról, és hullt a föld felé.” (Zelk Zoltán)

Az ősz mindenkinek mást jelent. Van, akinek az elmúlást, van, akinek az új lehetőségeket tárja fel. Sokaknak az ünnepek, a családi idő, és a karácsony közeledtét jelenti. Fahéj illat, tökfaragás, kuglófsütés. Számomra az ősz mindig egy nagy levegővétel a nyár után. Jómagam sosem rajongtam a nagy kánikuláért, és engem soha nem kárpótolt a két hét nyári vakáció azért a sok elszenvedett, meleg éjszakáért. Sokkal inkább a hűvösebb, látványosabb évszakok a kedvenceim, mint például az ősz, vagy a tél.

Az ősz csodálatos, úgy ahogy van. Szeretem, hogy miután vége a nyárnak, végre be lehet takarózni, be lehet kuckózni, meleg takarók, pihe-puha zoknik és ruhák társaságában élvezhetjük otthonunkat. A kirándulás pedig ilyenkor? Eszméletlen látványt képes elénk tárni az őszi táj. Szerencsére nem kell messzire mennünk, hogy ezeket élvezni tudjuk. Kis hazánkban is rengeteg lehetőség akad ilyenkor.

Néha azonban elég a közeli erdőbe kimerészkednünk, hiszen a tölgy és bükkfák levelei gyönyörűek, és majdnem minden erdőben megtalálhatóak. Ezek szinte jelképei az ősznek.

Fotós szemmel sem utolsó…
Az ősz a legnagyobb alkotóművész.

A legfotogénebb évszak. Akkor is van mit fotózni, ha esetleg nem a tájkép az elsődleges cél. Esős időben előbújnak a csigák és az a sok apró lény, amely az avarban rejtőzik. Tele lesz az erdő kis gombákkal, és pont ezért ilyenkor egy igazán családbarát program lehet például a gombakeresés is. Hogy mi ehető és mi nem, arról érdemes megfelelő forrásokból tájékozódni. Én ehhez nem értek, de fotózni őket, annál inkább szeretem, főleg azért, mert az egyik kedvenc témám a fotózáson belül a makró, s ezt majd ki is fogom fejteni egy külön blogbejegyzésben.

Szeretném, ha ez a kis képes összefoglaló segítene azoknak, akik csak a hamar sötétedést, a latyakos, hűvös időjárást, és a depressziót látják az őszben. Most különösen nehéz időszakot élünk, ezért én azt mondom, aki teheti, menjen ki a szabadba. Nem is kell messzire mennünk, hogy a természet kincseit felfedezhessük, és nagy dolgokra tegyünk szert.

Az erdő, mint jelenség

Nemrég olvastam, hogy milyen hatással bírhat egy erdei séta az emberi szervezetre. Nem annyira meglepő, de elvileg bizonyított tény, hogy egy erdei séta meditáló, nyugtató, relaxáló hatással bír az emberi agyra. Az ott lévő hangok és látvány tudatos felfogása, figyelése kedvezően hat az idegrendszerre, ezáltal az immunrendszerre is. Erre alapozva létrejött az erdőmerülés, vagy erdőfürdőzés kifejezése, amely tulajdonképpen arról szól, hogy minél tudatosabban, minél közvetlenebbül érintkezzünk a természettel, akár mezítláb sétálva is.

Tehát, ha a világ minden baja üldöz minket, és megoldatlannak érezzük problémáinkat, csak hagyjuk hátra őket egy picit, és irány-darány kifelé! Ahogy gyerekkorunkban is folyton mondták nekünk! „Mars ki a friss levegőre, ne gubbassz idebent!”

Végezetül Zelk Zoltán szavaival fejezném be a gondolatmenetem. Engem nagyon megfogott az Őszi mese című költeménye. Nagyon aranyos, ahogyan leírja benne egy kis falevél életét, aki amiatt szomorú, mert eljárt felette az idő, és lehull a fáról. Akinek van kedve, olvassa el a teljes mesét, nagyon cuki.

„A szellő nem kérette magát. Szálltak hegyen, völgyön, erdőkön, mezőkön, míg csak a tengerhez nem értek. Azon is átszálltak, mikor egy fecske suhant el mellettük. Rögtön észrevette a kis falevelet, aki több társával együtt olyan kedves házigazdája volt. Örömében gyorsan összehívta a fecskéket; de mire odaértek, a falevél már nagyon fáradt volt. A fecskék szépen rátették a csillogó tenger hátára. Ott himbálódzott a ragyogó napsütésben. A fecskék énekeltek, a napsugár mosolygott, a szellő duruzsolt.
– Most már boldog vagyok – sóhajtotta a kis falevél, aztán álomba ringatta a tenger.”

PhotoKolett